Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-12 / 28. szám

beüti könyökével a nagy üvegtáblát. Képzelhető ez a tableau ! Á mi malheureus kollegánk minden zavar nélkül kivette tárczáját és fogadkozott, hogy kifizeti az üvegtábla árát. A végtelen szellemes kanonok mosolylyal az ajkán igy csititotta az illetőt: — Oh kérem, kérem, van még az érsekségnek anynyija, hogy becsináltatja! Hát hiszen, a mi azt illeti, van bizony, de mi jobb szerettük volna, ha nem adunk alkalmat rá, hogy ezt mondják nekünk ! Ebéd alatt még ennél is érdekesebb történt. De ez már nem malheur volt, hanem igazi, tőrölmetszett református papos viczcz. Az érsek a legnagyobb érdeklődéssel tudakozódott, hogy megy nálunk a keresztelés, esketés. Mindezt megmagyarázva neki, igy tudakozódott tovább : — És a temetés ? Hogy megy önöknél a temetés ? — Mi kegyelmes uram, prédikációval temetünk. — Prédikátióval ? És mit fizetnek egy prédikációért önöknek? — Hja, kegyelmes uram, az különböző. Némelyikért 10 frt fizetnek, némelyikért 5—3 frt. Van 2 frtos prédikációnk is, de ezt már magunk sem konunendáljuk a híveknek ! Az érsek környezete biztosított, hogy soha még olyan jó ízűen nevetni nem látták az érseket, mint erre a nyilatkozatra. Minek nevezzem meg, hogy ki mondta ezt a jó viczczet? Hátha ugyanaz a ki kitörte az ablakot és igy még pudeálná is magát egy kissé! Azóta akárhányszor találkoztam az érsekkel, nevetve mindig megkérdezte: — Na, kedves főtisztelendő ur (igv titulált mindig bennünket) temetett-e mostanában olyan prédikációval, a mit maga sem kommendált a híveknek?! Egyszer egy folyamodással kerestem meg Budapesten, a Nemzeti szállodában. Valami bérletről volt szó és kikérték közbenjárásomat. Epen dél volt és ebédelt. Atyám kíséretében lévén, elfogadott, és mintha inti— musai lettünk volna, tovább folytatta az étkezést. Egyszer egy zsemlyét vág fel és rettenetes dolog... (vagy tán mindennapi Budapesten?) egy sváb bogár esik ki a zsemlyéből. Az érsek nézi, sokáig nézi, a legkisebb undor nélkül és azután csengetett. A felmutatott sváb bogár láttára hüledező pinczérnek igy szólt: — Na, na, ne ijedjen meg, nem fogom ki a zsemlye árát, megfizetem magának. De mivel én ezt nem szeretem, magának ajándékozom. Ugyanekkor egy arczképet választott ki családunk egyik tagja számára, és megbízott, hogy kézbesítsem. Az arczképet egy borítékba tette, olyan borítékba, melyben jószágigazgatója valamenyes hivatalos jelentést küldött neki. Á saját nevét egyszerűen kihúzta és felébe irta annak nevét, kinek az arczképet küldötte. Midőn pedig látta, hogy egy kissé elmosolyodtam tette felett, komolyan igy szólt: — Kérem, mindenben takarékoskodni kell és semmiben sem lehet annyira, mint a levélboritékon ! Istenem ! gondoltam magamban, ha nekem is fél millió forint évi jövedelmem volna, de szívesen megengedném magamnak ezt a kis... takarékosságot! ...Hanem azért hiába fáradtam, a folyamodvány nem nyert kedvező elintézést. Hogy megalakítottam Kalocsán a ref. fiók-egyházat, kath. felsőbb körökben rosz vért szült Maga az érsek is éreztette ezt velem. Egy izben ezt mondta nekem, bizonyos idegességgel: — Ha én Feleki lettem volna, nem tettem volna be lábamat Kalocsára. Biztosithatom, hogy én nem mennék el Debreczenbe egyházat alakítani. (Nem, gondoltam magamban, mert ott már van eléggé nagy kath. egyház !) Es itthon íróasztalom előtt gondokodtam szavai felett. Es megérett bennem egy eszme, mely nemsokára testté lett. Megírtam ugyanis egyházam történetét, mely szoros összefüggésben van a kalocsai érsekség történetével. Kimutattam, okmányokkal bizonyítva, hogy Foktő ezelőtt 140 évvel tiszta ref. község volt és hogy minő utakon és módokon tette be és vetette meg a lábát a kalocsai érsek. Ez volt feleletem a tudomány ama nagy emberének, kit mint főpapot kissé félre vezetett a környezete. De jaj lett ezután az én árva fejemnek. Jött a válasz, viszonválasz, nyilatkozat, ellennyilatkozat, felelet a nyilatkozatra, felelet az ellennyilatkozatra stb. Meghurczoltak, megczibáltak, de megmutattam, hogy épen, és sértetlenül kerülök ki a küzdelemből. A tisztességes küzdelmet szeretem, de a bérencz tollakkal, a szolgalelkekkel irtózom a harcztól. Ha volt keserű polémiánkban, ezek okozták azt! Különben nem sokára maga az érsek vezetett a kiengesztelődés útára. Egy községi ügyben, a foktői kath, plebánussal ő eminentiájának jóakaratát és pártfogását kértük ki. Mindkettőnket ott marasztott ebédre és meghívta Dr. Várossy Gyula theol. tanár urat is, a ki azóta kanonoki méltóságra emelkedett és a kivel nekem egyházam története miatt heves, de tisztán elvi kérdéseken alapuló röpirati és hírlapi vitám volt. Az érsek jóságos szemeiből kilehetett olvasni a biztatást : Na béküljetek ki, hisz azért ültettelek benneteket egymás mellé ! Nem volt okunk kibékülni, mert sohasem haragudtunk egymásra, csak egymás ellen írtunk. De azért megittuk a béke poharat. Az érsek pedig távozásomkor igy szólt: — Na, most már tudja az utat az érseki palotába?! -— Tudom Eminentiád ! Tudom és ott leszek nagy tudományú lelked porhüvelyének eltakarításán. A kegyelem Istene legyen veled az örökkévalóságban ! Nyugodjál békében ! Foktő, 1891. július 6. Feleki József, foktői reform, lelkész. BELFOLD. Püspöki látogatás a kecskeméti egyházmegyében. 27-én reggel 8 óra volt, midőn püspök úr búcsút véve a még egyszer köréje gyülekezett egyházi és városi elöljáróságtól, Szolnokból tovább indult fárasztó körútja folytatására. Kíséretéhez csatlakoztak Szolnok város polgármesterén és főkapitányán kivül, Csekey István szolnoki lelkész, Reichenheimer szolnoki és Markbreit Sándor t.-várkonyi földbirtokos urak. E napra két kis egyház t. i. Tószeg és Tisza-Várkony meglátogatása volt elhatározva s bizony nagyon pontosan kellett minden dolgot teljesíteni, minden p&rczet felhasználni, hogy a határozat végrehajtható is Reformig