Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-10 / 19. szám

ciák, ti hősei a-reförmátiónak, segítői a menekülteknek, megjelenésiek s részvételtek jó előjel nekünk ! Holland testvérek, ti mindenekben ti magatok vagytok ; ti is nyújtottatok menhelyet az evangéliom üldözöttéinek: kiváltképen üdvözlünk titeket! Ti a hit szilárdságát s a gondolat szabadságát hozzátok miközétik: s e kettőre nagy szükségünk van. Németajkú testvérek, közületek támadt a nagy Luther! elmétek gazdag, tudományotok forrásából merítünk mindnyájan ; de legjobb részetek a sziv, a kedély, evvel gazdagítsátok a mi szövetségünket. Angol testvérek, a ti szorgalmatoknak, ügy látszik, kicsiny e földgömb, melynek minden irányából jöttetek, a Bibliát terjesztitek mindenütt ; megsokasítottátok a felekezeteket, de a ti általatok létesített evangeliomi szövetséggel tanúságot tesztek az egyház egységéről a Krisztusban. Testvérek ! mások gyakran színházat csinálnak a templomból, csináljunk mi most s még néhány napon templomot e színházból! E szavak után Ravi püsp. meth. pap Elórencben Máté XVII., i — 5. részét felolvasá és Geymonat ez igék alapján folyratá beszédét, melyet így fejezett be: «És csakugyan Itáliában vagyunk, Elórencben, néhány lépésnyire Savonarola máglyájától s a Bargellótól, itt vagyunk egybegyűlve a szabadság és hit munkáját végezni? Igazán itt vagyunk Flórencben, hol a Madiai hitvesek az evangéliumért 1851. augusztus havában börtönbezárattak és 1852. júniusában több évi gályarabságra ítéltettek, hol aztán az evangéliumi szövetség nemes küldöttsége megjelent, hogy szabadságukért könyörögne a fejedelem előtt, de nem bocsáttatott elébe, igazán itt nyithatjuk most meg az összes nemzetek evangélikusainak e szabad értekezletét? Látjuk s mégis alig hisszük! Itália, az ő köztársaságai korában, Flórenc Itáliának legszabadabb városa, e klasszikus föld, e művelt város, soha nem ismerték a vallás szabadságát, a szabadságok legfontosabbját s legszentebbjét, míg az egész nemzet nem lőn egyesítve a Szavojai-ház köré, mely erős kézben tartja az igazság jogarát. Ezért e gyűlést, mely kiváló esemény mindazoknak, kik a szabadság barátai, de nekünk még fontosablx az evangélium ügyeért, nem nyithatjuk meg méltóbb óhajjal ennél: «Áldott legyen örökké a Szavojai-ház, uralkodván Rómában, miként most uralkodik !» E gyűlésből küldetett a szövetség hódoló üdvözlete a királynak, kinek rokonszenves válasza a hétfői ülésben közöltetett. E sürgöny váltás hozta ki sodrából a vaticán közlönyét az «Osservatore Romano»-t, mely vak indulatában ily szavakra ragadtatta magát: «Szó szerint közöljük e két okmányt, hogy jellemezzék korunk történetét, s hogy felvilágosításul szolgáljanak azoknak, kik megbotránkoznak azon, s panaszkodnak a miatt, hogy az igazi katholikusok a néptől s a demokrácia terén remélik a pápa teljes szabadságát s Itália igazi egységét, mintsem azon «monarkhismustól)?, mely börtönben tartja Itália s az olaszok egyházi és politikai fejét.» Már ezen a napon volt köztudomásu Presssensé Ödön halálos betegsége s neki is küldetett a részvét őszinte szavában a szövetség üdvözlete, melyre a híres most már boldogult férfiú e sürgönynyel válaszolt: «Merci du fond du coeur. Aussi confus que touché. Voici mon voen pour cette belle réunion et pour les Églises de Christ" dans ces temps si graves : Oh ! si tu ouvrais les cieux et si tu descendais !» A rendes tanácskozások hétfőn, április 6-án kezdődtek. A nap fénypontját képezte Schaff uj-yorki hírneves tanárnak — az ő távollétében Luzzi flórénci tanár áltiil olaszra fordított s