Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-19 / 16. szám

magából akarják megismerni s nem kötik magukat valamely előttük járt tekintélyhez. És azt is látjuk elég világosan, hogy a scholasztikától különböző szellem a politikai Íróknál is mutatkozik elég éles kifejezésben. A skepsisről szólva, szerző a 438. lapon kimutatja, hogy az az egész renaissance befolyása alatt készült, s mi csak akkor győződünk meg teljesen, miszerint a szerzőnek teljesen igaza van, midőn a műve előszavában és a végén kiemeli, hogy külön kell tárgyalni a Renaissanceot és külön a Reformatiót. Általában az emberi szellem fokozatos fejlődése, látkörének lánczolatos kitágulása s ezek alapján a világnézlet helyesbítése Domanovszki művében oly tisztán és érthetően van elődva, hogy az egyes történeti korszakok politikai, társadalmi és egyházi berendezéseit, viszonyait, szokásait, erényeit és tévedéseit csakis azon philosophiai megvilágítás mellett értjük meg teljesen. Mindazáltal lehetnek olyanok, kik a mű fent kimutatott berendezése ellen kifogásokat fognak tenni ; különösen a mi az egyes fejezetekben előadott bölcsészek csoportosításait illeti. Feltűnhet többek közt, hogy miképpen kerülhetett Nettesheim és Paracelsus, e két német bölcsész, az itáliai uj platonisták közé, kik felül rá még természetbölcsészek is, minél fogva illőbb helyük lett volna Telesius és Brúnó mellett. Ámde a szerző már Reuchlint igy vezeti be; a feléledt általános szellemi mozgalmak korában a plátói iskolának hívei Itália határain túl is találkoztak. Reuchlin, Nettesheim és Paracelsus az uj-platonismus álláspontján állanak s habár a természettudomány körül is vannak érdemeik, mégis nálunk nagyban szerepel a természet törvényeit lerontó magia. Böhmé, mint már érintettem, e könyvbe felvehető nem volt, mert ő nem teosofus, hanem misztikus s misztikája a reformátió eredménye. A renaissancekori bölcsészetben kutatni kell, hogy honnan eredt a törekvés, a keresztyén vallást az uj pia -tonismussal összeegyeztetni. A scholastika végleteiken többé fentartható nem volt. A scholastikusok nagy távolságot alapítottak meg az Isten és az ember között, jönniök kellett a teosoficus a magia férfiainak, kik a világot és az embert az Istennel eleven összeköttetésben képzelték, a természetben az isteni erők teremtő hatását látták. Ez panteismus mely a scholastikának természetszerű reactiója volt, s mely szerint a természetnek magának isteni czélja van. A politikai irók is nem úgy gondolkodtak ezen időszakban, mint a középkor. Dante, ki a renaissancekor hajnalánál áll, már nem tanítja, mint Aqunói Tamás, hogy az állam a pápának és a hierarchiának mint menynyei képviselőnek van alávetve ; az állam alapja a jog, mely az isteni igazságban gyökerezik s azt a szellemiség szintén áthatja. Szóval a renaissanceot az a gondolat hatja át, hogy az igazi, a jó és a szép már a jelenben megvan, holott a középkor mind ezt a jövőbe tette át. Domanovszki már e művében kimutatja, hogy a renaissancekori teosofiának és magiának egy czélja van : az életbe akarnak elmerülni. És előkészíti az olvasót arra, hogy a reformátió ezen czél elérése utáni törekvést tovább fejleszti. Az emberi gondolkodás a külsőleg adott hagyománytól elhajlik s a múlttal szakit; jelezni törekszik a megifjodásnak induló kor mesgyéjét; ég benne kiolthatatlanul a vizsgálódási vágy. Kétséget nem