Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-25 / 4. szám

Az angol, franczia, német, olasz stb. énekesköny­veket végig néztem ; valamennyien ezen kívánalomnak megfelelőleg vannak szerkesztve. Az angolban vannak egyrészt a görög-latin egyházból átvett dallamok, majd Palestrina; de Mendelsohn, Mozart, Haydn, Bach Sebes­tyén, Schumann, Gounod, kedvenczök Handel, s még Suliivan (a Mikadó szerzője) dallamai is szerepelnek. Összesen majdnem 700 dallam. A franczia énekeskönyv (Chants chrétiens, Paris) sorozatában ott vannak a régi dallamok : «air latin du neuviéme siecle», Claude Gou­diniel, Guillaume Franc ; de Beethoven, Mozart, Handel, Bach, Viotti, Haydn szerzeményei gyakoriabbak. (Össze­sen 152 dallam.) A németeknek ugyan csak tartományi énekeskönyveik vannak, de panaszkodnak : «Wer hat die Wahl, der hat die Qual.w Nékik áll ugyanis a leg­több dal rendelkezésükre; természetesen minden kor­ból származót felhasználnak. A valdensisek énekeskönyve igen ügyes összeállítású. Nincs ugyan sok dallamuk, hanem azok remekek. Köztük van az «Erős vár», de a «Gott erhaltew is. Pedig irridenták is énekelik. A csehek uj énekeskönyve is ügyesen van szerkesztve. (Caspar.) Ezzel tehát annyit bebizonyítottam volna, hogy más nemzetbeli hitrokonaink nem ragaszkodtak kizáró­lag egy korszakból származó dallamokhoz, hanem min­den korszak legszebb énekeit válogatták össze. De azt mi nem tudnók keresztülvinni. Hogy mást ne említsek : az olaszokat (kivétel nélkül róm. katho­likusok voltak) hallottam énekelni a valdensis énekes -könyvből. Mind alsóbbrendű ember volt: és rögtönözve énekeltek. Ott néztem a hangjegyet és bámultam képes­ségüket. Ezt nálunk dalárdák se tudnák. Franczia isteni­tiszteleten is voltam. Elmultával beszélni akartam a pappal, de a közönség is benmaradt: tanulták az éne­keket a következő vasárnapra! A skót szabad egyház templomaiban majdnem általánosan hiányzik az orgona, harmónium; dallamaik nem könnyűek. Ügy segítnek tehát magukon, hogy a kathedra előtt levő téren az énekkart helyezik el, mely az illető egyház ifjú, férfi és női ragjaiból van alakítva. Ezek egy hozzáértővel előre betanulják négy hangra a szükséges dallamokat és így éneklik adandó alkalommal a gyülekezettel együtt. Különben a gyülekezet is meglehetősen tud énekelni, megtanulván a dallamokat többnyire már az iskolában, ! később meg a rendes templombajárás által. Ezt eg\iket sem lehetne nálunk keresztülvinni. És én főként mégsem ebből a szempontból vagyok ellene ezen dallamok egy részének. Nem azért, hogy nehéz lenne megtanulni őket, hanem azért, mivel ezen dallamok egy része szerintem nem igazi egyházias jel­legű. Mi ád a zenének egyházias jelleget ? Ezt ép oly nehéz pontosan megmondani, mint a kenetesség lénye­gét. Azért megkísértem. Az egyházi zene íő tulajdon­sága a méltóságos tempó (Sixtina kápolna mértéke 160 egész hangjegy 8 perez alatt, vagyis 3 mp. egy egész hangjegy = Málzel metronomján az «Adagio largo».) Az egyházi zene lehetőleg nélkülözi a chro­matikus meneteket, a gyors futamokat. A czifrázatoktól tartózkodik. Szóval lassú, egyszerű, könnyű folyású. Csak az ilyen dallamot tudja megtanulni és előadni minden közönséges ember, Ilyen Palestrina stylusa. Ilyet adnak elő a sixtina kápolnában hangszer kisé­ret nélkül (a capella). Ez a legnemesebb zene. Ez kell nekünk. Látszólag tán