felolvasott — értekezése: ((Itália és a reformáció.)) Szerinte renaissance és reformáció egymást kiegészítik, külön nem választhatók. Érinti a Divina Commediát, mngemiékezik Petrarcáról, Boccaccioról, s más kisebb írókról, a művészetekről, az erkölcsök romlottságáról, s hogy feltüntesse a reformáció tagadhatlan szükségét, idézi VI. Adorján pápa szavait : «Minden rosszra fordult; a fejtől a tagokra terjeszkedett a romlás, a pápától a főpapokra stb.» Áttekintve a reformáció főbb mozzanatait, mutatja mimódon lett megakasztva útjában, meggyilkolva a máglyákon s végül Brúnóval a renaissance is kiirtva. Azután tűnődik a tudós szerző s kérdi: Milyen lesz Itália jövője? Szabadság, mondja, anélkül hogy megtagadná renaissance korának dicső hagyományait. Összehasonlítja még a katholi.cis.must és protestantismust. Bámulja a kath. vallásban a fenséges szervezetet, a missziók s más jó cselekedetek iránti buzgalmat, s nem megsemmisülését hanem megújhodását jósolja. A protestantismust, ennek kiváló érdemei dacára, nem tartja tökéletesnek ; sajnálja túlságos individualismusát; még távolról sem tölté be hivatását; meg kell küzdenie a jelenkor által támasztott kérdésekkel. Szeretné, ha az olasz protestánsok elhagynák a centrifugális irányzatot, se kettős törekvést tanúsítanák : egységet magok között és szeretetet egymás iránt, valamint elleneseik iránt, a pápa iránt is, bár őt, az örök antikrisztusnak mondták. Ajánlja a Krisztus nevében való egyesülést. A felolvasást gyakori tetszésnyilvánítás szakitá fél-be, de a tapsok elmaradtak, midőn a római egyházzal való kibékülés érintetett, sőt voltak a gyűlés tagjai között, kik felháborodva ezen, készen voltak indítványozni, ha már ennyire vagyunk, küldjünk üdvözlő sürgönyt a pápának s hívjuk meg a szövetség gyűléseire. Most Mariano szava hangzott fel. A nápolyi egyetemen az egyháztörténet tanára ő s katholikus, de telítve evangéliumi érzéssel, s oly szívvel megáldva, mely vérzik honfiai vallástalansága miatt. Igy kezdé beszédét aA vallás állapotáról Itáliában.)) Elfogadtam meghivástokat, hogy kimutassam, miszerint nem szégyellem a Krisztus evangéliumát. Kijelenté, bár a kath. egyházban született, ezt elhagyta, azonban még nem lépett be valamely külön evangélikus egyház kötelékébe. A küszöbön áll, s innen kiséri figyelemmel az eszmék hullámzását kiint és bent. Kim van a katholicismus, e vallás tartja fogva az olaszok többségét, ez árasztja el az életet s az intézményeket; fájdalom! ha Itália nem szabadulhat e vallásról, tönkre megy. Annak hogy Itália oly nagy mérvű erkölcsi, értelmi és vallási érzéketlenségbe sülyedt, az egyedüli oka, hogy a reformációt visszautasította; a mink most van, a gondolat s a tudomány szabadsága, a reformáció ajándéka. Különben a katholicismus nem uralkodik a lelkiismeretekben, hanem az általános képmutatásnak köszöni fenmaradását. S miután a jelen állapotok mesteri rajzát adja, hol kimutatja s megbélyegzi a műveltek, a politikusok és papok hypocrisiáját, az olasz evangélikusok iránti némely óhajának ad kifejezést. Szeretne szorosabb egységet, szeretné, ha a cultus külsőségeire is több gondot fordítanának, mert az olaszok szeme és füle érti a művészetek szavát. Végre követeli: a vallásban a lélek emelkedjék mindenek fölé, ama lélek, mely a Krisztusból s az apostolokból lövette sugarait. A következő beszéd is az olasz reformáció történetének volt szentelve. Stoughton (Londonból) a reformáció sorsát Flórenc városban tárgyalta, bőven megemlékezve Vermigli és Carnesecchi működéséről. Utána a Valdensek theol. iskolájának kitűnő tanára,