Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-10 / 19. szám

tyéni jellegű, erős protestáns érzületű család tagjait, ott a Dezsőfy, Szigety, Sárközy, Szilágyi, Katona, Baksay, Bodosyakat, a pesti egyházmegye nagy tekintélyű espe­resét Sípos Pált, gyomrői lelkész Szilágyi Benő urat, ott valláskülönbség nélkül azt a végtelen nagy töme­get, a melynek minden tagján kidomborodva látszott az Istenhez való kivánkozás, a minő a szomjúhozó szarvas kívánkozása a vizhez, a hideg kútfőhöz. S ez a szomjúhozó kivánkozás kielégülést talált ama gyönyörű beszédben, melyet mély figyelem, mind­inkább fokozódó érdeklődés közt, nagy lelki gyönyör­rel hallgatott és élvezett a gyülekezet. A Cserhát szélén, a messze elterülő síkság kezde­tén, itt bent a községben is más fetekezettel vegyül­ten, kint pedig a különböző hitfelekezetek hullámaitól verdesve — kezdé Főtiszteletű Püspök ur gyönyörű hasonlatoktól ragyogó beszédét — ugy tűnik föl előt­tem ez egyház, mint egy kis sziget, melyet minden felől hullámok érintenek, hullámok ostromolnak, 1718-ban árvíz boritá el a kis szigetet, s ez árviz volt a türelmetlenség, a jogtalan erőszak ama ténye, mely megfosztá e gyülekezetet templomától, iskolájá­tól, egyházi szolgáitól. Az árviz lefutott. Jött a türelmi parancs, s uj helyen uj erővel, uj buzgósággal, uj épület emeltetett, szereztetett az erős szabadító Isten dicső­ítésére. Most békés korszakot élünk. A felvilágosodás, a mindeneket egyformán befedő vallásszabadság derült égboltja alatt állunk és élünk. Nincs üldöző! Nincs üldözött! De a hullámok még mindig körül vesznek benneteket, még mindig kell vigyázni és imádkozni. Mint az ostromolt várőrség fegyverrel a kézben, véde­lemre készen áll őrt éjjel-nappal, éppen ugy nektek is a vigyázatot, az önmagatokra őrködést elmulasztani most sem lehet, most sem szabad. Nem csak akkor fenyegeti veszély a fát, mikor a fejsze már a fának gyökerére vettetett, veszély, nagy veszély van a fa bel­sejében élő, észre is alig vehető, jelentéktelennek látszó őrlő szu működésében is. Tökéletesek nem vagyunk, de a tökéletesség felé igyekeznünk kell, s kerülnünk mindazt, a mi töké­letesség felé való igyekvésünknek, szárnyalásunknak útjába áll. Hiba nélkül ember nincsen, de a ki a hibára reá­mutat : az javunkat munkálja. Vájjon nem hiba-e ? nem bűn-e az bennetek, miről a régi idők élő tanujelei, az ősz aggastyánok még mit sem tudtak : az Istennek, az őseiteket megszabadított Istennek, az ő szent nevének szidalmazása. Már az ó-szövetség figyelmeztet: «Az Úr nem hagyja büntetés nélkül, valaki az ő nevét hiába felveendő), s ti sokszor nem csak hiába felveszitek az Ur nevét, de káromlással illetitek azt, ki mindörökké ál­dandó és imádandó. Káromlással illetitek azt, kihez min­dennap az Úri imádság első kérését intézitek: Szentel­tessék meg a te neved. Megfeledkeztek gyakran arról, hogy (cnem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem az, a mi onnan kijő» ; megfeledkeztek arról, «bogy semmi tisztátalan és megveszett beszéd ki ne jöjjön a ti ajkaitokról.)) Díszes uj iskola emelkedik a község főterén, emelve és dicsérve az egyházakat és annak buzgó tagjait, de vájjon amaz épületet az önkéntes jó akarat emelte-e vagy a felsőbbség intő, íigj'-elmeztető, dorgáló szava, vagy éppen kényszeritő hatalma ? oh az a szeretet, mely ál­dozni nem tud, nem akar, gyümölcstelen fa csak, mely él, de hasznot nem ád. Csak a jószívű adakozót szereti az