Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-26 / 30. szám
nati képviselő jó munkát, oldhatja meg az egyetemességre tekintő feladatát és csak abban látják megtartott álláspontjuk helyességét, ha hátok mögött megbízóik helyeslése nyilatkozik. Ez a népképviselet moráljának következetessége. Ha már az alkotmánymódosító konventi bizottság munkálatába netalán olyan törvénytelenségeket, vagy ref. egyházunk életfejlődését gátló visszaéléseket, minők a tiszántúli egyházkerületben, már vagy gyakoroltatnak, vagy terveztetnek: helyeslőleg felvett, s ezért éles bírálattal találkoznék már akár dr. Aristophanes, akár a szathmári testvéri szózat modorában, következetes dolog volna; mert rászolgálna azzal, hogy amit a tiszántúli kerületen egy uralgó párt csak kezdett, a törvény szava elmagyarázásával, s a ref. egyház intentiója ellen, annak törvényesitésére a konventi bizottság elhatározó szolgálata terme. Azért jajdul hát fel dr. Hungarus, hogy a konventi bizottság munkálata oly szempontból vétetik bírálat alá, mintha a tiszántúli kerületben a nagyobb egyházak a kisebbek elnyomására törekednének; s ezen meggyőződésben .aztán kimondja, hogy lényegben, dr. Aristophanes és a szathmári testvéri szózat megegyeznek. Igy vezetvén be a kedvenc themát, a konventi képviselők választását, érvel a kerületi választásmellett egyházalkotmányunk múltjából, jelenéből. Mik voltak 1821 óta az 1882-ki zsinatig a konventek, maga megmondja dr. Hungarus : nem egyebek, mint a kerületek által adhoc kiküldött értekezleti bizottságok ; s micsoda 1882 óta, meghatározza a törvény 55. §-a : «az egyetemes konvent, a magyar ref. egyházat egyetemesen érdeklő ügyek elintézésére hivatott testület)) ; tehát a konvent 1882 előtt nem volt, a ref. egyház alkotmányban szervezett testület, hanem csak a mutatkozó szükséghez képest, időszerinti bizottság, s hogy ne is legyen határozatképes, döntő befolyású testület: az ellen épen a tiszántúli egyházkerületből kellőleg élénk, sőt erős harc folyt, melynek élén néhai dr. Révész Imre, nem mondhatnók, hogy valami gyenge fegyverrel küzdött volna. A kimondott elv, melyben ez a küzdelem kulminált, az volt, hogy ha egy ((határozatképes konventben)) öszpontosittatik a magyar ref. egyház : ily főkonzistoriumminőségű testülettel, az államhatalom, melyben a mi alkotmányunk s törvényeink tiszteletének nincs elég kezessége, könnyen elbánhat, s veszélyeztetve leend önkormányzatunk. S most a konvent él és munkálkodik, mint egyházi hatóságaink sorozatát betetőző kormányzati és bírósági testület, állandóan, zsinattól-zsinatig és pedig a királyilag szentesitett törvények erejénél fogva, mely törvényeket az egyházi népképviselet utján választott képviselőkből alkotott zsinat, mint egyházi törvényhozó testület hozott. Akkor választatásuk az egyházkerületek által jogosult volt, mert azok megbízásából, s azok munkálatai előkészítése végett munkálkodtak, mint például most a konventi bizottság, mely a konvent javaslatait előkészíti; de most, mint szervezett testület választás általi előállítása jogát nem követelheti az egyházkerület magának, mert az az egyetemes egyházé, melynek nevében, érdekében és felhatalmazásával működik; tehát onnan kell kiindulnia előállításának, a honnan vette felhatalmazását, s a honnan veszi eredetét minden felhatalmazás a magyar ref. egyházban, az ezt alkotó individuális elemektől a presbyteriumoktól. Nem érthető félre e tekintetben az 53. §. f) pontja, még ha az azt fogalmazó jegyző, a zsinati határozat ezen célját be nem ismerné is, mert a jegyző nem határoz, hanem a határozatot jegyzi fel, ugy a mint a