Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-29 / 13. szám

Hogy tehát én most az egyszer a czikkely végén kezdjem a dolgot, Joó István ur megjegyzése (a Debr. Prot. lap 8— 9-ik számában), hogy a külön egyházkerülethez előbb «a mostani tiszántúli egyházkerület belenyugvását kell megnyerni)) csak amúgy nagy könnyen van odavetve. Ijesztő váz, a mitől nem érdemes gondolkozóba esni. Minthogy azonban sokan ugy hiszik, hogy a Joó István úrtól emlegetett «Krisztusi szeretet)) nem fogja abban megakadályozni az alföldi egyházak képviselőit, hogy felvidékiek eg}>'házkerületét is leszavazzák, s igy minden törekvésük siker nélkül való leszen, szükségesnek látom külön is kiemelni, hogy ez ügyben a zsinat fog dönteni. Erősen hiszem, hogy a zsinat — az 1821-iki generális konventus szavaival élve — meg is ismeri : minthogy a kérdéses traktusok céljába nem ujitások, de a jobb rend behozása lévén, átaljában helyesnek és minden kifogáson felül valónak fogja találni a mi buzgó törekvésünket. Felvidékivel én is igaz szeretettel kérem az érdekelt traktusokat, hogy még tavaszi gyűléseiken tárgyaljak ez ügyet, mert ha elszalasztjuk a jó alkalmat a lélekszám szerint váló szavazás értelmében, a mit mi úgy se tudunk megakadályozni, valóságos szolgaságra leszünk kárhoztatva. íme ió példával jár elől Felső-Szabolcs jeles esperese, Lukács Ödön, a ki a tavaszi traktualis gyűlésen e kérdést tárgyaltatni fogja, ha a többi traktusok is követni fogják e példát, a zsinatig az ügy tisztázva lesz, s egy év múlva Isten segedelmével üdvözölhetjük az uj szuperintendenciát a kalvinismus és a magyarság e nagy és uj erősségét. Joó István ur cikkelyének sallangjaival, a melyek szerint az én beszédem ((szenvedélyes, elfogult, igazságtalan, irigységet lehelő, testvérietlen», noha mind ez nekem nem nagy gyönyörűséget szerzett, ez alkalommal nem akarok foglalkozni. Bevárom nyugodtan azt az időt, a mikor az a Krisztusi szeretet, a melyért, a mint czikkelye végén meg van irva, imádkozott, az egykori szathmár-németi papon is mutatkozni fog. Akkor talán ő is be fogja látni, hogy szegény, becsületes munkálkodásom egyházam szeretetéből fakad, s annak javát keresi. Czikkelyében ugy is sok az ismétlés, én a dolog velejére térek át, s azt fogom megbizonyítani, hogy nem csak egyházainkat tartjuk fen hasonlíthatatlanul nagyobb erő megfeszítésével, mint az alföldi egyházak, hanem a kerület főiskolájának fenntartásához is aránylag többel járulunk, mint az alföldiek. Pedig a debreceni főiskola tanítványai közt igen kicsi, elenyésző rész, a mely innen a felföldről kerül. A mi fiaink inkább Szigeten, Szathmáron, Patakon tanulnak. Számitásom alapjául Joó ur cikkelyében megirt adatokat veszem, a melyekkel ellenem akar küzdeni. Fölveszek én is tíz esztendőt, mint átlagos számot,'noha a 8000 frt államsegítséget, a mely első sorban a mi szegény eklézsiáink pénze volna, 20 év óta a debreceni főiskolára fordítják, s ez már magában 160,000 frt! Tehát 10 év alatt kaptunk mi az egyházkerület révén 59,368 frtot az államsegitségből. Igaz, de ugyancsak 10 évig fizettük a debreceni főiskola részére a lélek-adót két krajcárjával, a mely 220,000 lélek után legkisebb számítással 40,000 frt. Túlzással senki sem vádolhat, ha ennyire teszem a mi lélek-adónkat, mert mindnyájan tudjuk, hogy a jobb módú atyafiak krajcárok helyett forintokat adtak. Azonfelül 10 esztendő alatt a mi szegénységünktől vették el az államsegitségből évenként a nyolc ezer forintot, a mi 80,000 frt. 120,000 frtot fizettünk hát mi szegény felföldiek, s kaptunk helyette 59,368 frtot az ailamsegitségből. Eszerint tíz év alatt fizettünk a testvéries egyesülés örve alatt 61,000 frtot a gazdag Alföld iskolájának. Vájjon nem szégyenli-e magát a nagy Alföld, hogy a koldus szegény eklézsiák utolsó betévő falatján is osztozkodik? ! íme Debrecen, ha tanárt választ, presbyteriumából 8 tagot küld ki, az egyházkerület is ugyan ennyit. Az ott uralkodó kortes-politika azonban gondoskodik róla, í nehogy a tagok közé valamiképpen felvidéki kerüljön. Vagy debrecenit vagy alföldit tesznek meg tanár választónak. Ha véletlenülnem felföldi az egyházi helyettes elnök, Kiss Áron úr, s nem felföldi a főkurátor, Vályi János ur, a kiknek már állásuknál fogva inkább felügyelői hivatásuk van, nekünk még hallomás utján se volna i tudomásunk arról a titkos dologról, a melynek debreceni tanárválasztás a neve. Pedig az 1821-iki generális konventus is kimondotta már, hogy «a debreceni anya[ iskola sem nem egyedül a debreceni ekkláé, sem nem egyedül a tiszántúl lévő szuperintendenciáé, hanem az egész országba helyeztetett helvéciai vallástételt tartó ! ekkláké.» Debreceni iskoláról lévén szó, nem állhatom, hogy ne szóljak Joó István urnák arról az állításáról, hogy: | ((Felsőtiszapartinak tudnia kellene, hogy a közigazgatási pénztár segítséget nem szokott osztogatni)). Nem is, csak a debreczeni szegény főiskola énektanárját fizetik belőle, a mit meg Joó István urnák ((kellene tudnia.» Itt emlitem meg azt is, hogy Joó István szerint mily szives készséggel ajánlott fel az egyházkerület a debreczeni főiskola pénztárából 70,000 frtot a szegény eklézsiák javára. Éppen most látom a főiskola vagyoni kimutatásából, hogv 71,591 frtja egy krajczár kamatot nem jövedelmez. Ha tehát az eklézsiák kölcsön veszik 6°/0

