Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-12 / 28. szám

Végre ha a vallás élet, mely az egész lényt átalakítja, a vallásos ember midőn saját természetéről elmélkedik, látni fog abban oly dolgokat, a minőket a természeti ember sohase vett észre. Mert valóban azok az emberek voltak a mi tanítóink, kik kinyilatkoztatták, hogy egy fensőbb életet élnek, egy oly életet, melyet nem éreznek magokban eg}^ bizonyos időpont előtt. Attól fogva hogy a keresztyén doctrina uralkodik a világban, senki se vonta ki magát teljesen annak befolyása alól. Erkölcsi légkörünk lényeges elemévé lett az. Mindaz, a mi átalakítja az emberiséget, módosítja a lelkiismeretet. A vallás és theologia nemcsak némi világosságot szállít hát a bölcsészet számára az emberről, hanem tanulmányozásul egy uj embert állit elébe. A bölcsészet története az emberiség belső története tartozik lenni, de csak azon feltétellel lesz az, ha a vallásos érzelmeket és eszméket is számbaveszi. (Folyt, köv.j Baksay László. TÁRCA. Emlékezés Haynaldról. A kathölikus egyháznak ismét gyásza van. Alig hangzottak el a prímás temetési szertartásainak utóhangjai, újra kezdődik az impozáns és fényes temetés. Kalocsa gyászt ölt magára : siratja nagynevű bíboros érsekét és a gyásznak, metyet visel, és a könynek, melyet hullat, annál nagyobb az értéke, mert mi is osztjuk mind a kettőt, gyászolván és siratván Haynald Lajosban nem a kath. főpapot, nem a bíboros érseket, hanem a magyar tudományosság egyik vezérférfiát, oszlopát. Mint ilyennek állunk meg ravatalánál a fájdalom mély érzetével, kívánva, a mi oly kívánatos vala már reá nézve : requiescat in pace! Mikor az érseki metropolis közvetlen szomszédságába kerültem, már volt szerencsém ismerni a kalocsai érseket. Mint a tudománynak és művészetnek — maga is tudós és művész lévén — nagy barátja és pártfogója, mint minden tudományos és művészi összejövetel : gyűlés vagy mulatság rendes látogatója, gyakran érintkezett szülőimmel és ez az érintkezés — a kölcsönös tisztelet és becsülés alapján — az ismerettség bizonyos nemét hozta létre közöttük. Annyira, hogy több izben láttam házunknál, mint szülőim vendégét. Mint szomszédbeli falusi pap és féligmeddig, mint ismerős, állasom elfoglalása után, tisztelegtem nála. Lekötelező szivélyességgel fogadott, és a tudós szenvedélyével, élénk és fürge természetének mozgékonyságával mutogatta meg páratlan gazdag herbáriumát és magyarázgatta azokat a ritka példányokat, melyeknek soha még csak hírét sem hallottam. No, a mi igaz, meg kell vallanom, nem is vagyok valami nagy botanikus. Még csak Diószegi sincs mind a fejemben, a mi az én esperesem szerint «öreg hiba.» Pedig sokat tud ám az, a ki Diószegit tudja ! Csak ugy bódult a fejem, a sok ritkábbnál ritkább, szebbnél szebb növény látása és megmagyarázgatása után. Ez az oka, hogy nem is emlékezem, miképen költöttük el az ebédet, melyre magánál tartott; csak akkor ocsúdtam fel, mikor búcsú szavaimra szokott szeretetreméltósággal igy szólt : — Ezentúl pedig, valahányszor a 12 óra Kalocsán éri, és én itthon vagyok, mindig asztalom vendége lesz. Szükségtelen mondanom, hogy e meghívást betűszerinti értelemben kellett teljesítenem. Hogy a legszívesebben tettem, magától értetődik. Az érsek ugyanis állami és