Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-26 / 30. szám

embereinek számát; s maga magának ellentmond, midőn annak a nép csak ez időszerinti választottjaiban látja, egyházi és iskolai közügyeink jól vitelének garantiájár. Mi úton állíttattak elő ezek a mostani gondviselésszerű férfiak?... nemde azon korlátolt érzékű nép vagy presbyteriumok által; s kikből ?... nemde az egyházak világi és egyházi egyénei közül, aszerint amint képességüket lát\a és megitélve bizalmukkal felruházni jónak látták; s vájjon egyházi és iskolai ügyeink épen oly bonyolódoitak volnának, hogy csak hosszas beszokás és gyakorlat által lehetne hozzájok alaposan szólani? íme a mostaniakat jó érzékkel választották meg a presbyteriumok, s jövőre már dr. Hungarus szerint kétséges, hogy bírnák ezt a helyes érzéket; ime kiszemelte a nagy tömegből az intézésre képes egyéneket, de azzal ki is meritette a nagy számból a megbízhatókat, s nem is terem többé azon tér többé ilyeneket. Dr. Hungarus szerint a szabadság nagyon idomitható fogalom, nyújtható vagy összezsugorítható aszerint, amint az ő politikája követeli; de mi ugy tudjuk, hogy a szabadság, mely egyszer kiáltotta a tűzpróbát, jövőre a gyakorlatból merített erővel, még inkább tud élni méltóságával, s megmérni tudja embereit, kiket a közügy intézésével megbíz, s a választás rostáján kihullatja a könnyű szemeket, ha ezen szomorú sors, az eddigi gondviselésszerűséggel dicsekedett embereket érné is, azokat, kiknek dr. Hungarus halhatatlanságot követel. Végre is a törvény azoknak adatott, akik nem akarnak azzal élni ; nekünk kik élni akarunk vele, a törvény jó és e törvén) t ismerjük mindnyájan, s eszerint intézni egyházi és iskolai ügyeinket nekünk nem nehéz; az volna a sajnos, hogyha hatóságaink azokat ugy összebonyolítanak, hogy szövevényeit elrendezni, a törvény rendes ismeretén felülálló tehetséget kívánna. (Vége köv.) Bartha Mór. NECROLOG. I

Ferge József, ii iii iii"i 111 iff

ii

nin

iiii

'

IIIIII

in

H'ii

iji

jiigm"?^ Mély részvétet és igaz sajnálkozást keltve vetette előre árnyékát már mult évi szeptember hótól kezdve azon érzékeny veszteség, mely a beregi ev. ref. egyházmegyét t. é\i junius 19-kén érte. Akkor történt az, hogy ntiszt. Ferge József egyházmegyei tanácsbiró, mint egyházkerületi képviselő, a tiszántúli szuperintendencia őszi közgyűlésére mentében Beregszászon oly rosszúl lett, hogy otthonába kellett visszatérnie. Már tzt megelőzőleg is voltak időközi szédülései, melyek a jelekből és önnyilatkozataiból következtetve, gyaníthatólag szívtágulásból eredtek. Ámde a szeptemberi rosszullét a halál-csont kezének érintése volt; ettőlfogva már csak napok, sőt igen gyakran csak órákhoz volt kötve azon katasztrófa, mely a hű hitvestársat szerető férjétől, a nevelt leányt gondos és gyöngéd atyjától, a nagy-beregi e,