-ra a pénzt, azt nagj^on rosszul fogják cselekedni, mert legfeljebb 6'/2

kamat fizetéssel akármelyik földhitelintézetből kapnának kölcsönt, s a kamattal együtt a tőkét letörlesztenék. Az ilyen üzletet jótékonyságnak tüntetni fel, ahhoz erős phantasia kell. Igy vagyunk mi felvidékiek, hogy bennünket csak hírlapi czikkelyekben protegálnak. Ennek a ritka, nagy pártfogásnak is erős adózással és jogaink teljes elvesztésével adjuk meg az árát. Röstellem, de kénytelen vagyok vele, hogv figyelmeztessem Joó István urat, a volt szathmár-németi papot, nem látta-e, hogy pl. Nagy-Hodoson, Batizon stb 3—4 frt egyházi adó esik egy lélekre, addig a gazdag, alföldi nagy eklézsiákban legfeljebb 50 —70 krajcár ? Mig teszem föl Aranyos-Medgyesen, Garbolczon 20 — 30 holddal bíró atyánkfia 20—30 frt egyházi adót fizet, a magyar kanaánban 2—4 frtot ? Hozzá még a főiskola fenntartásához erején felül is adózik, ha nem is egyenesen, de közvetve ! Emlitsem-e még fel azt is, hogy 2200 vagy még ezen felül lévő alföldi eklézsiát (a neveket nem írom ki, mert az gyűlöletes dolog, de ott van megörökítve az egyházkerület jegyzőkönyveiben) 300—400 fi tos domesztikai segítségre többször ajánlja az egyházkerület a Joó úrtól is hangoztatott pars potior princípiumánál fogva, addig pl. a 469 lélekkel bíró beregi Hetét még nem is ajánlják, vagy a 101 lélekkel levő Gecsét 100 forint segítségre tartják érdemesnek? Szóval mikor a terhekben részt kell vennünk, elől járunk, de ' jogainkat napról-napra csorbítják, sőt teljesen le akarnak szorítani bennünket a cselekvés teréről a szerencsétlen lélekszám szerint való szavazás úgynevezett reformjával. Vájjon az egykori szathmári pap igazságos, jogos dolognak tartja-e ezt is? joó István ur közbe-közbe sajnálkozik is az uj egyházkerületen, elmondván: a szegényebb eklézsiákból