Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-14 / 24. szám

Harmincnegyedik évfolyam. 24. sz. Budapest, 1891. junius 14. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Hirdetések dija: Egész oldal 16 írt, féloldal 8 frt, negyed oldal 4 frt, nyolczad oldal 2 frt. — Bélyegdij külön 80 kr. TARTALOM : Vezércikk. Azok a bizonyos füstfelhők. Futásfalvi. — Érettségi vizsgálatok a vallástanból. Egy volt kormányképviselő'. — Magunkról magunknak. Sütő Kálmán. — Tárca. Catholicae res. Cze'kus László, — Könyvismertetés. Fejes István: Előmunkálatok a megújítandó énekeskönyvhez. Szuhay Benedek. — Belföld. A belső-somogyi egyházmegye közgyűlése, r. I. — Régiségek. Valesius Antal csallóközi esperes fogsága és a püspöki cím. Földvári László. — Külföld. Külföldi apróságok. Hetesy Viktor, — Irodalom. — Különfélék. — Adakozás. — Pályázatok. SZERKESZTOSEG és KIADÓ-HIVATAL IX. ker. Pipa-utca 23. szám. Előfizetési ára: Félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Egyes számok ára 20 kr. Azok a bizonyos füstfelhök. (cTénvleg igaz, hogy ujabb időben egyes füstfelhők emelkedtek, melyek a szabad világosságot elhomályosítani akarják, anélkül hogy tüzet táplálnának. Yisszatorlásául e füstnek, a magunk részéről, a szabadelvű felfogás tüzét fogjuk terjeszteni, mely hivatva lesz ama füstöt elkergetni))... E szavak hangzottak el a dunántúli egyházkerület érdemekben gazdag főgondnoká, Tisza Kálmán ur ajkairól a legközelebb tartott kerületi gyűlés alkalmával. A nagy tekintélyű szónoknak lelkes szavait az ünneplők kitörő örömmel fogadták s egy perezre mintha felvillant volna amaz igaz szabadelvűség régen pislogó tüze, mely a református egyház elveiben leli gyökerét. Vajha lángra gyújtotta volna valósággal is a kebleket, lángra, mely mint a nap lángkoszorúja, kilövelt sugaraival elkergetné a sötét fellegeket, melyek egyházunk egét elhomályositani akarják! A napi sajtó is figyelemre méltatta ama mélyre ható szavakat, egy s másképen kommentálta is. Szabad legyen nekünk is foglalkoznunk velük, talán ez is fog hatni valamit a hel vzet tisztázására ! J Kétségtelen, hogy az igen tisztelt főgondnok ur a füstfelhők alatt azon bajokat értette, melyek egyházunkat a felekezetközi viszonyok elmérgesülése folytán fenyegetik; czélzás foglaltatik szavaiban talán azon reakcionárius mozgalmakra is, melyek az ultramontánok által titokban szítva, a nemzeti fejlődést egészséges irányából kiterelni igyekeznek. E magyarázatot annyival inkább elfogadhatjuk, mert tudjuk, hogy nagyjaink inkább csak politikai, nagv ritkán talán társadalmi szempontból szoktak foglalkozni az egyházak ügyeivel s működésével. De mi az ez irányban tornyosuló felhőkön kivül vészesebbeket is látunk, olyanokat, melyek nem csak kifelé való hatásunk elől zárják el az utat, hanem a «a tiszta látást)), az ((evangeliumi világosságot)) is veszélyeztetik egyházunk belsejében s ugyanolyan ködöt vonnak szemeinkre, minő alatt Mózes ült. Ugy amazok, mint emezek eléggé veszedelmesek arra, hogy közelebbről megvizsgálván méhüket, az esetleges villámütés vagy jégeső ellen az óvintézkedésekrőlidejében gondolkozzunk. Ha felekezetközi viszonyainkat vizsgáljuk, a tapasztalat a legkomolyabb aggodalmakat kelti fel bennünk. Ugy látszik, ugy jártunk, mint a mesebeli egerek. Ezek a szegény állatok, miután a macska kegyetlenül megtizedelte őket, elzárkóztak lyukaikba; a macska pedig, hogy elő csalja áldozatait, ünnepélyes, bűnbánó arezot öltött, leberetváltatta bajuszát s atyai hangon szólt a még mindig gyanakodó egerekhez r «Quod fueram non sum, fráter, caput aspice tonsumh) Sa nyomorultakat csakugyan sikerült megcsalnia, előjöttek; de mily fájdalmas csalódás! a macska körmei csakhamar meggyőzték őket a saját kárukon, hogy a látszat csal s az ájtatos külső alatt vérengző szív lakik. A százados üldözések után a jelen század szabadelvű ^imlata egy kis pihenést hozott mi nekünk is. >^gszüntek a nagyobb mérvű zaklatások, a közvélemény nyomása meghozta az 1868. évi LIII. tezikket; maga a pápistaság is megváltoztatni látszott százados politikáját velünk szemben, türeli /et tanúsított, mintha mondotta volna : Qiiod fueram non sum, fráter, caput aspice tonsum. És mi, boldog együgyüségünkben, hittünk a látszatnak, a védelem fegyvereit leraktuk, kitártuk keblünket a testvériesen hangzó álnok szavakra; csak most, amikor ismét a