Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-14 / 24. szám

királyi koronát «mikoron a válasz előszámlálásban megemlité az orátor a pápát, ottan a király térdet és főt hajt vala, példát adván mind az egész népnek, hogy mindnyájan igy becsülnék és tisztelnék a pápának méltóságát.» (Lásd: Heltay «Magyar Krónika)) I. 126. 1.) Ugyancsak Heltay irja, hogy ccmikor László az ő unokája magyar király lett volna, ez sok pénzt s drága ajándékokat külde Rómába a pápának; ugy külde a pápa búcsusleveleket Magyarországba és kivételé a Szt. István testét és ereklét csinála belőle, és úgy irá be az ő nevét a Szentek köziben, és ünnepet szerze neki. Ez időtől fogva nevezik a magyarok ezt a királyt Szent István királynak, és nagy ájtatossággal megülik a római keresztyének az ő napját.)) Tehát már a Heltay idejében is, (1570 körül), a midőn hazánk nagy része a tiszta evangyeliumi vallást követé, csak a római katholikusok tartolták a Szt. Istvánnapot «ünnep»-nek 1 (Folyt, köv .) Czékus László, ev. lelkész. KÖNYVISMERTETÉS. Előmunkálatok a magyarországi református egyház megújítandó énekes könyvéhes. III. füzet. Kiadta Fejes István, az egyetemes énekügyi bizottság elnöke. II. A múltkor elmondottak után szóljon a füzet magáért: vegyük sorra az énekeket, amint következnek. Első helyen áll a II. zsoltár szabadabb felfogásban és átdolgozásban. Károli szerint ez: jövendölés Krisztus országáról s a programm szerint kihagyásra Ítéltetett. Pedig az alapgondolat szép, mintegy összekötő kapocs az ó- és új-testamentom között, tehát vallásos tartalmú s abban öszpontosul: csak egy törvény van egész földön, a mely örök, a mely a hitet éleszti, a mely Krisztust, mint az embernek fiát adta e világnak, hogy váltság lenne sokak bűneért. Kérdésre jő a felelet, mely határozott, fölemelő s a törvényiránti tiszteletet ébren tartó. A LXVI. zsoltár dallamára van átirva, ennek mérete nyilvánul a versszakokban, anélkül, hogy a rythmus meg volna tartva, s egyes kifejezések (zsarnokok, a földön itt) eléggé érthetőek, szabatosak volnának. A III. zsoltár azon gondolatnak ad kifejezést, hogy az igazak útja még az ellenség között is bátorságos ! Az első versszak elmondja a háborgatást; a többi mintegy czáfolat azon hiedelem ellen, mely a hitetlenek, megtámadok ajakáról kétkedőleg elhangzik. Bensőség, áhítat, buzgóság nem hiányzik ez átdolgozásban, csak a külső forma az, melyre kevés gond van fordítva, mely nélkül pedig édes keveset ér, még a legtartalmasabb zsoltár is. A VI. zsoltár bűnbánati ének az ő sajátságos felfogásában s mint ilyen ez is egyéni természetű. De ez nem is lehet máskép ! Hitelveink szerint a bűnbevallást csak az teheti, a ki bűnös, második, harmadik személy nem, és csak az bocsáthatja meg, kinek kegyelme, irgalma mindenekre elégséges. Nem ilyen a IX., meíy hálákat ad Istennek sok jótéteményeért, az egész nép könyörög ebben, elismeri az Úr erejét és hatalmát, de elismeri az ő kegyelmét is. Az első 7, a második 9 versszakból áll; de csak számozva van ; pedig azt elfeledni nem szabad soha, hogy a magyar lyrában a rythmusnak is lüktetni kell, mert az ragad, vonz magával ellenálhatatlan erővel. S ha ez áll átlag a költeményekre : százszor inkább áll a megzenésített hymnuszra. Következik a XXI. zsoltár, mely egyike a sikerültebb alkotásoknak. A király békéje, boldogságaért könyörög s koronája gyöngyének