Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-26 / 30. szám
vitiosus. Azután következik művének legszebben megirt része, melyben az organikus világban épen az ujabb időben tökéletesebben felismert bámulatos berendezettséget tárja elragadtatással lelki szemeink elé. Bizony jobb lett volna ezzel fejezni be a teleologiai argumentum tárgyalását, de szerző még a valószinűségi számi- j tás alapján is beakarja bizonyítani Isten létezését. Érvelését arra alapitja, hogy az elemek valamennyi kombinációja absolute lehetséges s azt, hogy épen ez a valóságos világ álljon elő esetlegesség folytán, sőt fejlődjék megint elképzelhetlen számú mozzanatokon át tovább s pedig ugy, hogy a különböző tárgyak (péld. a méh szivónyelve s a növény nektáriuma) közt czélszerűségi correlatió létezzék: ez teljességgel lehetetlen. Ezzel befejeztük dr. Prohászka cosmologiai és teleologiai argumentumok érvényességét vitató fejtegetéseinek ismertetését, közben-közben rámutatva szerző kisebb-nagyobb tévedéseire. De a mi a fődolog s a mit Ígértünk az volt: dr. Prohászkával szemben kimutatni, hogy a cosmologiai és teleologiai argumentum Isten létezésének bebizonyítására absolut bizonyító erővel nem bír s másfelől hogy az ismert argumentumok mindenike bír bizonyos psychologiai jelentőséggel. Induljunk hát útnak. Jelentkezzék az aki nem hiszi, hogy Isten létezik vagy nem tudja ezt bebizonyítani. Jelentkeznek mondjuk milliók. Dr. Prohászka meg akarja őket győzni az okság elvéből, a dolgok specifikus' különbségéből, a világ végességéből s az egyes tárgyakban lévő czélratörekvésből levont következtetésekből. A milliók közül mindjárt, mihelyt ezt hallják, rendkívül sokan elhagynak bennünket, marad egy pár ezer ember, aki ért az «okság» s «célosság» elvéhez, ismerős a dolgok chemiai sajátságaival s talán a világ végtelenségéről is gondolkodott valaha. Hogy több nem marad, az bizonyos. S hogy több nem marad, már az is mutatja, hogy az ilyes argumentálásoknak mily kevés valódi értéke van. Mert a legtöbb ember, még azok közöl is a legtöbb, akik az ccokság» elvéhez értenek, más uton ismerkedik meg az Istennel. De hát tényleg marad néhány ember, aki várja bizonyításainkat. Csakhogy ezek bizonyosan mindjárt az alapot rázzák meg, a melyre dr. Prohászka állit. Félre dobják tán Nageiit s ennek azt az állítását, mely szerint az okság elve tán nem bír érvénynyel a tapasztalat határain túl. De annál inkább hivatkozik egyik Huni e-ra, másik Kant-ra. Egyik azt mondja, a causalitásnak nincs érvénye a tapasztalati világban sem, a másik szerint magukról a dolgokról s ezek specificus különbségeiről nem tudunk semmit, meg hogy nem vagyunk képesek bebizonyítani, véges-e a világ vagy végetlen ? Mennyi idő kellene ahhoz, hogy csak ezeket a dolgokat is megvilágítsuk? Lesznek azonban jámborok, a kik az alapot melyen állunk, nem támadják meg. De meg van az a psychologiai sajátságuk, ami az Istenben nem hivő embernek mindig meg volt, hogy az argumentátióinkkal szemben állókat látják helyesnek, akármennyit beszélünk is nekik. Sőt minél tovább beszélünk és argumentálunk, annál balgábbnak tűnik fel előttük minden mondásunk. S talán sok igazság is lesz ez és ilyen állításaikban : «Az okokon végig haladni nem vagyunk képesek. Sem metafizice sem fizice. Metafizice nem, mert ha a sok feltételes ok mellé absolut okot keresünk, s ha sem pantheisták nem leszünk is, sem materialisták dr. Prohászkától meggyőzve : valami szellemi, tisztán szellemi lényből az anyagot, meg az anyagi dolgok előállását semmiképen sem tudjuk elképzelni. Lehet, hogy