Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-23 / 34. szám

azonban, hogy e körülmény azok előtt, kik igénytelen «észrevételeinket» becses figyelmükre méltatandják, akadályt képezni nem fog. S ezzel egyenesen a tárgyra térünk. I. Általános észrevételek. Általánosságban, azon meggyőződésünket fejezzük ki, hogy a zsinat tárgyalásait előkészítő bizottság által felvett törvényjavaslatok, a mennyiben csak az érvényben álló törvények toldozásai, itt-ott stylaris vagy a szerkezet logicai rendezései gyanánt tekinthetők, s lényegesebb, úgvszólva közszükséget képező tárgyak felvéve nincsenek, nagy kérdések megoldását nem tervezi vagy legalább is a kísérlet határait nem igen lépi túl, a második zsinathoz mindnyájunk által fűzött, s jogosultnak mondható várakozásnak alatta áll. Lényegesebb változtatást csak az annyira rossz, s a közvélemény által szántalnn oldalról megtámadott, sőt elitéit, s a tapasztalás próbáján is károsnak bizonvonyult lelkészválasztási törvény szenvedett. És itt készséggel ismerjük el, hogy a bizottság gondos figyelemmel fölhasználta a közvélemény több oldalú megnyilatkozását, s ezek alapján igyekezett olyan törvényjavaslatot hozni létre, mely az érvényben álló törvény által több irányban osztott sebeket lehetőleg orvosolja, vagy azok ujabb lehetőségének elejét vegye; ez okból a törvényjavaslatnak ezt a részét a még bizonyára történendő javítások mellett — a legsikerültebbnek tartjuk. Ellenben a többi javaslatokra nézve nem habozunk kimondani, hogy a hozzájuk fűzött várakozásoktól messze elmaradnak. Az uj szakasz, illetve a VI. rész, a mely a törvénytár kiegészítésére felvétetett, nézetünk szerint sem közszükséget nem képez, sem a protestantizmus természetéből nem foly. A protestantizmus nem támaszkodhatva pártfogó hatalomra, nem ismerve feltétlen tekintélyt, mig egyfelől egyháza fentartásának minden terheit magára vállalta, s páratlan önfeláldozással s testvéri szeretettel viselte is: ugy másfelől fönn is tartott magának minden jogot, s antonomiája abban kulminált, hogy minden ügyeit önmaga intézte el. Ez autonómiának megtestesülése a zsinatpresbyteri szervezet, mely a legfelsőbb törvény hozó testülettől a legalsó közigazgatási szervezet, a presbyteriumig a gyülekezet befolyását, közvetlen részvételét biztositja. Egy egyházmegye területére nézve az autonomia legpregnánsabb kifejezését az egyházmegyei közgyűlés képezte, hol a választott tagok — a tanácsbirák— a gyülekezetek képviselői — papi és világi elem mellett - - kisebbségben voltak, s inkább csak a hivatalnoki testületek kiegészítését képezték. A legközelebbi zsinat által e tanácsbirói kar fegyelmi bírósággá alakíttatott ugyan, de a közigazgatási ügyek az autonom testület, a "közgyülés kezében hagyattak. A tervezett közigazgatási biróság ezen, a múltban annyi szolgálatott tett, a küzdelemben oly hathatós palládiumnak, a béke napjaiban minden jó és nemes eszme előbbre vitelére alkalmasnak, de az egyházi közigazgatás vezetésére, illetve ellenőrzésére is jónak, helyesnek bizonyult testületnek jogkörét magához ragadva, azt létele feltételeiben támadja meg. Jogokat vévén el, az egyházi közgyűlések ez ősi és czélszerű intézmények elerőtlenitésére vezet; midőn azt minden positiv tartalmától megfosztja. Mert ha e javaslat — a mit nem hiszünk — törvényerőre emelkedik, egyházuuk szabadságának jelentékeny része veszne el, mely eddig a közügyekben való részvételben nyert kifejezést. Lesznek