Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-29 / 13. szám

valaki nagyon szép éneket, de csak nem zsoltár az, nem énekelték azt az első keresztvének a j J a barlangokban, a vértanuk a máglyákon, nem énekelte Kálvin János és a mi vértanú atyáink. Azt mondják, hogy sok bennök a zsidó vonatkozás, mi pedig nemzeties énekeket akarunk. Bizony pedig ezeknél nemzetiesebbeket még Csanády Sándor sem kívánhatna. Mert ugyan azok, a kik mély bölcseségöknél és felvilágosodottságuknál fogva tudják, hogy Izrael zsidóország, Sión Jeruzsálemben van, a babyloni vizek Babyloniában vannak, a íiliszteusok, jebuzeusok, káldeusok mind valami ázsiai vadak: azok látnak a zsoltárokban zsidó vonatkozásokat ; de mi félhomályban élő hívek nem. Mert mi tudjuk, hogy mi vagyunk az Izrael, a Sión hegye a gerjeni templom dombja, Kufstein pedig a babyloni vizek mellett épült, s a német, oláh, rácz a kaldeus, filiszteus és jebuzeus. Nem, nem szabad a zsoltárokat ilyen jogtalan vádakkal illetni, mert azokat maga Szent Dávid a magyar kálvinista egyház számára irta, s valóban, ha elfogulatlan szemekkel vizsgáljuk, be kell látnunk, hogv ezek mai énekeskönyvünknek is legnemzetiesebb darabjai, a dicséretek, s minden mostanában megjelent mutatvány-énekek is ezekhez képest valóságos kozmopoliták. Tartsuk meg hát a zsoltárokat egytől-egyig, de revideált alakban. Ne azt értsük azonban revízió alatt, hogy Szenczi-Molnár Albert verseit össze-vissza forgassuk, s a babyloni vizek O ' J helyett a Maros vizét tegyük, mert ez egy ldssé komikus munka. Mert ámbátor igaz, hogy a babyloni viz is csak viz, meg a Maros vize is csak viz, de hát a körösi lány is csak lány, meg a naprágyi lány is csak lány, mégsem szokás a ((körösi lány» helyett ((naprágyi lányt» énekelni, pedig a rigmusba is épen bevág. És a Szenczi zsoltáraiban sem az a baj, hogy a szavak nem jó helyen vannak benne, hanem az, hogy sokan vannak. Ha cserélgetjük a régi szavakat, csak rontunk, ha egyesek helyébe ujakat teszünk, csak rontunk, tehát újra kell lefordítanunk a zsoltárokat Szenczi-Molnár Albert szellemében; azzal a különbséggel, hogy az eredetiből, bár az ő munkájába vetett egy tekintet meggyőz bennünket arról, hogy ő az eredeti szövegre támaszkodott fordításában. Az ő fordítása igen szép, s az í kkori terjengős, körmondatos kor ízlésének' megfelelő, sőt azt meghaladja; de ma már mégis nagyon terjengősnek és hosszadalmasnak látszik. És ez nagyon természetes, mert akkor vizzel és mézzel itták a bort, ma pedig még az erős bornak is kivonjuk az erejét és cognacot iszunk. Nem kell tehát a zsoltárokkal egyebet tennünk, mint a maguk erőteljes rövidségében, egyszerűségében, s ha tudjuk, bájos fenségében lefordítani. Ilyen alakban, még gyarló fordításban is szépeknek fogjuk őket találni. És én magam is gondolkoztam már rajta, hogy lefordítok egy párt, sőt hogy felülök a szent pegasusra, s irok énekeket. Szent Dávid hárfáját felajzottam, pimpogtattam, de csak nem ment a dolog sehogy sem. Ha egy-egy szép rímpárt összecsenditettem, mindig eszembe jutott a bántó gondolat, nogy hátha én most megirok egy éneket, a mi nagyon-nagyon szép lesz és még sem veszik fel az uj könyvbe, mert nem lesz hozzá dallam. Mikor ez eszembe jut, minden más gondolatot kiszorít onnan, s nem tudok irni. Most már nem is irok többet, mert nem akarok bizonytalanra dolgozni. Ez ugyan, őszintén bevallom, az anyaszentegyházra még nem nagy baj, de sokkal nagyobb baj ennél, hogy igazi költők is lehetnek így, s még sokkal nagyobb baj volna, ha e miatt különben alkalmas darabokat is tényleg el kellene vetni. Pedig ez valószínűleg bekövetkezik, mert versalak millió-féle van, dallam pedig az uj könyvben valószínűleg nem lesz több negyvennél. S ne is legyen. Nagyon kívánatos volna tehát, ha az erre hivatott fórum először az uj énekeskönyvbe felveendő dallamokat állapítaná meg véglegesen, s ezeket közzé tenné, hogy az írók aztán a versalak tekintetében tudnák magokat mihez tartani. Erre nem volna szükség, ha az uj könyvbe valami sok dallamot akarnánk fölvenni, ez azonban lehetetlen, mert ez épen a változatosságrovására volna, mivel a gyülekezetek ugy sem tanulnának meg minden dallamot, s folyton csak azt a néhány éneket énekelnék, a melyiknek dallamát tudják, s a többi — bár mily szép is — csak teher volna. Megengedem, sőt tudom, hogy némely falusi gyülekezet némely tagja a mostani énekek dallamait is egytől egyig tudja, de az is bizonyos, hogy Pesten legfeljebb harmincz dallamot énekelnek, némely ember pedig épen csak a XLII. zsoltárt • tudja zengeni. un azt hiszem, hogy negyven dallam elég volna arra, hogy a templomi éneklés elég változatos legyen, s nem volna sok arra, hogy a gyülekezet minden egyes tagja valamennyit megtanulja. És a ki 40 közül 40 énekünket tudja, az jobban szeret templomba járni, mint a ki 200 közül 40-et tud. Erre nézve jusson tehát a bizottság mindenekelőtt végmegállapodásra, mert ez munká-