Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-24 / 21. szám

«Biztos tudomást szereztünk a felől, hogy Lónyay Menyhért nincs a külföldre menekültek közt.» Később ismét ez állott a lapokban : «Lónyay Menyhért tartózkodási helyét gyanítják, rövid időn elfogatási hírét közölhetjük.)) Még most is borzadok, ha az akkor átélt gyötrelmekre gondolok ! Ezekről csak azoknak lehet fogalma, kik e gyászos napokon egy szeretett családi tagért reszkettek és bánkódtak ! Azon időben keserű könyhullatások közt teltek a napok és éjjelek, álom nem jött szemeimre és órák hosszáig térdre borulva kértem Istennek oltalmát és segedelmét szegény fiam részére ! Akkor tettem azon szent fogadást, hogy ha Isten forrón szeretett fiamat a veszedelemtől megőrzi és őt karjaimba visszavezérli, legszentebb feladatomnak fogom tekinteni, azokat gyámolítani és segíteni, kik hasonló szerencsében nem részesültek. Mindazoknak sorsán könnyíteni lesz legszentebb törekvésem, kik a fogságban sínylenek, kik biztos hajlékkal nem birnak, kik szeretett család tagért bánkódnak és szükséget szenvednek. Önfeláldozó szeretettel és áldozatkészséggel fogom segiteni mindazokat, kik hazájokért szenvednek. Isten forró esedezéseimet meghallgatta, fiam szerencsésen külföldre menekült és az 1850-ik évben megkegyelmezett számüzöttekkel együtt hazájába visszatérhetett ! Es én szent fogadásomat mai napíglan lelkiismeretesen megtartottam. Minden igyekezetem, minden törekvésem oda irányult, hogy a lehető legtöbb jót tehessem, minél több nyomort enyhíthessek. Nyíltan bevallom, hogy soha egy hajléktalan üldözőbe vett embert el nem utasítottam és megmentésére minden hatalmamban levő eszközt megkísértettem. Minden megtakarított filléremmel a hazáért szenvedő honfiakat és ezeknek szűkölködő családját segélyeztem. Nyikan bevallom, hogy a közel eső munkácsi államfoglyok javáért tettem, mi hatalmamban állott, hanem erre mindig egyenes, nyílt utat választottam, semmit titkon nem cselekedtem, semmiben a várparancsnok urak bizalmával vissza nem éltem. Személyes látogatásaimmal a várban az utolsó időben felhagytam, mert ezeket férjem ellenezte. Hanem azért is szüntettem be ezeket, mert az utolsó időben úgyannyira javult az ottani foglyok sorsa, hogy a szabadság hiányát kevésbbé érezték és a részvétteljes bátorítást és vigasztalást könnyen nélkülözték. Utolsó időben csekély adományaimat egy hűséges cseléddel küldtem a várba, ki ezeket mindig a várparancsnok vagy börtönfelügyelő urak jelenlétében kézbesítette a bizottsági tagoknak. A politikával, mely annyi gyászos napot vont maga után, annyi embert tett szerencsétlenné, nemcsak hogy nem foglalkozom, de szívemből meggyűlöltem. Hírlapokat nem olvasok, sőt még a politikai megbeszéléseket is lehetőképen kerülöm. Cselekedeteimet a felebaráti szeretet és könyörületnek érzelme vezérelte. Érzem, megállhatok Istennek ítélőszéke előtt! És ha Istennek törvényeivel nem egyeznek az emberi törvények és cselekedeteimet hibásaknak találják, kész vagyok ezeknek következményeit türelmesen elviselni. Ha jó cselekedeteimért szenvedni kell, vigaszt fogok e szent igékben találni, melyek ezen értelemben szólanak: ((Szenvedtem és felkerestél, éheztem és ennem adtál, fogságban sínylettem és bátorítottál!» cBizony-bizony mondom nektek», igy szólott Üdvözitőnk, «jó cselekedkteiteknek jutalma el nem vész, ezek nektek a jobb életben kamatoznak és százszoros jutalmat hoznak.» Mint elébb mondottam, én az életben sokat szenvedtem azon hódolatteljes hűségért, melyet atyám, férjem, János fiam az uralkodóháznak tanúsított, és most, ha kell, kész vagyok szenvedni a hazáért és a keresztyén felebaráti szeretetért. BELFÖLD. Püspöki látogatás a kecskeméti egyházmegyében. Elérkezett a vasárnap, a püspöki látogatás legfontosabb napja, melyet oly óhajtva várt a czeglédi közönség, előre tudván, hogy ekkor igazgató-pásztora ajkairól hallandja az örök igét. Már két órával az isteni tisztelet megkezdése előtt hullámzott a sokaság a czeglédi ev. ref. egyház impozáns temploma előtt. Mindenki jókor akart bejutni a templomba, sejtvén hogy az óriás templom ez alkalommal nem lesz képes befogadni mindazokat, kik az isteni tiszteleten jelen lenni óhajtanának. Mikor az isteni tiszteletre kitűzött óra elérkezett, már zsúfolva volt a templom, elfoglalva minden talpalatnyi tér annak falai között. Az Úr asztalát körülvevő csinos vasrács virágfűzérekkel volt feldíszitve ez alkalomra, de ezen virág füzérnél meg szebb koszorút képezett azon leányok sorfala, kik a püspök ur fogadásánál is fehér ruhában képeztek sorfalat, s most az Úr asztala körül foglaltak helyet. A nagy templom most nemcsak impozáns méreteivel, hanem nagyszerű gyülekezetével is lélekemelő hatást tett még a kevésbé vallásos emberre is. A gyülekezet éneke után a helybeli lelkész imádkozott s imája után felhangzott a tanitói kar szép öszhangzatos éneke, melynek bevégződése után püspök Úr az ur asztalához lépett s mély csendben feszült figyelem közt a következő remek beszédet mondotta el : «Hatodik éve járom az isteni kegyelem és a gyülekezetek bizodalma által reám ruházott ti-sztemben a a törvény parancsának, s kötelesség érzetem szívbeli sugalmának engedelmeskedve, a vezetésemre bízott egyházkerület egyházait, de bár sehol nem léptem át meghatottság és megindulás nélkül a nagy templomok és kisded imaházak küszöbét, talán sehol nagyobb meghatottság nem vett erőt rajtam, mint most harmad napja, midőn a czeglédi templom előcsarnokában megállottam, s végig néztem az ott összegyűlt óriás tömegen, hallgattam a tanitói kar lélekemelő énekét, az ártatlan leányok remegő hangon elmondott üdvözletét, a szives szeretet eme nyilvánulásai meghatották szivemet, amit bizonyára remegő hangom is elárult, s ami ma is ismétlődik, midőn e felséges templom boltozata alatt itt az Úrnak asztala előtt megállok. Mert e 14,000 lélekből álló nagy gyülekezetben kétszeresen érzem gyöngeségemet, mert e templom fensége lángból és romokból kikelve mély viszhangjaival a pusztában bujdosó Jákób amaz önkénytelen felkiáltását dörgi fülembe : Mely rettenetes e hely. Bizony e hely nem egyéb hanem Istennek háza és a menyországnak kapuja 1 Mert nem csak a közel mult emlékei vonulnak el lelkem előtt ide belépve,