Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-06 / 36. szám

Harmincnegyedik évfolyam. 36. sz, Budapest, 1891, szeptember 6, PROTESTÁNS ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTOSEG és KIADÓ-HIVATAL IX. ker, Pipa-utca 23, szám. ^E1 őf i z e t é s i ára: Félévre 4^*frt 50 kr., egész évre 9 írt. Előfizethetni minden tafr. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. Egyes számok ára 20 kr. Hirdetések dija: Egész oldal 16 Irt, féloldal 8 frt, negyed oldal 4 frt, nyolczad oldal 2 frt. — Bélyegdíj külön 30 kr. TARTALOM: Vezércikk, Dr. Ballagi Mór életrajza. Kenessey Béla. — Synodalia. Ilajdan és most. Szentkúti Károly. — A szigetvidéki lelkészi-kör észrevételei az egyházi törvényjavaslatra. Morvay Ferencz. — A nagybányai egyházmegye a zsimti törvényja^ vaslatokról. — Belföld. A tiszai evang, egyházkerület köréből. Spectator. — A fe'só'-zempléni egyházmegye nyári közgyűlése. Tüdős István. — Irodalom. — Különfélék. — Hirdetések. A mitől hónapok óta rettegtünk, a mit, mint elkerülhetetlent aggódó remegéssel már régen sejtettünk és a mibe még a hosszú előkészíttetés keserű idői alatt sem tudtunk megnyugodni: a í. é. szeptember hó í-én bekövetkezett. Dr

BALLAGI MÓR nyug. theol. akad. tanár, kir. tanácsos, a M. Tud. Akad. rendes tagja, a dunamelléki ref. egyházkerület és a pesti ref. egyházmegye vil. tanácsbirája, az Orsz. Prot. Árva-Egylet és a Magy. Prot. Írod. Társaság ig. választmányi tagja stb. stb. hosszas szenvedés után elhunyt. A földi leplet levetközé. Elköltözött az ember; de csak, hogy a mi benne mulandó volt, az romolhatatlanságba s a mi halandó, az halhatatlanságba öltözhessék. Ha ragyogó csillag fut le az égről, hosszú fényvonalat hagy maga után, hogy mintegy összekösse a mennyet a földdel. Hazai tudományos-, egyházi-, irodalmi és társadalmi életünk egének csekély számú igazán önfényében ragyogó csillagai közül egyik legtisztább hullott alá s az utána maradt hosszú, szinte káprázatos fényvonal mutatja, hogy minő magasan állott s mekkora pályát futott meg. Mennyet és földet köt össze e fényvonal. Alsó vége a földre ér le, jelezve, hogy a föld magába fogadta az anyagi elemeket; felső csúcspontjával az égig ér, hogy mutasson a mennyre, ha könnyes szemeinkkel azt keressük, a ki vezérfényével annyi időn át ragyogott előttünk. A fájdalom első hevében alig vagyunk képesek arról számot adni, hogy ki volt Ballagi a köznek; az egyháznak, a tudománynak, az irodalomnak és általában társadalmi életünknek, most azt tudnánk csak igazán elmondani, hogy ki volt nekünk? Még a veszteség nagyságát sem tudjuk e pillanatban a maga egészében megmérni, azt majd csak akkor leszünk képesek igazán felfogni, ha — a mi munkáinkhoz térvén — mindenütt látjuk, érezzük az ürt, a melyet ő maga után hagyott. Ha lelkesedésre lesz majd szükségünk, önkénytelenül keresni fogjuk, hogy hol van az az ember, a ki mint a Mózes csipkebokra örökké tűzben égett s lángja hevéből soha nem veszítve, mindég s mindenütt csak gyújtott? Ha tettekre, alkotásokra lesz szükség, keresni fogjuk, azt a kicsiny, mozgékony soha el nem fáradó, szakadatlan lázas tevékenységtől izgatott alakot, a ki mindég