Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-09 / 32. szám

sőt inkább a régi chórusnak a szószék mögött még fenmaradt része a liturgiáikig egyedül szabályszerű hely az orgona és az énekkar számára. Az orgona az evangéliumi cultusra nézve nagyon fontos, symbolikus jelentőséggel bir, mely az istenitiszteletre szánt helyen előtérbe való helyezését minden áron megköveteli, mert a mi istenitiszteletünknek főrésze az evangéliumi egyházi ének. Az orgonának hát, mely ezt vezeti és emeli, nem a hívek háta megett a helye, hol magában már a gyülekezet egységét is megzavarja, hanem a hívek szemevilága előtt, egy külön erre készült orgonakarban, melyet istenitiszteletünk gazdagabb zenei liturgiális fejlődése követelményeinek megfelelőleg, énekkarrá kell kibővítenünk. Ha az orgona művészi kéznek alkotása lesz, ha a kart és karnagyot karszekrényekkel egyenként eltakarjuk a szem elől; ha az orgona, szószék és oltár csoportosítására valami egységes, művészi szép kiviteli módot találunk: úgy templomunkban olyan díszes háttért alkotunk, melyet a római templom oltáraival, csucsíveivel ünnepélyes szépségre nem múl felül, és ezáltal templomunknak az evangéliumi jelleget is megadtuk. S ha végül meghagyjuk még az oltárt, ezzel együtt a szószéket és orgonát is rég megszokott keleti helyén, úgy ez által azt az előnyt is megnyerjük, hogy minden világosság, úgy oldalról mint hátulról, a gyülekezetre esik, s a zavaró, szembesütő fényt pedig kikerüljük. jut hely ezen kívül az orgonakar alatt sekrestyének, kisebb ülésteremnek, keresztelési helynek s hasonló mellékhelyiségeknek. Ez volt nagyjában a fentnevezett által kigondolt s az egyház képviselő testülete által nagy örömmel helyeselt s magáévá lett épitési programm, melynek kivitele Oetzen berlini tanár, titkos tanácsosra, a kipróbált építőmesterre bízatott, kinek egyházunk már hegyitemploma bájos kincsszekrénykéjét is köszöni. A gondolkozás műhelyébe, egy műalkotás lassú szülemlésére vetnek világot a templomnak velünk barátságosan közölt első alaprajzvázlatai, melyekből végre a választott forma kifejlődött. A tervezet elfogadására döntő ok volt közelebbről a templom belsejének geniális constructiója, a honnan (t. i. kéztölcséren át nézve) a teljes kép pompás távlati látványnyal kedveskedik. Magas, világos, ünnepies térség ez, a földszintén 800, a 3 nyolczszögű emelvényen 400 ülőhelylyel, még pedig külsőleg olyan szerencsés elhelyezésben, hogy az ülőhelyek a csak 18, a legmesszebb esők is csak 221

j2

méter távolságra vannak a szószéktől ; így a kitűnő akusztika már eleve biztosítva van. A templomtetőn hatalmas fényözön (esténkint villamos lámpákkal pótolva) szórja világosságát felülről le a gyülekezetre, mig az oldal és hátulsó fény festett ablakok által vannak mérsékelve. Mint előre is bocsátottuk, az oltár, szószék, orgona s énekkar felállításának geniális és műérzékű megoldása a templom belsejének felemelő háttért s jóleső záradékot szolgáltat. A mi a templom külső megalkotását illeti, a központi épités, megfelelő kupolával vagy négyzettoronynyal lett volna a legkönnyebb megoldás; ezt azonban nem ajánlotta az a körülmeny, hogy a templomnak az egy kilométer hosszú s meredek Rajna-út távlati záradékát kellett megalkotnia, s ennélfogva a keleti homlokzaton egy melléktorony építése vált szükségessé; az ez alatt nyilt térséget az építész tágas előcsarnokká rendezte be, mely falfestményeivel, szoborékítményével egy reformatió-csarnoka jellegét akarja magán viselni, azzal a czélzattal, hogv a gyülekezet mindjárt belépésekor lássa ott maga előtt megillető jogait s történetét. Magát az építészeti stílt, a fentebb említett okoknál fogva az építész szabad tetszésére bíztuk, s ő a késő román, illetőleg az átmeneti stílt választotta, mely7

nyugodt egyszerűségével mindig komoly, felemelő benyomást tesz az emberre. Hogy e templomépítés az evangéliumi prot. templomépítészet jövő kifejlődésére, fog-e majd jelentőséggel birni, a jövő titka. Hogy itt Wiesbadenben miképen gondolkozunk, kitűnik abból, hogy a gyülekezet, mindjárt a 100,000 márkával többe kerülő, világos homokkőből való építkezésre szánta magát. «Mi megmertük tenni!» Fordította és közli: György László. SYNODALIA. Egy-kettő. (Vége.) A 100. § első fele, mint a mely a dogmatikába való, elhagyatott. Meghagyatott azonban egész terjedelmében a 101. mely szerint «az úrvacsora a betegségben lévő egyháztagoknak, ha kérik, magán házuknál is kiszolgáltatandó.)) Úgy szintén a 114. § is, mely szerint «a lelkészek kiváló kötelességei közé tartozik : meglátogatni s vigasztalni a betegeket ... a mit felkérés és felhívás esetében mindig teljesíteni tartoznak.)) Nem valósult hát s ugy hiszem, nem is fog valósulni, Prometheus ur azon kívánsága, hogy e §-ok törvénykönyvünkből töröltessenek, a mi valóban nagy visszaesés lenne, s megtagadása egyik legnemesebb keresztyéni és papi tisztünknek, a melynek teljesítése itt-ott, elismerem, nagy nehézséggel jár is, de mégsem annyira terhes, hogy az ellen feljajdulni jogosult lenne. Hát a katholikus kollegák! E szakaszokat nemcsak hogy törülni nem lehet, sőt — szerény véleményem szerint — meg kellene toldani ezzel : «a súlyos betegségben és rendkívüli szomorú körülmények közt levőket pedig felkérés és felhívás nélkül is (a lehetőséghez képest) meglátogassák.)) Ennyi cura pastoralisra már csakugyan rá kellene, hogy érjen minden kisebb gyülekezetbeli lelkész, nem is szólván a hívek rendszeres meglátogatásáról, a mely úgy látszik, örökké csak pium desiderium marad. Egy szóval nem ártana, ha ujabb törvénykönyvünkben kifejezetten hangsúlyozva lenne a lelkészek belmissziói tevékenysége. Ellenkezőleg azt látom, hogy e tekintetben nem hogy előre, de hátrafelé megyünk, íme, mig jelenlegi törvényünk a 109. §-ban még határozottan azt rendeli, hogy «a lelkésznek kötelessége az urasztalához készülő növendékeket előkészíteni)): addig a kezünk alatti törvényjavaslat 132. §-a e rendelkezést már meggyengíti s a kötelesség teljesítése alól kibúvót enged azzal a hozzátoldással : «a hol (pedig) ezt egyházközségi s egyéb hivatalos teendői miatt maga nem végezheti, tartozik a tanítást vezetni, kellő utasítást és tanácsot adni.» Úgy látszik, itt megint a «necessitas frangit legem» elvére gondoltak a javaslat készitői, mert köztudomásu, hogy a confirmációi oktatást a legtöbb helytt még mindig kizárólag az iskolatanitók végzik : e szerint gondolják magokban a kodifikátorok — már az is haladás lesz a tényleges állapothoz képest, ha legalább világosan kimondatik, hogy a confirmációi oktatásról való gondoskodás mindenesetre a lelkész feladata és kötelessége.