Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-19 / 29. szám

ket környező embereknek ? Azok rendkívüli nyugtalanság által vannak izgalomba hozva, eddig észre nem vett szükségekre találunk nálok, aspiratiókra, melyek jól megfontolt elhatározásaikkal megfélemlítik a skeptikusokat, óhajtásokra a vallásos életnek egy szép derült tavasza felé. Azok, kik e tény* megpróbálták tagadni, lehetnek jámbor hittel, de hogy kortársaik nem sok bizalmát nyerhették meg, az bizonyos. Mit viszünk, ismétlem, e mélyen felháborodott és igazságot szomjazó nemzedéknek, mely azt éltesse? Ha az itészet igazat mond, föltétlenül igazat, a mi kötelességünk munkájánál segédkezni és kiűzni az emberiségből azt az egy rémet, mely azt megszállva tartja. De ha ez itészetnek nincs igaza, ha a vallás nem veszhet el, akkor pártját kell fogni és fenhangon kimondani, hogy nagyon különös volna tétlenül nézni az emberiséget, mikor vitális functióinak egyike veszélyben forog Uraim, önök jól tudják ezt; az ily beszélgetések, mint az, a minővel most előadásainkat megkezdtük kiváló fontossággal bírhatnak ránk és visszahatás által másokra nézve. Semmi szükségünk arra, hogy találgatni próbáljuk lehető vagy kivánatos következményeiket. Bárminő eredményeik legyenek, meg fogják találni közvetlenül jutalmukat, mert alkalmul szolgálnak arra, hogy közeledjünk az emberiséghez, meghallgassuk vallomásait, behatoljunk fájdalmainak, vágyainak titkaiba, a vele való közlekedésnek egy módja lesz az, azon élet formája alatt, a hol legörömestebb megtestesült. Baksay László. ISKOLAÜGY. Az orsz. középiskolai tanáregyesület közgyűlése. Mintegy 120-an jöttek össze az ország minden vidékéről a jövendő intelligencia nevelői f. hó 5, 6, és 7-ik napjain Budapesten, hogy az egyesület huszonöt éves fennállását ünnepélyes nagy-gyűléssel és a tanári állásnak megfelelő komoly eszmecserével megüljék. Egyházunk tanintézetei is szép számmal képviseltették magukat. Megjelentek azon kivül Csáky Albin gr. vallás-és közoktatásügyi miniszter ; a főváros képviseletében Ráth Károly főpolgármesterrel élén egy tekintélyes küldöttség, többen a főigazgatók és számosan a különböző tanintézetek igazgatói közül. Első jelentőségteljesebb ténye a gyűlésnek a 25-ik évfordulóval függött össze. Ez alkalomra az egyesület olajfestményben megörökíttette eddigi elnökeinek képmásait ; Ney Ferencz, Say Móricz és Lutter Nándor arczképeivel gazdagodott az egyesület helyisége, ezeknek leleplezése képezte Berecz Antal szép elnöki megnyitója után az első napi ülés fénypontját. Hofer Károly alelnök méltatta a jeles tanférfiaknak érdemdús működését, kikhez a jelenlegi elnököt is hozzáfoglalta, bár annak arczképe a kellő időre el nem készülhetett. A jubileumi ünnepséghez tartozott az is, hogy az elnök javaslatára a gyűlés Ráth Károly és Kammermayer budapesti polgármestereket, s 13 tanárt, köztük Géressy Kálmán debreczeni és Vámossy Mihály budapesti ref. tanárokat, az egyesület körében való tevékeny és hasznos működésük elismeréseül tiszteletbeli tagokká választotta. Figyelemreméltó pontja volt még ez ülésnek Alexander Bernáth felolvasása «Az orsz. középiskolai tanáregyesület története)) czím alatt, mely a mellett, hogy érdekes világot vet egyfelől azon nehéz küzdelmekre, melyek közt az absolutistikus korban hat évi kinos vergődés után az egyesület megalakult, másfelől az azóta