Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-24 / 21. szám

szükség van a positivumra, ama reális ideálra, melyről a protestantismus néha megfeledkezett, ideál, melynek szilárd talapzata és kimagasló emelkedett célja van. Melyik ez? Nem a látható, nem a láthatatlan, nem a a katholikus, sem a protestáns egyház az. Egyetlen egyház sem az igazság. A katholicismus tévedése, iiogy ideálját a látható egyházba helyezé; mi viszont igyekszünk elérni a láthatatlan egységet ő benne, ki mondá : «Hogy mindnyájan egyek legyenek, miképen te, Atyám, én bennem, és én te benned.)) Az egyház képviseli az eszményt, de nem azonos vele; az eszményeknek nem szabad képzeletbelinek lenni, hanem realisnak kell lennie és egyszerűnek, olyannak mint a gyermeké, midőn rebegi Mi Atyánk ! Ez eszmény, mely egyes kiváló keresztyénekben testet öltött, így volna meghatározható: Istennek egysége az eihb<rekkel, az Isten országa a földön miképpen a menynyekben. Az eszmény szükséges eleme a valláseszmének. Ez eszménynek egyik eleme az egység, a lelki egység. Ha még nem létezik közöttünk külsőleg ez egység, ennek nem a tudomány az oka, melynek lényeges pontjait közösen valljuk. Tehát a teljes egység, a krisztusi eszmény valósága, már csak idő kérdése. Igaz, hogy még ellenünk áll Róma eszméje; de én látok egy angyalt szállni a mennyből, nagy hatalommal és teljes erejéből nagy szóval mondja: Leomlott, leomlott ama nagy Babilon ! és lett ördögöknek lakhelyekké, s minden tisztátalan léleknek tömlöcévé. Oh jöjjön s lebegjen Itália felett nemcsak az angyal, ki lerontja a hamis és gonosz Babilont, hanem előzze meg őt ama másik, ki szintén az ég közepén repül, kinél van az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosinak hirdetné az evangéliumot, és minden nemzetségnek, ágazatnak, nyelvnek és népnek. Uj-Sóve. Közli: Vnr. KÖNYVISMERTETÉS. Egy lelkes honleány és buzgó keresztyén nő. Lónyay Jánosné ,,Töredékek" című napló-jegyzeteiből.*) A szép napló-töredékeket röviden ismertettük Lapunk mult számában. Kiemeltük írója lángoló hazafiságát, vallásos mélységét. Most néhány szemelvényt közlünk az érdekes könyvből, melyet a derék «nagy asszony)) naplójából széplelkű leánya, Lónyay Etelka urnő bocsátott közre. Elsőül azt az Írásbeli nyilatkozatot nyomatjuk le, melyet a Töredékek írója 1851-ben december végén tett, midőn attól tartott, hogy a politikai foglyok iránt tanúsított részvétéért kérdőre vonja a zsarnoki hatalom. A nagy részvétért, igy kezdi vallomását, melyet a szerencsétlen honfiak és főleg a munkácsi államfoglyok iránt tanúsítottam, valószínűleg rövid idő elteltével hivatalosan kérdőre fognak vonni. Attól tartok, hogy ideges izgatottság fog rajtam erőt venni és nem leszek képes a kérdésekre szabatosan felelni ; — ezért jobbnak látom írásbeli nyilatkozatomat előre elkészíteni. Könnyű annak megfelelni, ki tisztában van magával és kinek nincsen semmi megbánni és rejteni valója. Mielőtt cselekedeteimről számot adnék, vissza fogok *) Töredékek. Nagyra, nagylányai és vásárnaményi Lónyay Jánosné, Lónyay Florentina urnő emlékirataiból. I. kötet Visszaemlékezések. Budapest. 1891. Kapható Reiner Imrénél, Knzinczy-utca 2. sz. multamra tekinteni, mert ez állítja kellő világításba minden érzelmeimet és cselekedeteimet. Azon hódolatteljes ragaszkodásért, melylyel családom az uralkodóház iránt viselkedett, én az életben már sokat szenvedtem. — Szenvedtem mint gyermek, mint hitvestárs és mint édes anya ! És most ha kell, kész vagyok a hazaszeretetért is szenvedni ! Midőn az 1824-ik évben atyám, Lónyay Gábor, az adó és ujonczok állítására vonatkozó, törvénytelen rendeletet vette, rögtön Bécsbe utazott ez ellen a császár előtt erélyesen felszólalt és hivataláról lemondott. Hanem e feleletet nyerte: «Előbb engedelmeskedjék, azután leteheti hivatalát)). O meghajlott a császár akarati előtt és mint két megyének főispánja a vett parancsot vérző szívvel végrehajtotta. Ez volt kora halálának az oka! Barátai, rokonai támadásai, az általános rosszalás őt úgyannyira elkeserítette, hogy azután neki többé egy vidám, elégedett órája sem volt. Elbetegesedett, kedélye elkomorodott — és a férfikornak legszebb idejében, 42 éves korában — a bánat sírba vitte e rendkívüli tehetséggel megáldott, nemes tulajdonokkal bíró férfiút. Halálos ágyán azt tanácsolta fiainak, hogy soha ál'ami szolgálatot ne vállaljanak és lehető legtávolabb tartsák magukat a politikai nehéz, hálátlan küzdelmektől. — Férjem Lónyay János hasonlóképen teljes életét a hazának és uralkodónak szentelte; az utolsó években ő is üldözéseknek volt kitéve, a haza és uralkodóház megfeledkezett a régi szolgálatokról, barátai mellőzték, lekötelezettjei elfeledték, és mit ennél is jobban fájlalt, mindenfelől érdemetlenűl támadták. És végre mint édes anyát is annyi bánat ért, hogy nem csoda, ha e mellett a politikát meggyülöltem és erről még hallani sem szeretek. Menyhért fiam is oly kevés elismerést nyert idáig nemes törekvései és fáradozásai után; politikai ellenfeleitől oly nagy mértékben félreismertetett, hogy ez magában is elég bánatot okozott érzékeny anyai szivemnek. A fegyver letéte után fiam hosszas ideig rejtve volt az apai háznál. Két hűséges cseléd ismerte csakis rejtekhelyét ; erről még legkisebb fiamnak, Józsinak sem volt tudomása. A gyászos hírek egészségemet megingatták, ugy hogy ágyba kerültem. Fiam kedvéért hat hétig játszottam a beteg szerepét, szobámat el nem hagytam, szobámban étkeztem, alig nyúltam a részemre hozott ételekhez és ezeket nagy sietséggel fiamnak vittem. Mily félelemmel, sietséggel szaladtam fel és le a padláshoz vezető lépcsőkön, hol fiam egy kis lomtárban rejtve volt, mily aggodalmasan töltöttem a napokat és éjjeleket, azt leírni alig lehetséges. Nagy izgatottságban teltek a napok és minden elővigyázat mellett is a cselédek gyanítani kezdték, hogy titkolni, rejteni valónk van és ettől kezdve figyeltek minden szavaink- és lépteinkre. És ez nekem nyugtot nem engedett, a napokat és éjjeleket félelmes rettegések közt töltöttem és beláttam azt, hogy fiamtól meg kell válni, ő többet köztünk nincsen biztonságban. Ha visszagondolok, azon időre hol fiam idegeneknél tartózkodott és felőle biztos híreket nem vehettem, szivem még most fájdalmasan összeszorul! Mily iszonyatos félelmeket állottam ki, midőn a hírlapi jelentésekben ez állott :