Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-18 / 3. szám

Adjon hálát minden ajak, Ha tornáczi megnyillanak ; Felbuzdulva siessetek És mondjatok dicséretet. Örökké jó bizony az Ur Irgalma áll 's folyvást ujúl, — Szentségének tökélyeit Az unokák is hirdetik. Pápa. Fülöp József. KÖNYVISMERTETÉS. Temetési beszédek és imák. Irta Lukács Ödön nyíregyházai ev. ref. lelkész, felső-szabolcsi esperes, hlső kötet. 323 n agy 8-rét lap. Bolti ára 2 frt 50 kr. A liturgusok között még mindég vita tárgyát képezi, hogy a temetések alkalmával tartassanak-e beszédek, vagy pedig, hogy csak egyszerűen imával végezzük e szertartást? Véleményünkkel határozottan azokhoz csatlakozunk, a kik helyesnek és szükségesnek tartják, hogy hadd zendüljön meg a koporsók és sírok' felett az evangélium örök életet hirdető ereje, a mulandóság leverő gondolatát hadd oszlassa a halhatatlanság reménye és a feloszlás sivársága felett hadd diadalmaskodjék a feltámadás bizonyossága. A legfelemelőbb vallás-erkölcsi eszmék a maguk egész fenségében itt hirdethetők a legalkalmasabb időben s a jó alkalmatosságot áron is meg kell vennünk. A fájdalom tüzében meglágyult sziv a legkészségesebb az evangelium igéinek befogadására. A megterheltetteknek van szüksége megnyugtatásra és a beteg lelkeknek arra a mindenható orvosra, ki az Izrael betegjeihez küldetett egykoron test szerint, de a ki csodás gyógyító erejével ma is hatalmas a fájdalmakat lecsillapítani, a sebeket behegeszteni és a kinek kezében vannak a halálnak kulcsai. Ha az ő isteni alakja jelenik meg a háborgó kedélyekben, vész és vihar engednek neki és ha az életnek fejedelme áll meg az enyészet felett, minden egyes elmúló élet úgy tűnik fel, mint egy olyan gyöngy, a mely a halál kezébe hull ugyan, de az O koronáját ékesíti. A lelkekben szunnyadó Krisztust kell tehát felkelteni, őt kell oda állítani a mulandóság képe fölé, hogy felséges alakja égi glóriájának fénye vessen világosságot a sötétségbe. És nemcsak erre van szükség, hanem arra is, hogy miután a könnyektől elborított szemek a fájdalom hevéDen önmaguktól alig tudják meglátni, hogy vájjon maradt-e még valami vigasztaló számukra, azt mutassa meg az evangelium szolgája, hogy «nincsen olyan puszta inség, hogy magának benne a halandó egy tenyérnyi zöld virányt ne lelne» (Arany). r De a mennyire helyesnek és okvetlenül szükségesnek tartjuk az evangelium predikálását a temetések alkalmával is, ép oly határozottsággal követeljük, hogy valóban evangelium predikáltassék és a világon semmi egyébbl Nem szabad ott a fájdalmakat még növelni üres hatásvadászat kedvéért; ennél ugyan könnyebb sincs, de nem azért hívtak oda, hogy a végsőig felajzott húrokat durva kézzel kemény sziklához paskoljuk, mert ebből kelhet-e harmónia? Pedig, épen e harmóniát keresi a felzaklatott lélek! Nem szabad ott az embertiszteletnek áldozni, ott csak Isten tiszteletének van helye. Es nem szabad ott;

a magunk, esetleg alakító, dramatizáló erejét mutogatni és a veszteség festésében való ügyességünket, hanem oda kell vinni azt az élő hitet, melyből megelevenítő erő származik mindenekre. Micsoda kíméletlenség ilyenkor még kételyekkel ostromolni a lelkeket, mikor úgyis már kétségek között hánykódnak ? A nagy theodicai kérdések nem oda valók. Megfejthetetlen oolgokra meg nem fejtett kérdésekkel jelelni akkor, mikor a legnagyobb bizonyosságokra van szükség, egyáltalában nem bölcs dolog. Maga a Mester is e kérdéseket illetőleg csak annyit jelentett ki, hogy «szükség, hogy az Isten dolgai megjelentessenek)). A mi temetési beszédeink pedig legnagyobb részben nem tesznek egyebet, mint hogy az amugyis égő fájdalmat még inkább növelik. Az elhunytat magasztalják. A szónok a maga alakító tehetségét csillogtatja, s hogy elméje mélységét mutogassa felveti az isteni világkormányzás nagy kérdéseit és a mikor már össze-vissza kínozta a sziveket, akkor utal s vallásra, mint a melyből egyedül meríthetnek vigasztalást. De hogy miként r és mi az az erő, mely a vallásban felemel és megnyugtat, a minek kifejtéséhez már aztán igazán kedély-és hit mélység kellene, alig mutatnak rá. Nem elég itt csak a tény puszta emlegetése; egy általános igazságnak még nagyobb általánosságban való kimondása, hanem azt az igazságott egyéniesitni kell. Az előttünk levő kötet beszédeinek nagy része is ezekben a hibákban szenved. Szerzőjükben kétségtelenül nagy az alakító tehetség. Gondolatai között vannak igen magas röptüek, szépek. Inventiójában sok változatosság. Beszédeiben majdnem mindenütt jól keresztülvitt alkalmiság. Irályában nem közönséges erő és választékosság. Hasonlataiban, képeiben sokszor a költői magasságig emelkedik. Azokban a beszédekben pedig, melyekben tért adhat saját alanyiságának is, mély érzés, közvetlenség nyilatkozik és ezek valóban hangulatteljesek is. De az egész kötetben csak egyetlen egy beszéd van, melyben az evangéliumnak az a csodás ereje nyilvánul és a melyben igazán az evangelium szava csendül meg. A vallásos léleknek élő és erőteljes mysticismusa csak ebben van benne s a Krisztus után vágyó és annak jelenlétét érző sziv megnyugvásából meritet vigasztalás is csak itt szóval meg. Oriásilag kimagaslik ez valamennyi felett, pedig talán a legegyszerűbb és a legkeresetlenebb. Valódi gyöngye e kötetnek. Tele hangulattal, közvetlenséggel. S szinte meglepő, hogy az, a ki csak valaha egyszer felemelkedett az evangeliumi életnek ezekbe a regióiba és valaha érezte annak az erő forrásnak bámulatos hatását, avagy valaha érintette azokat a húrokat, melyek ily felséges akkordokat adnak, miért nem mozog mindég abban a sphaerában, miért nem merit mindég abból a forrásból és miért nem hallatja mindég azokat a hangokat ? 1 Mert a ki még soha sem hatolt be az evangelium élő mysticismusába, azon nem csodálkozhatunk, ha előtte az valami egészen idegen; de a ki egyszer már annak mélységeibe lebocsátotta mérő ónját, annak aztán minden egyébb kell, hogy sekélyesnek tűnjék fel és soha többé hangzatos szavak üresen hullámzó árjában ne tudja jól érezni magát. E beszéd az «ifjak és hajadonok felett» tartott beszédek között levő i-ső számú oratio. Méltán szolgálhat mintául! Ehhez közel állanak — bár evangeliumi erőben nem érik utol — a 156-ik lapon levő 6., a 303. lapon a 17., a 266-on a 11., a 210-en az 1., a 166-on a 8., 130-on a 11. és a 48-on a 2. És e sorrendet nem esetlegesen állítottam össze, hanem benső értéküknek megfelelő osztályozásképen. Az első helyen emiitettnek nemcsak textusa van igen jól választva, hanem dispositiója is kifogástalan.