ellenmondó terveket pendítek meg. Először azt mondom, hogy az ujabb zenemű remeke­két vegyük tekintetbe, most meg azt állítom, miszerint azok nehezek is, tehát meg nem tanulhatók, meg nem is egyházias jellegűek, tehát meg sem engedhetők. Ez azonban, mint mar fennebb is jeleztem, csak bizonyos énekekre áll, míg a többi uj dallam könynyű is, egyhá­zias jellegű is. Az angol, franczia és olasz énekeskönyvbe meg is jelöltem azokat, melyeket ilyeneknek tartok, de közlésük a tér hiánya és illetékességem kérdésessége által feleslegessé válik. —• Az illetékességre később térek át. II. A zeneművészetnek nincs vallásfelekezeti színezete ; pápista vagy kálvinista megkülönböztetés a zenére nézve nem létezik. E szempontból tehát a darabok válogatá­sánál a szerzőkre semmi tekintet se lehet. De van egy másik szempont: a nemzeti. Midőn én most azt az elvet állitám fel, hogy az ujabb zenemű remekeket is tekin­tetbe kell vennünk énekeskönyvünk szerkesztésénél, akkor már természetesen az ujabb magyar zene is benn­foglaltatik; de én ezt külön akarom hangsúlyozni. Mindegyik nemzet énekeskönyvében nagy szerepet juttatott saját zeneszerzőinek. De ha még ez volna is, kinek lenne inkább kötelessége saját nemzeti zenéjét felhasználni, mint a magyarnak ? Nékünk «barbaroknak» egyéb dicsőséget ugy se enged meg a külföld, mint a zenénket és tánezunkat! Nem magyar, de angol ember irta ezt: «The national music of Hungary is perbaps the most inspiring in the \vorld». Ily nyilatkozatot is olvastam : «We remember hearing one of Wellington's veterans teli us, after having heard somé Hungárián ladies singing and playing, that he now fuIly under­stood why a man could blow out his brains on account of a woman». Kell ennél eiismerőbb nyilatkozat? Ját­szottam zongorán magyar dallamokat angolok, francziák, németek, olaszok és csehek előtt, és mind elragadtatva beszélt amaz erőről, kellemről, ellenállhatatlan bájról, mely csakis a mi zenénk sajátja. És mi a magyar val­lás templomaiban mégis franczia dallamokat (kevés kivétellel) énekelünk ! Igaz ugyan, hogy a magyar zene tudományosan még feldolgozva nincs (Ábrányi, Bartalus, Thewrewk Emil töredékei), hacsak Csáky miniszter ama pályáza­tára nem érkezett a magyar zene sajátságait tudomá­nyosan tárgyaló mű, melyet egy országgyűlési inter­pellatióra tett feleletében említett. De azt minden tudo­mányos fejtegetés nélkül önkéntelenül érezzük, hogy a magyaros stilusu zenét könnyen tanuljuk. (Egygyel több ok a méltánylásra !) Nagyon természetes, hiszen a miénk ! Azt szeretném én tehát, hogy legyen magyaros zamatú dallamunk is. Jól értsük meg, nem a ((Csere­bogarat)) akarom én a templomba bevinni. Bogisich prépostnak eredetileg igen honestus passiója volt, a melyet csak, utóbbi időben váltott fel elkeresztelési szaglászással. O ugyanis régi magyar egy­házi énekeket adatott elő a budavári helyőrségi tem­plomban. Igaz ugyan, hogy Kálmán Farkas bátyánk egy kicsit megtépászta a prépost úr bokros érdemeit a zene­történet terén, de hát annyi mindenesetre tagadhatlanul igaz, hogy ezek az énekek egyháziak és magyarok. A zsoltárunk szövege nem tetszik: tudunk írni uj zamatút. Magyaros dallamokra van szükségünk. Azt hiszem, ha a múltban tudtunk magyar egyházi dalla­mokat irni, most is tudnánk! Ott a Hymnus, a Szózat, hogy mást ne említsek ! S

Next

/
Oldalképek
Tartalom