Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-23 / 34. szám

1ÜS() reverenda helyett új hosszú atillára is ; mert nem kapkodják el többé a jó fárákat az ifjak : «a huzamos szolgálat)) részesül ezentúl méltánylatban. Nagy érdeklődéssel vártuk akkor, hogy ez a papiroson kirajzolt világ milyen lesz a valóságban, az életben. Tíz év meggyőzött bennünket arról, hogy ez alkotások mindegyikében van kisebb-nagyobb hiba, még a legjobbnak látszóban, a domesztikában is. Egynémelyik pláne roszabb, mint a régi. És elhatároztuk, hogy újra épitünk, vagy legalább tetemesen reparálunk. Neki állittottuk a munkásokat. Immár össze van hordva az anyag, nagyjából megtisztogatva, kifaragva; sőt próbául össze is van állitva közszemlére kitéve az alkotvány: •— Lássátok, nézzétek, ilyennek terveztük mi. Llogy tetszik nektek ? A nagy közönség: a sajtó, az egyházmegyék s kerületek összehasonlítják a hajdanival s széltében hallatják véleményüket. Azután a jury, az «előkészitő nagy bizottság)), majd még végül a konvent veszi szemügyre. Ennyi kézen át jut csak a mi atisztelt házunk», a zsinat elé, hol obstructio ugyan nem, de erős kritika bizonyára lesz a tervezet fölött. A 73 ívrét lapra terjedő s indokolással is ellátott javaslat közszemlére lévén kitéve : szabad, sőt kötelesség hozzászólni. Hasonlítsuk össze a hajdanit a mostanival; így jobban szembetűnnek mindegyiknek előnyei, hátrányai. i. Az első résznek az egyházközségekről szóló első fejezeténél mindjárt feltűnik, bog}' a 15. 16. és 17-ik § ott is azon helyen, azon módon, tehát ép oly homályosan, félrccsavarhatóan áll, mint eddigi törvénykönyvünkben. Az illetékességről szólván, belecsap az egyházi teherviselésbe is, és olyanformát hebeg, hogy abból, a ki akarja fehéret, aki akarja feketét következtethet. A gyakorlat bebizonyitá, hogy többen az egyházi terhek viselése alól, ép e §-okba fogózva, ki akartak bújni, «lakhely», «illetékesség» címén. A peressé vált kérdésben a konvent döntött aztán olyan értelemben, mint itt a javaslatban, hátrább az adózásról szóló rész 249-ik §-ában áll. Ha már reformálni kívánunk : tömjük be ezt a lyukat mindjárt itt, hogy a minden pici hasadékot felkereső rókák ki ne osonjanak rajta. Azaz : ne beszéljen e helyütt (az egyházközségekről szóló fejezetben) a javaslat, a törvény egyházi teherviselésről; hanem a maga helyén, az adóról szóló részben. Vagy ha már itt kell szólnia az illetékességről: szóljon más és világosabb alakban, úgy, hogy abból a tehernemviselésre senki fegyvert ne kovácsolhasson. Kívánatos midenesetre, hogy a rokon, párhuzamos helyek zárjel közt idézve legyenek. Ez mulhatlanul szükséges. Pedig e javaslat s törvénykönyvünk sem igen tartja szem előtt e kelléket. Mint látni fogjuk, beszél egy ugyanazon tárgyról más, sőt több helyen, még pedig olykor eltéiőleg. Ámde ez csak alaki hiba. De van tartalmi, elvi nagy fogyatkozás is. A javaslat sorrendje szerint erről hátrább a maga helyén, az adózásnál kellene szóllanom. De mivel a fölvett sorrendet a javaslat sem tartja meg szigorú következetességgel ; hanem egyik szavát a másikba ölti, az illetékességnél már az adót is érinti: itt is azonnal rámutatunk a fogyatkozásra. Nevezetesen nem elég az, hogy a 294-ik §§-al be legyen falazva a hibázó ajtó, kimondván, hogy «egyházi adót minden ref. egyháztag köteles fizetni nemcsak ott, hol állandóan