határozat történt. Nem dönthető meg ezen elv a fokozatos képviseltetés azon határozatainak felhordásával sem, hogy az egyházak tagjai választják a presbyteriumot, a presbyteriumok az egyházmegyei képviseletet, az egyházmegyék az egyházkerületieket; tehát következetesen az egyházkerület a konventet. Ez az érv magában állva, erős lenne; de nem kellett volna felednie dr. Hungarusnak, hogy a magyar ref. egyház alkotmányán egészen keresztül vonul a szabadság, nevezzük demokrat szabadságnak egy bizonyos rendszere: a kormányzat és törvény szolgáltatásra választott tisztviselők', s ezek ellenőrzésére és ellensidyoz ás ár a a presbyteriumoknak fent ártott képviselő választás ; s ha ezt az egyházkerületekig gyakorolhatják a presbyteriumok, gyakorolniok rendszeres és következetes a konventig is; annyivalinkább, mert a konvent hatás és jogköre terjedtebb, mint csupán csak a meglevő törvények végrehajtása. Ez ugyanis a mire 1882 előtt az egyházkerületek külön-külön voltak jogosítva: a magyar ref. egyház representálását az államhatalom irányában, törvényes jogát védelmét egymaga teljesiti; szükség szerint azon esetekben, melyekre törvényeink hiányosak, nem eligazítók volnának, esetleg és időközileg érvényesen intézkedik, a zsinatra a javaslati előmunkálatokat késziti, átalában az egyetemes egyház minden nagy érdekei benne és általa találják kielégitésöket. Hol és miben kell hát lenni, ily fontos és terjedt megbízatás esetében a konvent ellenőrzésének? Nem másutt és másban, mint a honnan veszi minden egyházi intézmény kiindulását, mint jogforrásból, a népben, vagy a népjogot képviselő presbyteriumokban ; melyek az egyházi közügy sérelme ellen, ha ilyet — feltéve de meg nem engedve — a konvent elkövetne, ítélni és igazságot szolgáltatni, a bizalmat meg- vagy nem vonó választás által jogosultak, nem mint a tiszántúli vagy más egyházkerületet, hanem mint az egész magyar ref. egyházat alkotó elemek, melyek számuknál, terjedtségüknél fogva, s hivatali tekintély által kevésbé befolyásolhatók, de elvben mégis egyek, semmi más érdek által nem vezettetvén, hanem ami az egyház fenállásának örök evangyeliomi elve, hogy ebben «mindenek ékesen és szép renddel folyjanak)), mint a kik «sem Pálé, sem Kéfásé, sem Apollosé, hanem a Krisztusé.)) A nép józan érzékét alkotmányos téren nem kicsinylették, nem fitymálták soha semmi időben, sem világi, sem egyházi komoly politikusok; csak dr. Hungarus lát abban veszélyt, midőn igy kérdez : de miben találunk biztosítékot arra nézve, hogy ezek, nem választó kerületek, hanem a népet közvetlenül képviselő presbyteriumok, egyházi és iskolai ügyek alapos ismerőire, egyházunk kipróbált jeleseire, adnák szavazatukat? Nem megtörténhetnék-e, hogy a konvent tagjainak nagy része lármás emberekből állana, kik az előzményeket nem ismerve, csak a tárgyalás akadályául szolgálnának stb?... Elhallgatva, hogy dr. Hungarus a választási jog gyakorlatában a nép felizgatásának veszélyes voltát is láthatja, s még kérdésbe téve azt is, «hogy azon kis egyházaknak jó, egyszerű népe kivánja-e a konventi tagok választását szabadsága megóvása végett», s még vakmerően azt is hozzáteszi, hogy «a tiszántúli egyházkerületben most sem a presbyteriumok választják a konventi képviselőket, még sem látja, hogy a kis egyházak panaszolnának)), mintha a szathmári «testvérszózatot» nem is olvasta volna, s mintha ő maga sülyesztené magát azon vakságba, kinek hiába mutatják a színeket: csak azon megjegyzést teszszük, hogy nagyon szegénynek tartja dr. Hungarus a magyar ref. nép önkormányzat iránti érzéket, s az egyházi közügyek intézésével megbízható