Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-05-24 / 21. szám
mikor 1852-ben romjaiból még alig épülve, félig készen, meredő vakolatlan falakkal, iromba padokkal láttam e templomot s akkori lelkipásztortokat Szabó Károlyt szabadságában fenyegetve, nem sokára börtönbe vetendőt komoly gondolatokba merülve láttam kandallója előtt ülni; midőn évek múltjával Dobos Jánost először hallottam e bolt ívek alatt deszkából összerótt katherájában imádkozni, a hogy csak ő tudott, mikor 4 évvel ezelőtt családja és a ti meghívástokra itt temettem és sirattam őt. Elég ennyi emlék is meghatottságom magyarázatára. De ha lelkem előtt felkelnek a századok fényes és sötét emlékeinek egymásra toluló fellegárnyai, hogy ez egyház mindjárt a mohácsi vész után a reformáció első tizedében már 1526-ban elfogadta a megtisztított vallást, mikor Balázs pap (vezeték nevét nem tudjuk, valószínűleg azonban Radán Balázs) a Luther tudományát ide beplántálta s az akkori lakosokban, a Mátyás király által legyőzött s itt letelepített cseh huszitákban, (kiknek még 12 évvel az előtt a Dózsa György paraszt • lázadásában oly emlékezetes szerepet játszott nagybotú Lőrincz pap volt papjok) jól elkészített termékeny talajra talált úgy a szabadság szeretetére, mint a hitbeli igazságok felfogására. De a város Eger megvétele után 1596-ban felprédáltatott, felégettetett s megépülvén a romlásból a szolnoki basa uralma alatt volt sokáig. A kurucz háború alatt 1707-ben a forradalom magával sodorván a szabadságot mindig szerető Czeglédet is, a király párti ráczok által Kecskeméttel együtt ismét elpusztittatott. Az iskola rektora Félegyházi uram vitézül oltalmazta egy darabig a templom napkeleti kapuját, de végre egy rácz keresztül lőtte s vérében omlott össze a szent küszöbön. A lakosok a rácz pusztítás után elszéledvén, Mátra vidéki kivándorlottak települtek helyökre. De a bekövetkezett üldözések az új települőket sem hagyták békében s 1753-ban templomjok é> paplakjok elvétetvén, azok helyett mostani helyökön építettek ujakat s az akkor épített templomot 1792-ben megtoldották és az addig külön álló toronnyal összeragasztották. Majd az üldözések megszűntek, de ekkor meg az elemek lettek ellenségeikké. A jelen századnak 34-ik évében templomjok (az öregek még emlékeznek rá) a lángok martaléka lett. Az 1848 — 49-iki eseményeket nem említem, elég volt. Engedjetek egy pillanatig lélegzethez jutnom s magamat összeszednem! íme 360 év története egy törékeny dió héjba szoritva. De jó nekünk, ha faj is, a régiekről emlékeznünk ! Mert ha ma panaszkodunk, hogy az idők gonoszak; a mult megtanít, hogy ahhoz képest a béke és jólét korát éljük; ha ma zugolódunk, hogy elviselhetlen terheket kell hordoznunk, a mult ránk kiált: mit kellett őseiteknek viselniök ?! Ha a mai jólétet a háromszor kifosztott és leperzselt város kiűzött lakóinak bujdosásával hasonlítjuk, össze ha a mai szabadságot a sokszoros rabsággal, üldözésekkel, elnyomatással mérjük egybe, bizony hálát kell adnunk a kegyelmes Istennek, a népek és nemzetek urának a magyarok Istenének, aki leoldotta a hevedert a mi ágyékainkról, a bilincseket és szíjjakat kezeinkről s megtartott annyi háborúság után! És mégis ha a jelent a múlttal összevetjük vájjon felülmulja-e ez azt minden tekintetben ? Vájjon feléri-e hálánk a szabadítást? Vájjon megtisztúlva jöttünk-e ki a kétszer fűtött kemenczéből, mint az arany a tűzből ?! Nem tudom! Akkor, mint Dániel az oroszlánok vermében, mint a