Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-14 / 24. szám

vérengző karmokat érezzük husiinkba mélyedni, látjuk, hogy meg vagyunk csalva. Az ujabb időben klerikális részről megindított térítési actio, a Zichy Nándor-féle rendeletek, melyek titokban folyton szaporodnak, a jezsuiták számára Budapesten emelt nagyszerű, templom, az el keresztéi és i ügyben mutatott türelmetlenség, az tfttramontán követelések a legkisebb társadalmi s-jóték-onysági intézményeknél is, a politikában a szabadelvűség ellen kezdett harcz, a napi sajtó lefoglalása klerikális czélokra, a nagymérvű katl^lilius nép irod a lom : ime, ezek tesznek sok más egyebekkel együtt kétségbevonhatlan bia felől, hogy a szív nem változott Róina csatlósainál, kik ma már azt sem igen tig;tj;|;lt" szükségesnek, hogy álarcz alá rejtsék érzelmeiket s czéljaikat. "" "Valóban nehéz felhő tornyosul ez oldalról egyházunk ege tölé. IIol van a tűz, mit ellene szegezvén, elűzhetjük azt? Bizony alig-alig pislog.; - Az az evangéliumi szent tűz, mely az igazság fáklyáját meggyújtotta egyházunk kezében, s. mely mindenkor életet árasztott a megpetyhüd,o£t tagokba, füstfelhőbe van burkolva, a hitetlens*ég-r

és közöny füstfelhőjébe. Ezt kell először elűznünk, ama másik akkor önmagától szétfoszlik. Megdöbbentő jelenség s mindennél veszedelmesebb az az elernyedt hit, ellazult meggyőződés, mit saját lelkészeink kebelében sok helytt tahi— lunjn Mintha «szégyenlenék a Krisztus evangeljumját!» Mintha elfelejtették volna, hogy az udyo&ségre való ereje Istennek! Mintha megrendült volna minden hit az örök életben és az ingven va.fó.fegyelemben, mely által azt megnyerhetj^jvTJyíjin.tha Isten országát mesének tartanák !... N^íii habozom egészen eddig, a velőknek meg-Qs'zláttatásaig behatolni, hogy gyengeségünknek s." lelki vakságunknak okát felfedezzem. Ott a sziyélc'légmélyén, hol az élő hitnek kellene lakozni. ott találom meg ama füstnek forrását, mely szemeink elől elzárja a tiszta látást. Ott v.jvp,x

.raf a Gyehenna, melynek szemétdombja QÍ*okké" füstölög, anélkül, hogy éltető, melegítő cctűzét táplálna.)) { ^Prometheus űr és vele számosan, persze ajz ilyen feljajdulásokra csak mosolyognak, s Ítészek- engem is azon «jó szándékú, de tapasztalatlan rajongók)) közé sorozni, kik még hinni mernek az evangelium igazságában, hinni mernek az« ember istenfiűságában, hinni mernek a Lélek üdvözítő erejében. Nem vagyunk-e mi is ((erős Hitű .protestánsok?)): nagy kérkedve igy szólallak, hiszen ((szent meggyőződésem, hogy egy nenizet csak a prot. vallásban emelkedhet virágzásra és tarthatja meg állandóan szabadságát, függetlenségét; az is szent meggyőződésem, hogy az értelemmel biró valóságnak ez felel meg leginkább a létező vallások között!)) (Prometheus). Hát én erre azt mondom, hogy rendén van és helyes, hogy a vallást úgy is tekintsük, mint hatalmas politikai és közművelődési tényezőt. Csakhogy — és ez a punctum saliens — a vallás ennél sokkal több ; én azt útmutatónak tekintem a tényleg létező Isten országába, megszentelő és Istenhez emelő erőnek tartom, s közelebbről a mi vallásunkat a Jézus vallása legtökéletesebb kifejezésének s ép ezért egyedül helyesnek, igaznak vallom. Ám nevezzék ezt rajongásnak azok, kik a vallásban nem látnak egyebet, mint legális nevelő és fegyelmező eszközt, vagy politikai és kulturális tényezőt; elfogadom a vádat s nem szégyen lem ezt. De azt tudom, mert érzem, hogy ez a hit nemcsak boldogít, de munkára serkent; ereje van, mely kényszeritőleg hat, miként Péterre és Jánosra a jeruzsálemi "papság gyűlése előtt, kikre nézve lehetetlen volt, hogy ne szólják, amit láttak és hallottak. (Csel. IV.: 20.) Tudom, hogy ennek birtokában nem keresi az ember azt, hogy mimódon vonja ki magát egy és más kötelessége alól, mely. a ((községnek jó volna)), de örömmel tesz olyanokat is, melyek a §§-okban nincsenek előírva. Tudom, hogy ez kénvszerit megtenni mindent mások megnyerésére is, mert az igaz utat megtalálván, elolthatlan vágy ég benne .másokat is rávezetni az útra, hogy senki tévelygésben cl ne veszszen. Tudom, hogy ez áldozatkész szeretetet szül, mely segíteni igyekszik minden szenvedőn, ügyefogyotton, kiöli azt a felfogást, hogy az ember az embernek ellensége, s példákkal tudnám igazolni, hogy kiöli a népben is az ellenszenvet papja iránt és azon tiszta meggyőződést érleli meg benne, hogy papjában legjobb barátját, bizalmasát, lelke javának őszinte munkálóját kell tisztelnie, s szintén példákkal tudnám igazolni, hogy a meglankadt egyház szeretetet, áldozatkészséget is újra feléleszti. Más oldalról pedig tudom, mert látom, hogy a hitgyengeség meghunyászkodik és csak jajgatni tud, mikor erősebb hitű felekezet kezdi egyháza tagjait halászgatni; nincs fegyvere elleneivel szemben, s ami van, rozsdás. Látom azt, hogy a hitgyengeség irtózik minden olyan dologtól, mely nem gazdagítja a pap konyháját, mitsem törődve azzal, hogy a nép, mely gondjaira bízatott, elveszíti lelkét. Látom azt, hogy itt a gyülekezet csak adózó s kormányozandó tömeg, a lelkészi állás kenyérkereset. (Lásd a pályázatok eredményeit!) Látom azt, hogy idegeneket az egyház híveiül megnyerni nem tud,