Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-14 / 24. szám

alávetve, még itt-ott a felfogásban is. Bensőség, hit, áhitat ölelkeznek e zsoltárban, sőt külsőleg is szabatos az i. 3. 6-ik versszak; de már a többiekben keresettséget, itt-ott erőltetést is lehet észre venni, mi sokat ront tartalmi és alaki szépségein. Egészben nem lehet kifogástalannak mondani a XXXVIII. zsoltár átiratát sem, mely megható bűnbánati ének lehet kevés igazítással. szenvedésben, lelki bajban küzdő ember őszinte szívből fakadó bűnbánata, ki töredelmesen bevallja, hogy vétkei sokasága miatt megérdemli ugyan az Űr busulását (tehát nem haragjának nagy voltát); de azért az ő kegyelmének végtelen gazdagságából most tekintsen szánalommal ő reá szegény bűnösre, ki vétkeinek súlyát elgyötörve és megtörve hordozza keble fölött. Mikor aztán gyászruhában járván gyógyirt nem talál sehol, a töredelmes sziv panaszával, kérésével, de a bizó lélek rendületlen hitével, ragaszkodásával énekli : En Istenem szánalommal, Irgalommal Nézz meg inkább engemet ; S kit lesújtott már a bánat, A bocsánat Emelje föl lelkemet. Ilalld meg, Uram, bus nyögését, Vergődését Az én bágyadt szivemnek ; Tekintsd éltem tört reményét S hulló fényét Könyben uszó szeme nmek. r.uneimnek sok csapását íme, lássák A te kegyes szemeid : I'ánatomnak nincsen társa, Nincs ki lássa Szivem sajgó sebeit. Elhagyattva, megvetetten Élek itten A világtól üldözött; Némán tűröm a bántalmat, Ajkam hallgat Az elbizott nép között. Különösen e részlet az, melyben öszpontosul mind ama kellék, mely a zsoltár átdolgozásnak elengedhetlen föltétele. Itt megvan a tartalomban a régiek vallásos hite, a gondolatok őseredetisége; érezhető a hangban és formában az érzelmek bensősége, az árnyalatok finomsága s a népdalok naiv bája. A ki még ebben sem látja érzi a költőiséget, annak téves fogalmai lehetnek mindarról, mit költőileg szépnek kell neveznünk. Ilyen hangon s ily művészileg tökéletes alakban kell kijavitani az éneknek első és utolsó részét is, mi ha sikerülni fog, bizonyára egy igaz gyöngygyei gazdagabb lesz énekeskönyvünk ! A XXXIX. zsoltár megfelelő dallamra van átdolgozva. Károli szerint ez : Dávid vallástétele az ő türlietetlenségéról. Szerintem inkább egy szenvedő ember fájdalmának gyötrődésének megható kifejezése, ki magában ezt végezi el, hogy ajkát több zugolódásra nem nyitja, mert ezáltal sorsát javulni véli. De ebben is csalatkozik ; mert a panasz még erősebben kitör s a földi küzdés egészen kifárasztja, mig nem lemondással megnyugszik az ur megmásithatlan végzésén. Minő szép gondolat! Megindító, megható magánbeszéd, mely talán egyetlen a maga nemében, melyben ölelkezik a mélység a magassággal, az emberi az istenivel, a nyugtalanság a megnyugvással. Szóval ellentétek öszszesége, de kibékítő harmóniában. Hibája midössze az, hogy a forma, a nyelv, előadás egészen modern s a dallamosság még is több helyen csorbát szenved. A XLIII. zsoltár nem szabaditásért való könyörgés mint Károli mondja, hanem a hitlenek ellen való panasz, hivatkozva az Isten igazságosságára s az éneklő vallásosságára. Erős vágy, boldog reménység, édes megnyugvás érezhető e zsoltárban. Kár, hogy a végső versszak harmadik személyben beszél Istenről, mi sokat ront értékéből. A XLVII. zsoltár egy nemzeti, hálaadó örvenlezó ének. Rövid sorokban, kevéssel sokat mond. Hangulatos, lelkesítő; egy a sikerültebb átalakítások közül. Nem ilyen a XCIY. sem tartalmára sem érdemére nézve. Istentől várja a hivő lelke az ítéletet, ki egyedül az igaz biió. Vigasztalást, megnyugtatást kér a gonoszok ellen, kik büntetetlen büszke fővel járnak-kelnek e földön. Terjengős, erőtelen, kidolgozási ügyesség és zenei dallamosság nélkül. A CII. zsoltár saját megszokott dallamára van átírva. Károli szerint ez : a fogságból való megszabadításért esengő ének; pedig ezen gondolat csak a 6—7. versszakban lel kifejezést; míg a többi egészen más természetű. A szenvedésben elalélva, kifáradva énekel itt egy szerencsétlen sorsüldözött, ki annyira érzi az Úr büntetését, hogy már a nyomorúságnak rabja lett. Tárgya, felfogása eredeti; kidolgozása inkább modern. De az efféle kifejezések : «Lelked imám tekintse meg : Nyomoromat mindjárt nézd meg; Hasson hozzád e bús ínség; A te néped jó időben még ma védd meg!)) nem énekbe, de nem is versbe valók, mert nincs meg bennük a kellő világosság, érthetőség és szabatosság. A CIV. zsoltár : dicséreti Istennek a teremtett dolgokról és mindeneknek szép rendiről. Igy nyilatkozik erről Károli, s ezt a magasztos alapgondolatot találja benne mindenki, a ki e zsoltárt átjavított, helyesebben újonnan átdolgozott alakjában elolvasta. Nem habozom kimondani, hogy magasztosabb eszméket, fenségesebb gondolatokat, merészebb szárnyalást a zsoltárok egyikében sem találunk. Mert ez ének szinte nehéz a gazdag tartalomtól. Eszme menete sem közönséges. Istent dicséri az ég és föld, ki uralkodik a felhőkön, a tengereken ; kinek angyala a lángoló tűz. Ő a teremtő, a bölcs, a gondviselő, a mindentudó. S midőn ezen isteni tulajdonságokat példák kíséretében elszámlálja : buzgó hálára gyúlva tovább énekli : de az Úr mindenekfölött az emberre lövellte az ő lelkét, kir megáldott munkás erővel, ez égi koronával. Őt illeti hát még az elsőség, hogy hála éneket zengjen Istennek, ki éltetője és ura mindennek. Önkéntelen foglyul esik a sziv, érzi az Istentől való függést; érzi a hatalommal szemben az erőtlenséget; de mégis jól esik bevallani, hogy ő a teremtés remeke, koronája : legyen tehát Istennek dicséret, dicsőség tisztesség és hálaadás! Szabadabb felfogású és átdolgozású ez ének is, de szerintem az csak dicséretére válik. Mert, hogy toldozással, foltozással azt az erőt és lelket belé lehetne önteni e zsoltárba, mely jelenleg meghat magával ragad és emel fölfelé bennünket a buzgóság szárnyain gazdag színpompában : hinni nem tudom, nem akarom. Az ilyen átalakítás az ihlet szülöttje. S leszámítva jelentéktelen szó-hibáit — a magam részéről szivesen üdvözlöm új énekeskönyvünk lapjain ! A CXVI. CXVIII. csak javítási kísérlet, melybe se buzgóság, se iélek, se kidolgozási ügyesség nem nyilatkozik. Pedig mindkettő szép átalakításban valódi gyönge lehet a zsoltár költészetnek. Első átdolgozásban jelenik itt meg a CXIX. zsol-