lakik, de mind azon helyeken, hol birtoka vagy üzlete van.» Ez nem elég. Hanem legyen meghatározva az adófizetés módja, rendszere is. A bizottság csak annyit javasol, hogy maradjon az adófizetés az eddigi gyakorlatban. (241. §). Tehát a hol legigazságtalanabb fejadó (párbér) volt: maradjon úgy. Még javaslatba sem merte hozni a leghelyesebb, legigazságosabb adórendszert, mely nemcsak az államban, de magyar ref. egyházunk több vidékén régóta életben van, t. i. birtok és személyaránylagos adót. Az adó minden alakjában gyűlöletes. De ha már e nélkül sem állam, sem a mi egyházunk fenn nem állhat: nagy gyöngeség, ha ez utóbbi még javasolni sem meri az igazságot; hanem nyomorult opportunitásból inkább marad a legrosszabb, legigazságtalanabb mellett; megelégszik azzal, hogy jövőben meg lesz akadályozva az a szembeszökő nagy visszaélés, mely szerint ép a vagyonosabbak bújtak ki, a homályos törvény tekervényei közt, azon terhek alól, melyeket a röghöz kötött szegényebb osztály viselni tartozik. Nem fogadható el a bizottságnak azon érve, hogy az adó országszerte nagyon különböző, vegyesen: terményekben, pénzben, szolgálmányokban van megállapítva s ennélfogva minden egyházra egyformán alkalmazható adókulcsot megállapítani nem lehet. Mert nem is. az a cél, hogy országszerte egyenlő adó-kulcs legyen, mint az államnál, hogy a jövedelem vagy a katasteri tiszta haszon ennyi és ennyi százaléka vettessék ki itt is, ott is ; hanem a cél az, hogy az akár pénzben, akár terményekben, akár szolgálmányokban kivetendő adónak alapjául, tárgyául mi vétessék : a személy-e vagy a vagyon ? S mi áll annak útjában, hogy kimondassék: az egyházi adó alapját is az képezze, ami az államiét, t. i. a vagyon és a fej? Semmi egyébb, mint a szánandó opportunitas. Pedig meggondolhatnók, hogy a mi egyhazunk anyagi ereje nem a dédelgetett szűkmarkú kiváltságolt osztály ritka és bizonytalan forintjaiban ; hanem a nagy tömeg, a köznép állandó és sűrű krajcárjaiban rejlik. Emelje a közterheket vagyona arányában mindenki. «Ki-ki a neki adott talentumok szerint sáfárkodjék.)) Ez az igazság, az evangeliumi örök igazság ! Az a remény biztat, hogy ha e javaslat nem merte, majd az előkészítő nagy bizottság, vagy a konvent, legvégső esetben maga a zsinat nyújtja ki kezét bátran az igazság felé. Mert ez égető szükség. (Folyt, köv.) Szentkúti Károly, A szigetvidéki lelkészi-kör észrevételei az egyházi törvényjavaslatra. A ((Törvényjavaslat)) a f.-baranyai reform, egyházmegye nt. esperese által a szigetvidéki kör lelkészeinek is — egy példányban — megküldetvén, az áttanulmányozásra engedett néhány nap korlátai között, lelkészi körünk komoly tárgyalás alá vette azt. Észrevételeinket e becses lapok olvasó közönségének is tudomására hozzuk, hogy az eszmék tisztázásának utat nyissunk ; ha a kérdést nem jól fogtuk volna föl: örömmel vesszük a tárgyilagos kritikát; ha észrevételeink közt valami helyes és figyelembe vehető akad: azt hisszük, a közügy oltárához mi is adtunk egy kis porond szemet. Bármely esetben is, azt hisszük eltágadhatatlan a közügy iránti mely érdeklődésünk. Azután győzzön a jobb 1 Ertesitésünkben, feltételezve, hogy a ((Törvényjavaslat)) az olvasók kezében van, rövidség okáért mindég annak §§-át követjük, s igy csak a vonatkozott helylyel való összehasonlítás utján lesz sok helyt érthető. Azt hisszük