kormányzók és kormányzottak ; birák és panaszosak ; de nem lehetnek egyházunk közügyeiben meleg érdeklődéssel, s a szabadságra féltékenyen őrködő önérzetes, kötelesség-tudásától áthatott közgyűlések, mint egyházunk alkotmányának ősi, kiváló s annyira hasznosnak bizonyult intézményei. A mi magyar reform, egyházunk szervezete — minden más külföldi, sőt az erdélyi ref. egyháztól — abban különbözött, hogy ennek alkotmányt nem valamely fejedelem, ország, vagy akár kanton adott, hanem önmaga, a gyülekezet híveinek, úgy az egyes gyülekezetek egymással való testvéri összetartásának érzete volt az alap, a melyen a közös összetartozóság nagy épülete lassanként, de biztosan felépült, elégséges védelmül minden megtámadásokkkal szemben. Á mi szervezetünk a gyülekezeti alapra épitett s ott is maradt, mig III. Károly hatalmi parancsszava a kerületi beosztást keresztül nem vitte ; de egészséges ős szervezetünk a gyülekezetek befolyását e körben is, több mint egy évszázadon keresztül érvényre emelni, s abban meg is tudta tartani. Csak legújabb időkben és lassanként kezdett ez a szervezet oda módosulni, hogy ezek a közös tanácskozó testületek, melyek közérvényű határozatainak (statutum) mindég csak a gyülekezetek többségének szavazata adhatott sanctiót, lassanként felettes hatóságokká vátltoztak s mind több-több jogot vontak magukhoz. Az elvett jogokért pedig mindig tartozó kötelességet kaptunk cserébe, a mi fordított arány. Önkéntes adományaink reánk rótt kötelező adókká változtak, statutumok hozásába szavazatunkkal be nem folyhattunk, az egyházmegyék többségének valamely kérdésben való véleménye kötelezőnek, elhatározónak nem vétetett stb. Mi ezen irány tovább fejlesztését veszedelmesnek tartjuk, s nem tartjuk feladatunknak. Elösmerjük ugyan, hogy a megváltozott idők és viszonyok tőlünk haladást, fejlődést követelnek ; hogy a gyülekezeti szervezet az egységes reform, magyar erős egyház megalakululására magában, ma már elégtelen ; ezért mint az egység kifejezőjét, mint magasabb administrativ testületet, a konventet is örömmel üdvözöltük; de megvárjuk, hogy e fejlődés, a vészes időkben is biztosnak bizonyult gyülekezeti alapon történjék ; hogy az egységet kifejező felsőbb hatóságok a gyülekezetek mandatariusai legyenek, és hogy az alsóbb fokon administrationalis ügyeik intézésében közvetlenül befolyhassanak. És erre valók az egyházmegyei gyűlések, hol a közügyek elintézése — a fegyelmi eseteket leszámítva — bírói jogkört nem igényel. Közügyeink előkészítésére vannak arra rendelt hivatalnokaink, ha szükséges, választott tanácsbirák ; az igy előkészített ügyek elintézésére pedig a tanácsbirói kar itt is éivényre emelkedhető befolyása mellett, mint mindig tiszteletben tartott jury, elég alkalmasnak bizonyult maga a közgyűlés. Anyagi kérdést érintő, magánjogi peres ügyek ugy is a polgári biróság hatáskörébe tartoznak. Az egyházmegyei közgyűlések tárgyait képező ügyek legnagyobb része a közig, bíróságra bízatván, közgyűléseink — tárgy hiányában — minden jelentőségüket elveszítik, az érdeklődés tüze kialszik s minden lényeges haszon nélkül egyik legszebb intézményünk, autonomiánk élő kifejezése porba fog omlani. Mi ettől félünk, egyházunk életerének elvágását nem akarjuk, sőt gyorsabb vérkeringést óhajtunk abba hozni az érdeklődés felköltése s minél szélesebb hatáskör nyújtása által ; ezért a polit. k. igazg. bizottság mintájára alkotott, (s ott is a közgyűlések elnéptele-