az Isten kegyelmét tartja. Igazi érzés, mély vallásosság, fokozatos emelkelkedés nyilvánul ebben, s mint király-hymnus számot tehet mindenütt. Jóval gyengébb már XXII., melynek alapeszméje annyiféleképen volt már meg és elbírálva a tudós exegeták által. Károli jöve idölésnek veszi Krisztus országáról, szenvedéseiről, haláláról, feltámadásáról; átdolgozó nem tulajdonit ennek semmi mellékes értelmet, veszi, amint van, egy szenvedő ember panaszának zugolódásának ; de aki az Isteni könyörület hatása alatt hálára nyitja ajakát. Terjengős az eredeti; terjengős az átdolgozás. Szerintem az efféle zsoltároknál arra kell törekedni, hogy ismétlésekbe ne essünk ugyanazt más szavakkal ne mondjuk el, mert akkor nem tömöritjük a gondolatokat, nem lehellünk életnek lelkét a szavakba; mert a szó mindig csak szó marad élet nélkül. A következőben azon tartalmas gondolat van kifejezve: Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk ! A XLVI. zsoltár dallamára megy s nem lehet mondani, hogy buzgóság lélek és erő nem szól belőle szivünkhöz. Szabadabb átdolgozású, de megtartva az eredetinek gondolatmenetét, mélységét és magasságát. Az ütem itt-ott nincs megtartva, mely sokat ront különben szép kidolgozásán. A XXVIII. XXIX. XXX. zsoltár értékre nézve hasonló egymáshoz. Megszokott énekek s rajtuk kevés javitás van. Hangulatot nem képes gerjeszteni egyik sem. Még legerősebb a középső; de ennek is van sikerültebb átalakítása — ha jól emlékszem az I. füzetben. Pedig ugy az első, mint a harmadik gazdag tartalmú ének s dallama is kellemes, hangulat keltő, elringató. Amott a benső buzgóság, a hála; itt azon gondolat nyer kifejezést, hogy a szomoiúság gyakran örömre változik. Mindkettő megérdemli, hogy szebben, a költészet szabályainak megfelelőbben alakittassék át, hogy a buzgóság lelkünket megragadja, Istenhez emelje, hová száll minden imánk, minden énekünk. A XXXI. zsoltár első átdolgozásban van itt. Se jó, se rosz; olyan közepes. A II. zsoltár dallamára van átirva. S az eredeti 19 versszak 11-be foglalva. A hol a régi hang megszólal, még ott tűrhető ; de a hol az uj : ott színtelen, erőltetett. Mert csak nem lehet szabatosnak, énekbe valónak Ítélnünk az ilyen magasztalást: „Te oh egyedüli nagy!" A XXXIII. XXXIV. zsoltár saját dallam méretei szerint van átdolgozva. Amaz örvendező dicsőitő ének; ez hálaadó a szenvedéstől való megszabadításért. Szerintem buzgóságteljesebb az eredeti; mert ott legalább bővölködik ódon zamatban; mig itt egészen nélkülözi. Mert hogy öszszébb van vonva, hogy külső formája is csinosabb : még ezekből nem következik, hogy áhítatosabb, fölemelőbb, magasztosabb is legyen ! Hiányzik belőle az a lélek, mely megindít, magával ragad s leborulni készt kicsinységünk érzetében a hatalmas Űr előtt. De hiányzik az a tökéletes forma is, mely még a kevésbé tetsző gondolatot is kedvessé, behízelgővé teszi. Következik a XXXV. szabadabb felfogásban és átdolgozásban. A zsoltári eszme: a bűnnek megtörését kérni Istentől, ki védelmező paizsa az igaznak, pártfogója az ártatlannak. Egy a legsötétebb szinezetű zsoltárok közül, de a fájdalom, a panasz, a kitörés némileg szeliditve az átdolgozásban, mi szerintem is helyén való. Ma tisztultabb a vallásos felfogás, nemesebb az izlés, mint volt csak három századdal azelőtt is; tehát szükséges hogy énekeink is bizonyos változásnak legyenek