T

. ref. egyházat apostoli buzgóságu lelkészétől, egyházmegyénket fáradhatlanul munkás s igaz elméjű tanácsbirája, tanügyi bizottsági elnöke és több éven át állandóan lelkészjelölő bizottsági tagja és egyházkerületi képviselőjétől fosztotta meg. Midőn a meghaltnak utóbbi tisztségeit felszámláltam, ezzel mintegy jellemrajzát is kellő világításba helyeztem, úgy li^gy azon tulajdonságokat, melyekkel Isten az ő elhivott és választott szolgáját kegyelmesen megajándékozta,- bárki is az első tekintetre felismerheti. Egyike volt ő az isteni gondviselés azon kedveltjeinek, kik a különben szúró tövisekkel megrakott közpályán a közszeretet és népszerűséget kiérdemelvén, azt nemcsak megtartani tudják, hanem hova-tovább nagyobb mértékben nyerik meg. Én a meghalt férfiú viselt dolgainak részletezésébe nem bocsátkozom, nem tartok dicsérő beszédet, nem emelem ki egyéni képességét, társadalmi rutinját, hangzatos szavakat használva nem összegezem az egjdiízi téren kifejtett hű munkásságának többfelé ágazó, de mindig egy czélra irányzott törekvéseit s azok eredményét, mindezek szemmel láthatólag bennfoglaltatnak a nagy közönség bírálatában, mely a megdicsőült férfiút már életében oly soknemű és díszes kitüntetéssel vette körül, még pedig nemcsak a rátermettségének megfelelő egyházi, hanem a polgári életben is, hol a megyei bizottmány és az állandó választmány névsorából az ő neve soha nem hiányzott. A kiszenvedett ravatala körül a rokonok, bará'ok, tisztelők nagy sokasága csoportosult, főleg hivatal társai, a lelkipásztorok jöttek nagy számmal, az őszinte ragaszkodás, a veszteség nagyságának érzete nem ismert akadál}'t. Elmentünk, hogy ne csak «az egyházmegye tanácsbirájánakw feliratú koszorú adjon kifejezést érzelmeinknek, hanem személyes jelenlétünk is tanúskodjék tiszteletünk és szeretetünk igaz •voltáról, mely ha felkarolta és felemelte az élőt, hadd ölelje át, hadd vegye körül koporsóját is. Ezek után álljanak itt az életrajzi adatok ugyanazon sorrendben és ugyanazon fogalmazással, mint azokat a boldogult, az esperesi hivatalhoz 1886. év márcz. 29-én beterjesztett önéletrajzában sajátkezűleg megirta és később a végét 1891. évi junius ír-én, tehát halála előtt 8 nappal káplánjának tollba mondotta. Az írmodor az ember érzelem világát, lelkületét, gondolkozás módját és modorát minden más idegen beavatkozásnál hívebben és találóbban tükrözi vissza ; azért én ezt a mágikus tükröt állítom a nagy közönség szemei elé, hadd képződjék és jelenjen meg annak kisugárzásában Ferge József evang. reform, lelkipásztor szellemi képe : «Születtem — így ir ő — Szabolcsmegyében Pazonyban márczius 27-én az 1830-ik évben. Szüleim voltak nemes Ferge János nyíregyházai ref. lelkész és nemes Gál Juliánná. Atyám elhalt korán az 1834-dik évben s igy korán árván maradtam két testvéremmel, szegény özvegy vagyontalan anyánknak végetlen gondot okozva. A jó anya azonban kétségbe nem esett; megtett minden lehetőt érdekünkben, korán iskolába adott, mint ötödik éves gyermek már a nyíregyházai reform, iskolaba jártam, hat éves koromban pedig ugyanott a lutheránusoknál végeztem az első latin osztályt, ugy hogy az 1836-ik év szeptember i-ső napján már a pataki kollégiumba, az akkori második osztályba vettek fel; igaz, hogy mindig legfiatalabb voltam az • osztályban. Diákká lettem az 184%-ik iskolai év julius első hetében. Mint negyedik éves diák nevelőül mentem Lovász Pálhoz Tornamegyébe, ott töltöttem egy évet. A szabadságharcz ekkor volt, az iskolák zárva voltak; tanulói palyámat nem folytathatván, honvédnek gyenge levén, de fitestvérem is elmenvén katonának, azon okból, hogy ha ő elesik is, vagy megsebesül, anyánknak legyen gyámola, az 1849. év márcz. havában márok-papii iskola tanítóvá lettem s azt viseltem egy évig.