Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-19 / 16. szám

T A R C A. A III-ik zsoltár. *) Számláld meg Istenem, A kik én ellenem, Tusakodnak szüntelen. Tanácsot tartanak, Hogy mikép' ártsanak? S sebet ütnek lelkemen. Én igaz ügyemet, Lelkemet, hitemet, Elveszettnek kiáltják. Örömük olyan nagy, — Hogy-Te élsz, hogy Te vagy Mintha már azt se látnák. De Te, én Istenem : Paizsom vagy nekem. Eltakarod szívemet; Bekötöd sebemet; — Eltemet, hitemet, Dicsőségre emeled. Ha hozzád sohajtok : Fejedet lehajtod, Megérteni, mi bajom ? S könyeimet letörlöd, Kedvedet elöntőd, Szívemen és arczomon ! Ha az éj közelit, Nyoszolyám ez a hit ; Én akkor se' rettegek. Éd es az álmám is; •— Éjjel is, nappal is, Isten őriz engemet. Ellenség, gyűlölő, Jöjjön hát mind elő ;• S hozzák el a világot, Segítni ellenem : Seregük mit nekem? Én akkor is megállok ! .. . Jövel hát Istenem, Én erős fegyverem, A gonoszt ne tűrd tovább. S ellened még ha lép, Verd arczúl példakép', E kevélyek táborát. Mert Te, csak Te vagy az, A ki az igazat Nem engeded bántani. Ki a te sereged, Megtartod, szereted, — És megszoktad áldani! Szabolcska Mihály. KONYVISMERTETES. *) «Az átdolgozásra itélt zsoltár szövegekre nézve, főtekintet fordítandó arra, hogy az átdolgozása Szenczi-Molnár-féle fordításra... . . . . figyelemmel történjék*. (A magy. orsz. ref. egyházi énekeskönyv megújított programmja). Sz. M. „A renaissancekori bölcsészet történeteIrti Domanovszki Endre, a bölcsészet nyug. tanára és a m. t. akadémia l. tagja. Megjelent a Franklin-Társulat iái, 1890., ára 4. frt. Első cikkemben főkép azon benyomást rajzoltam futólagosan, melyet e munka egészben reám gyakorolt. Most áttérek a munka felosztására s végre azon kifogásokat fogom érinteni, melyeket e munka ellen némelyek hajlandók lehetnének felhozni. Miután az érdemes szerző a renaissance korán tk bölcsészetét általában tárgyalta, felosztja azt a következő hat szakaszra : A) Az itáliai uj-platonizmus. Ezen szakaszban tárgyalja Plethot, Bessariont, Ficinust, a plátói akadémiát Flórenczben, Mirandolai Piro Jánost, Reuchlint, Nettesheimot, Paracelsust. B) Aristoteles hívei. Tomaeus Leonikus, Archillinus Sándor, Pomponatius, Caesalpinus, Zaharella Jakab és Cremoniai Caesar. C) A humanisták mint bölcsészek. Valla Lőrincz, Vives Lajos, Agricola Rudolf, Nicolius Márius és Ramus Péter. D) Fáliai természetphilosophia. Cardanus, Telesius, Patrizzi, Bruno Jordán. E) Dante, Paduai Marsilius, Machiavelli. F) A franczia skeptikusok. Montaigne Mihály, Scharron Péter, Sanchez Ferencz. Visszapillantás a renaissance bölcsészetére. Hogy megértsük ezen felosztás fontosságát és jogosultságát, összehasonlítjuk azt Erdmann felosztásával. Erdmann a renaissanceot beosztja a középkori bölcsészet történetébe s felosztása a következő : Der mittelalterlichen Philosophie 3-tePeriode. Übergangsperiode. I. Die Philosophie der Gottesweisheit. (Theosophie), És itt szól Eckhart, Suso, Tauler, Reiysbrockról. Aztán e czím alatt: Übergang zum Höhepunkt der Mystik, előadja: Luthert, Schwenkfeldet, Weigelt és Böhmét. II. Die Philosophie der Weltvveisheit (Kosmosophie) Wiedererweckung altér Systeme (Renaissance). Itt felsorolja a platonistákat: Platót, Bessariont, Ficinust, Pirot, Reuchlint és Nettesheimet. Aristotelistákat: Tomaeust, Achíllinust, Pomponatiust, Caesalpinust és Zarabellát; más rendszerbelieket, mint Gassendit, Vállát, Vivest, Nicolinust és Ratnust. A természet-philosophusokat, mint : Paracelsust, Cardanust, Telesiust, Patrizzit és Brúnót. Végre a skeptikusokat, mint: Montaignet, Scharront és Sanchezt. Sőt Erdmann még Bacont is a középkori philosophiába teszi, noha csak annak végére. A ki fáradságot vesz magának, Domanovszki művét tanulmányozni, az kétség kívül meg fog győződni, hogy annak felosztása egészen helyes és indokolt. Meg fog * győződni, hogy a renaissancekorban egészen más szellem lengedezett, mint a középkorban. A mi pedig Bacont illeti, ugy az egészen az új korhoz tartozik. Továbbá Luthert, Weigelt, Schwenkfeldet és Böhmét nem lehet ott tárgyalni, hol például Eckhardot és annak elv- és nézettársait. Hogy Vállát, Vivest, Agricolát, Niroliust és Ratnust «A humanisták mint böl.csészek» című fejezetben tárgyalja, azt Domanovszki művének 232 lapján kellőképen indokolja. Meg van mondva, hogy nincs nagy különbség az uj-platonisták és az aristotelisták közt. A különbség csak abban áll, hogy az utóbbiak józanabbak, nem oly phantastíkusok. Igaz, hogy mind a kettő foglalkozik a természettel, de mindegyik más előkép nyomán. Ezektől az italiai természetphilosophusok ugy különböznek, hogy a természetet saját