Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-05 / 27. szám

csőségét; s azt a népet, mely nem tud hinni, ilyen helyekre kellene elvezetnünk, hol jelekből láthatjuk meg, hogy bizony csak velünk van az Úr s velünk marad a világ végezetéig, ha mi is vele maradunk! De nem kárhozatásul mondom ezt, mert lehet-e annak kárhoztatólag szólani, ki maga is csak véletlenül verődött oda. Csendes intézmény ez, csendesen is ünnepelt, mint rejtekében egy kis hívő sereg. Nem csuda, ha észre se veszszük. Csak azért mondtam el ezt, hogy két dolgot említsek fel vele kapcsolatban: hogy Isten áldását kérjük a fentartó német leányegyház elöljáróira s tagjaira, kik ily szépen, ily áldásosán terjesztik itt a fővárosban — hol legnagyobb a szükség reá — a Krisztus evangéliumát, az emberszeretetet; s hogy kérjük azokat, a kikhez eljut gyenge szavunk, hogy mi is kövessük őket, álljunk melléjök. Krisztus vezérli ezeket, s ha őket követjük, Krisztust követjük. Az épület egyik szárnya immár ki van épitve; segítsük kiépíteni a másikat is, hadd keljen minél előbb kettős szárnyakra, hogy minél tel— jebb repülve magasztalhassa Istenét, legyen dicsőségére egyházunknak. Ép most fog összeülni zsinatunk. Majd ha a sok hosszú vitába bele fárad, gondoljon a mi Bethesdánkra is. Betegek, szegények mindig vannak s lesznek is közöttünk, vessen egy pillantást ezekre is. Mi szeretjük legjobban vallani, hogy egyházunk az Isten és ember szeretet vallása. Akkor leszünk igazán erősek, ha nemcsak ennek hirdetésére szorítkozunk, hanem annak intézményeit is felkaroljuk. Ha ilyen s ehhez hasonló intézetek létesítése körül fáradozunk : küzdködhet a sátán, nem vesz erőt rajtunk az Antikrisztus! György László. Ima, Tartotta Baksay Sándor kúnszentmiklósi lelkészkedése 25 éves jubileumán. Mindenható és örök kegyelem! Mi Istenünk és Atyánk a Krisztus Jézusban! áldd meg egybegyülésünket, szenteld meg inneplésünket Amen. Hálaadással térünk meg tehozzád, könyörületességnek Atyja, e napon, melyet készítettél a te népednek és a te szolgádnak, hogy innepeljék a te megtartásodat és szeretetedet, melyet hozzájok megmutattál. Csak egynehány esztendő az, a melynek elteltével földi vándorlásunk rövid utján, pálmaágakat tartva kezünkben, megpihenünk a te forrásaidnál, Oh örökkévaló! Egynehány esztendő, mely nekünk sok a mi életünk rövidségéhez mérve, de micsoda ez te előtted ; ki a perczeket századokkal méred, micsoda te előtted egy századnak egy kis töredéke! Egy ilyen töredéket engedtél a te szolgádnak, ki most a te híveid seregével egybegyűlvén magasztaló örömben innepli a te megtartásodat. Szenteld meg ezt az innepet, mert nem embert innepelünk, hanem tégedet! Szenteld meg, hogy ne vétkezzünk, és e falak között a te háromszor szent neved helyett más névnek ne adassék tisztesség soha és a szolga az ő Urának koronáját illetni ne merészelje. De midőn alázattal tér meg a töredelem, engedd azt hozzád járulni; midőn megtartásodért hálában olvadnak a szívek, felelj meg arra; midőn örömben énekelnek, áldd meg azt, és szenteld meg azt. Hallgass meg most is minket! Tekints kegyes szemekkel ez innepre, midőn ez a nép hálákat ád tenéked a te szolgádért és a te szolgád könyörög a te népedért. Hálákat adok neked én Uram, hogy ennvi ideig megtűrtél engemet a te házadban; hálát, hogy elszenvedted az én restszivűségeniet, kiesinyhitűségeimet, engedetlenségeimec, hivtelenségeimet; hálát hogy nem vetted vissza tőlem a rámbizott talentumot. Hálát, hogy hitem tántorgásai között erősítettél, .szeretetem fogyatkozásait kipótoltad. Hálát, hogy ezeket a lelkeket, kik most velem emelték fel kezeiket, a mindent megbocsátó, a mindent elfeledő szeretet kötelével ugy hozzám kapcsoltad, hogy ők most nem arról emlékeznek meg, a mi bennem emberi, hanem arról, t mi a te részed énbennem. Oh én Istenem! micsoda vagyok én; ki sokszor elfeledtelek, te mindig megemlékeztél énrólam ; sokszor elhagytalak, te mindig velem voltál. Soha egy szempillantásig el nem hagytál. Megáldottál a hajlékban, melyet nekem kimutattál, az én szeretteimben a kikkel környül vettél, és még azokban is, a kiket siratok, megvigasztaltál, mert a hitben éltek és a hitben haltak meg. Velem voltál mindég, és az én tebenned való örömömnek az a dicsekedése, hogy vallást tehetek a te néped között arról, hogy soha nem tettél velem mást csak jót, és hogy én volnék a legháládatlanabb ember, ha az én szolgálatomnak gyümölcséből, az én áldozatomnak tömjénéből csak egyetlen szemet is magamnak tulajdonítanék. Áldom ezt az imádandó kezet, mely engem az ő igéjének hirdetőjévé e nép között méltóztatott. Áldom az én szolgálatomnak gyümölcseiért. Minden szóért, mely ez ajkaknak könyörgésében, vagy vigasztalásában, vagy intésében