kifejtett munkásságra, egyszersmind bepillantani enged a mai középiskolai tanári kar szellemébe, aspirációinak, vágyainak tömkelegébe. Mondhatjuk, hogy ezeknek megismerése nem a legkedvezőbb benyomást tette ránk. Azt a kérdést vetvén fel, hogy minő helyet foglal el az egyesület a közoktatásügy szervezetében, milyen munkára képesiti múltja, s mit tartogat számára a jövő, mik azok a functiók, melyek a történeti fejlődés természetes következményei gyanánt reá háromolnak, élénken küzd az ellen, hogy az egyesület czélja a tanárok személyes érdekeinek, anyagi helyzetének védelme volna csupán, ezen felül a tanárság szellemi színvonalának emelésére, tudományos önképzésére s a társulati közszellem emelésére kell törekednie. De bevallja, hogy e nagy czélok elérése inkább csak pium desiderium ez idő szerint. Az orvoslást főként a cctanári önérzet, a tanári öntudat, a tanári becsületérzés, a tanári büszkeség)) növelésében látja s az egyesület jövendő hivatásául ennek munkálását jelöli ki. Van valami igaza! Csakhogy distinquáljunk! Mi úgy tapasztaltuk, hogy az a «tanári önérzet)) egy bizonyos irányban már is nagyon ki van fejtődve, épúgy mint a «tanitói önérzet,» s nyilvánul — kétségkívül helytelenül —- a más pályák kicsinylésében, önmaguknak első helyre állításában és zúgolódásban mindennemű felsőbbség felügyelő működése ellen. Mindez megrovásra méltó. Azért mi sokkal jobban szerettük volna, ha ama fellengző szavak helyett is szerényebb, de áldásosabb jelszavak kiadását halljuk, minők: «hivatás- és munkaszeretet, őszinte és önzetlen lelkesedés a nemzeti nevelés és oktatás nagy czélja iránt.» Az is különösnek tűnik fel előttünk, hogy a tanári becsvágynak emelésére alig tud más eszközt megnevezni, mint az előléptetést s magasabb díjazást. (Hiába ! minden okoskodás ide lyukad ki!) Készségesen elismerjük, hogy «a tanár munkáját az egész magyar társadalom nem becsüli eléggé;» teljes erőnkkel oda működni törekszünk mindig, hogy e baj orvosolva legyen, de más oldalról úgy látjuk, hogy erre nézve tanáraink tehetnének legtöbbet, olyan munkásságot fejtve ki, olyan lelkesedést s tisztaságban fénylő szellemet mutatva, mely a becsülést, a tiszteletet kikényszeríti. Ha ez oldalról keresik tanáraink a tanári önbecsérzetet, tisztelettel meghajtunk előttük s bizonyára meg fog hajolni a társadalom is; ne féljenek nem kell szélmalom harczot vívniok, — hála Istennek — számos példa bizonyítja, hogy a társadalom kellőleg tudja méltányolni a becsülettel végzett munkát, akár mely pályán végeztessék az! Ha valami rontja tanárainknak szellemét, legjobban rontja az a bürokratizmus, melylyel felette az állam őrködik, rontja az a szervilizmus, melybe bekényszeríti őket állásuknak a miniszter kényétől s felsőbbségeik referádájától való függése. Ez teszi sokra nézve puszta kenyérkeresetté a pályát, ez öli ki legtöbből a lelkesedést, ez változtatja őket lélektelen napszámosokká, kiknek egyéb ambíciójuk alig van, mint hogy elvégezzék napi kiszabott óráikat, s aztán lessék az évek repülésével a pótlékok emelkedését. (Tisztelet a számos kivételnek!) E szolgalelkűségen igyekezzék a tanár-egyesület segíteni, akkor tesz legnagyobb szolgálatot a tanároknak s a hazának egyaránt! Második nap dr. Kármán Mór tartott előadást «a tanárképzésről)). Sok megszívlelni való dolgot mondott, véleményét röviden azon négy pontban tárjuk olvasóink