három zsidó ifjú a Nabukodonozór égő kemenczéjében, oly bátor hittel állottak őseink a veszedelmek közt, életöket is készek áldozni hitökért; ma ha az egyházért, vallásért földi vagyonúnkból valamit áldozni kell, már nehezünkre esik. Hajdan kétszer pusztult el ez a templom; s az ősök sokkal kevesebben és sokkal szegényebbek, mint a mai utódok, pár év alatt újra helyre állították; mást építettek a lerombolt, az elvett helyébe, mint a hogy a fecske, ha rosz gyermekek leszúrják fészkét, vidám csicsergéssel rak újat helyette : s ma 55 év telik el, míg a leégett helyett az új templom egészen felépül! De egy más jelenség az, mi engem ennél is jobban szomorít és szomorított Czeglédre vonatkozólag is, csak a legközelebb mult években is, és ez a hazafiasság politikai színezetének az egyházi életbe is átvitele az egyháziasság kárára. Azokban a nehéz időkben is volt hazafiság, párt és politika és őseink többet tettek, többet szenvedtek a hazáért, mint mi utódok, de nem az egyházat és annak érdekeit rendelték a politikának, hanem ellenkezőleg, ők a vallás szabadságért fogtak fegyvert, lettek kuruczok, ontották véröket a vallásért; akkor a hit, a vallás, az egyház volt az első, annak oltalmára sorakoztak hazafias és politikai pártokba; korunban ellenkezőleg a politikát nézik mindenben, s annak rendelnek alá mindent. Távol legyen tőlem, hogy az igaz hazafiságot kárhoztassam vagy annak lángját kioltanám, sőt hogy a politikai elv és érzület avagy a pártok jogosultságát kétségbe vonnám, csak ennek a rettenetes molochnak, a politikai pártoskodásnak mindent: elnyelő, mindent feledtető, mindent megemésztő voltát kárhoztatom. Óva intettem azért mindenütt, ahol ezzel találkoztam, a gyülekezetet, de különösen az egyház szolgáit, lelkészeket, tanítókat, hogy hazajoknak is úgy szolgálnak legjobban, ha saját kötelességeiket teljesitik s annak teljesítését helyezik minden egyéb fölébe ; nem vonom meg tőlök az egyéni szabad meggyőződés jogát, de tudom és ki is mondom, hogy a napi politikába, a pártoskodásokba, a korteskedésekbe, melyekben sem egyik, sem másik részhez a hazafiság kizárólag kötve nincs, túlságos és tevékeny beavatkozás által sokkal kevesebbet használnak a közügynek, mint a mennyit az egyháznak, az iskolának, sőt önmaguknak is ártanak. Hála az égnek, a legújabb időben ez a baj is alább hagyott s lassanként visszatér, már a régi egészségesebb irány! És vájjon, ha a régi erkölcsökkel a maiakat összehasonlítjuk, melyiknek az előnyére fog kiütni a párhuzam? Nem vagyok a réginek feltétlen dicsőitője, nem vagyok századunk haladásának becsmérlője, elismerem, hogy emberiségi, jótékonysági intézmények, a szeretet munkáinak gyakorlása századunkat e tekintetben minden eddigiek fölébe emeli, s a Krisztus példaját a betegek és kicsinyek gondozásában, a könyörülő Samaritánus követésében sohasem közelitették meg anynyira mint korunkban. De a haladó és emberies kor szép arczán a szennyfoltok sem hiányzanak. Századunk erkölcsi képén rút folt a házasság semmibe vétele sőt megfertőztetése s ez által a családi élet megrontása. Pál apostol ama mondásáról ((Tiszteletes mindenek között a házasság és a fertelmesség nélküli ágyasház, a házasságtörőket és paráznákat pedig Isten megitéli» (Zsid. XIII. 4.) óh mily sokan, óh mily könnyen megfeledkeznek! Annyi hűtelenség, annyi törvénytelenül szétszakított házasság, annyi törvénytelen együttélés, a vadházasságok eláradott fertelmessége csak a pogány korban volt, a ker.