a materialista nem tud feleletet adni a kérdésre, hogy a tárgyak specifikus különbségei miből és hogyan állottak elő, sejthetjük, hogy ha az anyagi világ ma teljesen függ Istentől, lételét is tőle nyerte, de hogy anyag a szellemi ősokból, hogy állott elő, ezt mint tényt, sehogy meg sem érthetjük s nincs senki, aki meg tudná magyarázni. Fizice pedig azért nem juthatunk el az absolut okhoz, mert ha valami nagyon egyszerű tüneménynek keressük is az okát pl. egy darab kenyérnek, nem haladhatunk ám egy vonalon felfelé, hanem mindig több és több irányban kell keresnünk az okokat. Ha pedig dr. Prohászka azt mondja, hogy a végetlenről való belátás ráerőszakolja magát az észre (64. h), mi azt feleljük, a mienkre nem erőszakolja magát. Vagy ha már kell végetlennek lenni, miért nem lehet ez az anyag. Ezt megtaláljuk, az Istent pedig nem találjuk sehol, (ezt nagyon joggal vethetik vissza dr. Prohászkának ellenfelei, mert az ő Istenét csak a dolgok elején találhatná meg, aki t. i. oda eljut.) Ami a czélszerűséget illeti, arra nézve maga dr. Prohászka is bevallja, hogy az arra vonatkozó meggyőződés nem a czélszerűség elvont fejtegetése által fogamzik meg bennünk, hanem inkább a látvány fönsége s a kivitelben meglesett causa finalis élvezete által. De ha minket az ő fejtegetései meg nem győzhetnek épen az ő szavai szerint, a természetben pedig mechanismust látunk csak, hát hol leshessük meg a causa finalist ?» Valóban, ez a tanúság dr. Prohászka ellenfeleinek kifogásaiból, hogy az ember a világból s ennek czélszerűségéből Istenhez tudjon emelkedni, ahhoz már bizonyos psychologiai sajátosság kell, mely a már tán még csak gyengén, de meglévő hitből származik. És ha mégis maradna egy-két vállalkozó lélek, aki dr. Prohászkának mindent elhinne, fejtegetésein keresztül mindenhova követné, akkor sem nyerne teljességgel semmit. Megismerné talán, hogy a materialisták és pantheisták helytelenül okoskodnak, de az Istent nem ismerné meg. Ha meg tudna szabadulni a kétségek tömkelegéből, amibe egy gondolkodó s tudományosan képzett embert dr. Prohászka fejtegetései okvetlenül vezetnének — mást meg épen nem vezethetnek — s kérdezné, hol hát az Isten, s mi az Isten, azt ugyan a természeti tárgyakból s ezek ilyen meg olyan tulajdonságaiból meg nem tudhatná. A szó pedig «Isten» nem segit. Az «ősok» s a «teremtő» szó szintén nem. Ezeket meg kellene magyarázni, mit jelentenek. Bármely lényt vagy tárgyat jelentő szót azonban csak az illető lény vagy tárgy tulajdonságai alapján lehet megmagyarázni. Ázt a lényt vagy tárgyat tehát ismerni kell. Hogy megértsem mit tesz ez: «Isten», «ősok», s «teremtő», ismernem kell az Istent magát. Semmiféle tárgy tulajdonságai nem engednek következtetést vonni egy még nem ismert tárgy tulajdonságaira. Ha még sohasem láttam rózsát, a liliomból meg a szegfűből ki nem következtetem azt. S ha sohasem láttam vizet, az éleny és kőnenyből azt meg nem ismerem, pedig a viz épen e kettőből áll. Még kevésbbé vonhatok következtetést a «relativ» tulajdonságaiból az «absolut» sajátságaira, tehát nem tudhatom meg a relatívból, hogy mi az absolut. Miért is ha lesz valaki egyáltalában, aki meg nem akaszt cosmologiai és teleologiai argumentálásunk közben, annak is csak annyit tudunk bizonyítani, hogy ez ismert dolgokon kívül valami ismeretlen X is befoly a dolgok menetébe. Tehát még azt sem bizonyíthattuk be, hogy van Isten. Még kevésbbé tettük lehetővé megismerését az Istennek. A tényt azonban, hogy cosmologiai és másféle argumentumok által emberi lelkek igyekeztek Isten léte-