Isten. A szegénység nem oly nagy gát az előhaladásban, mint az akarathiány. Lliszen megmondá azt már az, a kit az Ur hozzánk bocsátott, hogv ((szegények mindig lesznek ti veletek.)) De megmondá azt is, «hogy a gaz­dag és szegény összetalálkoznak.)) Találkoznak a közös mű k özös létrehozásában, találkoznak itt a földön egyes művek egységes létesítésében ; s a földön túl az örökké­valóságban. Azért atyámfiai! végzé beszédét az ihletett lelkű és szavú szónok, ((egymásnak terhét hordozzátok s úgy töltsétek be a Krisztus törvényét)) «A jó igye­kezetben meg ne restüljetek, lélekben buzgók legyetek, az Urnák szolgáljatok. Á reménységben örvendezők, a háborúságban tűrők, a könyörgésben szorgalmatosak legyetek.)) Csak halvány visz fénye ez ama ragyogó beszéd­nek; de e parányi rajz is némi fogalmat adhat arról, hogy az a maga teljességében elmondva, s elmondva úgy a hogy az elmondva volt: mily hatást kelthetett. S ha még hozzáképzeljük azt a magas röptű, mély gondolatokkal telt imát, mely befejezője volt fent vázolt beszédnek: elragadtatva érezi magát mindenki, mint lélekben elragadtatottnak érezte magát a templomi nagy néptömeg. Az iskolák s kivált a kis iskola kitűnő eredményt felmutatott megvizsgálása s a presbyteri közgyűlés be­fejezése után kifejezve lőn az, a mi felől eddig sem volt semmi kétség: hogy Szent-Márton-Kátán minde­nek ékesen és jó renddel vágynák. Az a fesztelen kedélyesség pedig, mely a lelkész ur — mint vendégszerető szives házi gazda — aszta­lánál a toasztok árjában nyilvánult, s kivált Főtiszteletű Püspök urnák kitörő derültséget keltett toasztja, mely­ben a kecskeméti egyházmegye integritását épp oly határozottan és szabatosan biztositotta, mint a nagy­kőrösi Farkas Kovács a spanyol királyságot, a két egymással — toasztokban — hadakozó esperesi hatal­masság szikrázó élczektől csillogó felköszöntői, a testvér róm. kathol. felekezet köztiszteletben álló lelkészének nagyhatású toasztja feledhetetlenné tették előttünke napot. Eljött a válás órája. El a búcsúzás pillanata. 18 fo­gat kisérte ő méltóságát a nagy-kátai állomásig, hol búcsút vettek, áldást nyertek a kísérők. Midőn már-már beérkezett a tovább szállító vonat egy kedves meglepetésben részesültünk. O méltóságá­hoz járult az erős ref. érzületű, ősmagyar arczú, puri­tán jellemű Katona Péter nagy-kátai ügyvéd, s így szólt: Méltóságos Uram! Itt Nagy-Káta városában, a róm. kath. lakostársak sok ezernyi tömege közt van néhány egyszerű igénytelen ref. egyén, kik eljöttek ide, hogy tiszteletök adóját leróhassák, hogy láthassák méltó­ságodat. Atyánk ! áldj meg minket a te gyermekeidet ! S a váróteremben, áldásra váró meghajtott fővel ott áll két csendőr, négy iparos, egy szolga és két igény­telen nő. Bizony-bizony könnyet csalt szemeinkbe ez igény­telen egyszerű egyének lelki öröme és megelégedést, midőn az atyai szó hangzott hozzájok, midőn az atyai áldás leszállt reájok. Bizony-bizony ők is, mint egykor a bethlehemi pásztorok, felette igen nagy örömmel ör­vendezének. A tápió-szelei indóháznál fényes fogadtatás várta ő méltóságát. Az ág. hitv., a róm. kath. lelkész urak, az izraelita hitközség rabbija, a községi képviselő tes­tület, Szelének nagy számú és nagy birtokú intelligen­tiája, nagy számú néptömeg várta és fogadta ő méltó­ságát. Főszolgabíró Teszáry László üdvözölte, mint a járás tisztviselője a járás nevében, a járás földjén ő mél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom