Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

konventen is hallgat, ha ezekről van szo, legalább rideg, egyhangú, néhány soros előterjesztése arra vall. Hiszen még azt a kissé tűrhetőbb helyzetet is, mely 1885 óta (a mikor ő csász. és kir. Felsége I. Ferencz József Pozsegán a 250 főből álló görögkeleti deputáczió után a 11 főből álló ev. ref. küldöttséget fogadni kegyeskedett) beállott, úgyszólván Budapestnek köszönhetjük, melynek főpapja Szász Károly püspök ur a dunántúli missziói diasporán hódolt a Felségnek és Bánnak s ajánlotta magas kegyeikbe a szétszórt csontokat. Máig sem tudom e jelenetet elfelejteni ! Mikor a horvát hatóság és rengeteg nép ámulva kibámulta magát, hogy a Felség szine elől jövő s gazdag arany himzésü ornátusban levő hatalmas és szent patriárka is miként öleli át, és csókolja meg Budapest magyar református püspökét... egészen más, észrevehetetlen más szemüvegen nézett azután népünkre és misszionáriusainkra, s tagadni nem lehet, hogy a helyzet e részről sokat javult. De nem javított ez a dunántúli ev. ref. misszionáriusok anyagi helyzetén semmit, sőt annyiban a mennyiben az eddig majdnem semminek tartott ref. misszionáriust minden intelligens uri ember, hivatalnok látogatta s viszont, megnehezítette a misszionárius anyagi helyzetér, s a legszerényebb háztartás és ruházkodás is adósság szerzésre kényszeritette, s kényszeríti ma is. Szóval: a dunántúli ev. ref. misszionáriusok árván kezelt gyermekei a magyar ev. ref. egyháznak, de legfőképen a dunántúli kerületnek, mely odalent kisanyargatja őket s idehaza sem ád nekik kedvezőbb állást. Tapasztalásból beszélek. Ismertem egy szegény paraszt asszonytól született dunántúli misszionáriust, a kit ködmenes öreg apja már 4 — 5 éves korában papnak szánt azért, mert a 6 testvérnek mindig prédikált, ha százszor elrántották is lába alól a széket. Czclját az öreg atya el is érte, s az unoka 1878-ban Szlavónia és Bosznia földén mint katona fogad' ást tett Krisztusának, hogy e helyre visszajön még , bibliával A kerület 2 évre külföldre Helvétziába, Angliába és Skótziába küldte nyelvek és missziói tudományok elsajátítása végett, honnét 1881. május havában visszatérve a belső-somogyi egyházmegye közgyűlésének egy közebédje alkalmával összeadott 25 forinttal lement Szlavóniába és megkezdette a munkát. Szegény és nyomorgó volt odalent, szegényen, megfosztottan, eladósodottan jött haza is 9 évi küzdelemteljes munka után 6-od magával. ö Azt kérdi itt, tudom, Szivacz derék papja : vájjon olyan helyre vitték-e legalább, hol megpihenhet, hol a megélhetés aggasztó gondjai nem gyötrik, hol bajait orvosolhatja, hol kis gyermekeit neveltetheti, taníttathatja, s talán a misszióra is készítheti? korántsem. Sőt be se akarták hozni, s 16 káplán kezdett csatát ellene, meghurczolva egyházmegyén, kerületen, hogy valahogy be ne juthasson ; mig végre egy Somogyi 470 forintos egyházba lelketlenül berendelték úgy, hogy a Dráváig magát, családját és podgyászát a maga költségén (32 frt) kellett hozatni. Tessék azután e 179 urvacsorázó lélekkel bíró egyházban aggasztó gond nélkül élni, a hol a niult évben egyetlen egy létek sem született; tessék itt megélni akkor, midőn odalent megfosztották teljesen, még csak a mult évi konventi segélyt, a 200 forintot sem adván neki ott és nem Kisfaludon az 50 forintot. Tessék megélni akkor, midőn odalent aratástól eltiltották, idefennt pedig az előd aratott le — noha majdnem 4 holddal többet vetett, mint vetnie szabad lett volna; tessék azután gyermekeket nevelni, ruházni, a korral haladni, gyűlésekre járni, egyházmegyei — kerületi járulékot fizetni, a pap állásához illő társadalomban helyet foglalni, és 100 —120 frt adóság kamatot fizetni, nem is szólva arról, hogy egy cseléd iskellene ám. Bizony ez a szegény pap, midőn reggeli könyörgések végzi, kettőztetett áhítattal mondhatja a miatyánkot ott, hol add meg a mi kenyerünkről van szó. Soká, nagyon soká mondhatjuk el még Dunántúl azt: ((Anyagilag a mi misszionáriusaink hála a kegyelem Istenének tűrhető szegénységben élhetnek» s évek hosszú sora jön és megy el addig, mig akad ember ki alvó kerületünk fülébe ezt meri dörögni Szivacz papjával : «Az anyaszentegyház erkölcsi befolyását használja fel arra, hogy misszionáriusait idősebb korukban nyugalmasabb életre juttassa.» Pedig megérdemelnék legalább is a 3-ad s később a 2-od osztályú helyeket. A fent érintett misszionárius is, kit a horvát ármánykodás nem csalhatott meg; ki erős magyar maradt s népét is abban a szellemben nevelte; ki 3 vármegyét utazott be nagy szorgalommal és nagy áldozattal, mig 2 anya- és 7 leány-egyházat a zsinati törvények értelmében rendszeresen szervezhetett; ki úgyszólván semmiből egy magtárt 139 mérőig, négy krajczáros pénztárt ezerekig nevelt, ki közaratás és kaszálásból a központra egy magyar ref. tanitóval ellátott 1000 forintos iskolát építtetett, s annak megnyithatása napjáig 11-szer az alispán, 2-szer a főispán és tanfelügyelő, 2-szer magánál a Bánnál Zágrábban járt; ki templom alapul 3 kérvénye után 750 forintot szerzett, 500 forintot Budapestről, 250 forintot a konventtől, ki 9 év alatt majd száz gyermeket a r. kath. papság karmai közül kikapart; ki a diasporákon temetőket szerzett, avatott és közadakozásból a vidékieknek is szent edényeket vett, ki midőn a pozsegai vizsgálat az iskolát alacsonysága miatt elfogadni n;m akarta, a nép és vizsgálat bámulatára saját magas lakásából hurczolkodni kezdett, hogy az lesz hát az iskola, de iskolának lenni kell; kit a járás őszinte és nyílt szivűségeért 3 évre bizottsági tagnak választott; ki egy esetben a pakráczi görög-keleti püspököt, másik esetben a pátriárkát kereste fel sérelmi ügyben, s a panaszolt papoknak a patriárka egyenes parancsára Pakráczra kellett menni és bocsánatot kérni; ki a luth. testvérek teljes tiszteletét birta 4 évi szép munkájáért s azért, hogy luth. papokat hozni is ő tanácsolt; ki készen volt éjjel és nappal palástot kötni, s kész volt buzdítani, bátorítani, vigasztalni, ki tűrte a sanyarú éveket s éhezett, fázott és szenvedett; ki gyalázattal, rágalommal aljas gyanúsításokkal illettetett, ezért törvényszékre hurczoltatott, 3 évi folytonos zavarás-huzásvonás után teljesen felmentetett s a bűnös 3 embernek mégis megbocsátott; ki a diasporáján levő összes börtönöket évente felkereste, s Pozsegán, Gradiskán, Zágrábban a raboknak gét hirdetett s urvacsorát osztott; ki az ev. ref. vallású cseheknek — miről számos levél tanúskodik — úgyszólván lelke s mindene volt, két-három állomásnyiról is hozzá járván tanácsért, levéliratásért s minden papi functió cseh nyelven való végzéseért; ki Daruvár ev. ref. temploma alapkövét ezrek és ezrek zokogása s örömköny hullatása közben megható roagyar-cseh és német beszéd kíséretében letette, felépítette, és két hónapi folytonos utazás és összeírás után a gyülekezetet tevő családokat összeirta ; ki a brekinszkai ev. ref. iskolát az egész környék szine-java jelenlétében 1888-ik nov. 4-én felavatta; kinek nem volt rettentően nagy diasporáján 300,000 r. és gr. vallású nép között, egyetlen egy lelke sem, kit nem ismert volna ; ki a 9 év alatt