szenved, hogy érdemes az elénkbe vezetett férfiak tudományos törekvésével megismerkedni, tanulhatni tőlük az emberi nem fokozatos haladásának igazságát, s kik a legújabb philosophusok műveiből csak zavart és kétségbeesést, vagy élvezethajhászat és hitetlenséget szívtak, azok a tisztelt szerző bölcsészet-történ étéből gondolkodási üdülést meríthetnek igen nagv mértékben, s visszanyerhetik az élet egyensúlyát, mire épen napjainkban oly igen nagy szükség van. Hátra volna még, rövidebben összefoglalni és kimutatni a tisztelt szerző philosophiai irányát. Azonban ezt e lapok mélyen tisztelt szerkesztője már megtette az első ismertető czikkemet kisérő jegyzetében, a melyhez hozzátennivalóm nincsen. > Csak annak az óhajomnak akarok még kifejezést adni, hogy nemcsak ezen mű, hanem a tisztelt szerző már előbb megjelent bölcsészeti művei minél számosabb olvasóra találnának, mert a mint ismertetésem elején érintettem, egyházi, politikai és társadalmi viszonyaink nagyon nélkülözik a philosophiailag képzett gondolkodást. Az érdemes szerzőnek pedig hálával tartozunk, hogy e legnehezebb tudományos pályán hosszú évek óta ernyedetlenül munkálkodik. Szivemből kivánom, hogy örvendhessen azon hatásnak, melyet fáradhat! anságán.ik termékei a haza miveltjeire gyakorolni fognak. O-Kér.

Bierbrunner Gusztáv. BELFOLD. A reformátusok egyetemes konventje. A harmadik napi ülésen Kun Bertalan püspök és Tisza Kálmán főgondnok elnököltek s első sorban a közigazgatási bizottság jelentései vétettek tárgyalás alá, melyeket Ritoók Zsigmond referált. Napirend előtt Kovács Albert számszerű adatokkal bizonyította be, hogy nem áll az a többek által hangoztatott állítás, mintha a közalapi végrehajtó bizottság előnyben részesítené a dunamelléki egyházkerületet, mert a számadatokat tekintve, Dunamellék kap aránylag legkevesebb segélyt. Legtöbb segélyt kap Erdély, azután Tiszáninnen, Dunántúl, végre Tiszántúl és legkevesebbet Dunamellék. Degenfeld J. gróf, ki ezt először állította, állítását most is fentartja, mert a dunamelléki kerületben van aránylag a legkevesebb segélyre szorult gyülekezet és lelkész. Tisza Kálmán elnök szerint a kérdést kár vita és határozat tárgyává tenni, mert a segélyosztásnál annak kell irányadónak lenni, hogy hol van nagyobb szükség a segélyezésre. A közigazgatási bizottság jelentésében tárgyaltatott a kultuszminisztérium azon leirata, melyben ujabb lelkész-tanitói állomások szervezését a népiskolai törvény alapján nem engedi meg, sőt a régieknek is megszüntetését sürgeti. A Konvent Mocsáry L. és Fejes István felszólalása után elfogadta a bizottsági javaslatot s ehhez képest kimondotta, hogy intéztessék felirat a kultuszminisztériumhoz, annak kijelentésével, hogy a rendelet törvényes ugyan s az előtt egyházunk tisztelettel hajlik meg, de mivel a törvényt a maga szigorában némely gyüle -kezetben a szegénység miatt végrehajtani nem lehet, a miniszter a lelkész-tanitóságokat szíveskedjék megtűrni minden oly helyen, hol egyházkerületeink azokat nélkülözhetetleneknek jelentik ki, vagy ha ezt a fenálló törvény keretében a miniszter nem tehetné, kegyeskedjék vagy a törvény ily értelmű módosítását kezdeményezni vagy az ily iskolákat államsegélyben részesíteni, mert számos egyházunkra nézve a szegénység miatt-az iskola-fentartásnak ez a módja az egyedül lehetséges. Egyébiránt közegyházunk arra is kész, a mint az a