tudományos dolgokkal a fővárosban lévén elfoglalva, csak ritkán és csak rövid időre látogatott haza metropolisába. Tehát ritkán volt otthon. Ilyenkor azután ugy hozta magával az illendőség, hogy tisztelkedjünk nála. Hogy pedig ő a tisztelgőket magánál tartotta ebédre, társadalmi bevett szokásból tette, mely elmaradhatatlan a táblákat adó magyar nagv uraknál. Igy voltam én, valahányszor Haynald otthon volt, és a 12 óra Kalocsán ért, az érsek asztalának vendége. Általánosan tudvalevő dolog, hogy Haynald nagy tudós volt; de azt kevesen tudják, hogy mi mindent tudott, még a legapróbb dolgokat is. Nem tudom, melyiket csodáljam jobban: azt a bámulatos rendszert-e, hogy mindenről azonnal értesítették, vagy azt a memóriát, mely minden apróságot meg tudott tartani. Tény, hogy mindenki számára volt a zsebében készen egy-egy, az illető viszonyaira, körülményeire vonatkozó kedves megjegyzés, mely megnyerte számára a sziveket. 1876-ban árviz volt nálunk. Kalocsa és Foktő között csakis a Vajason, ladikkal lehetett közlekedni. Egy napos reggelen, épen rostálással voltam elfoglalva, mikor szalad hozzám egy esküdt, tudatva, hogy az érsek ladikon Foktőre érekezik — nemsokára itt lesz — siessek fogadni. A plebanus a templomba várta, a jegyző pedig nem volt otthon. Igy lettem én kisegítő. Az érsek partra szállt és én röviden üdvözöltem. Az elöljáróság bemutatása után, igy szólt hozzám : •— Hallom, hogy kis leánykája van, már négy hónapos ! Az Isten tartsa meg ! Ugyan honnan tudhatta, rengeteg elfoglaltatása, gondja közepett, hogy egy falusi paplaknak négy hó óta kimondhatatlan kedves öröme és boldogsága van ? 1 A traktus elhatározta, hogy a szeremlei, csanádi, bogyiszlói és foktői lelkészek, vigyék meg az érseknek a traktus háláját és köszönetét, a miért, mint földes ur, ezen egyházak lelkészi hivatalait a segregatio alkalmával az illetőnél valamivel több földdel ajándékozta meg. A küldöttséghez csatlakozott bold. Kálossy Géza, úszódi lelkész is. Szónokunk alig tudott szóhoz jutni. A mire az érsek belépett a fogadó terembe, elénkbe jött, kezet nyújtott, elkezdett beszélni és beszélt végtelen sokáig. A mit mi mondani akartunk, maga mondta el, és egyúttal meg is adta rá a feleletet. Ritka ember volt, a ki előtte szóhoz jutott. Ebédre magánál marasztott bennünket. Tisztelgésünk 11 órakor történvén, 1 óráig az időt a herbárium és a nagy érseki könyvtár megtekintésével töltöttük el. Az érsek nemcsak herbáriumát, de erre vonatkozó kincseket érő kézi könyvtárát is megmutatta. Egy színehagyott sárga levelű, régi könyvre, (16-ik századbeli) helytelenül ugyan, kissé lenézőleg megjegyeztem : — Ez már nagyon régi és a tudomány mai álláspontja mellett nem sokat ér. — Kérem, kérem, ez végtelen becses, alapvető mű. Ez a lépcső, melyen ma idejutottunk és e nélkül sohasem volnánk ott, a hol ma vagyunk! Felelt komolyan az érsek. Bizony, bizony restelkedtem egy kissé. A könyvtárt Suszter Constantin kanonok ur ő nagysága, most váczi püspök (J excellentiája, kegyeskedett megmutatni és magyarázgatni nekünk. A mint egy üveges ajtón át egyik teremből a másikba átmentünk, egyik barátunknak a palastja, (már minek nevezném meg nevét 1) megakadt a kilincsben. Az illető visszanyúl, hogy kiszabadítsa és... horrendum dictu I