Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

vezők, hogy püspökeink bármikor felrándulhatnak Budapestre ha a főrendiházban való megjelenésűk kívánatos. Továbbá azért sem, mert a főrendiház ülésezése nem folytonos, hanem időközönként visszatérő s rövid ideig tartó. Végül azon okból sem, mert a kath. püspökök sem tartják oly fontosnak a felső-házban való folytonos megjelenést, pedig az ő érdekeik sokkal több esetben érintetnek a törvényhozás által, mint a mi érdekeink. Nézetem szerint a püspökök teendőin magában a püspöki hivatalban kell könnyíteni. A munkafelosztás elve régen elismert helyes törvény. Ezt kell alkalmaznunk, s nem kell oly dolgokat végeztetnünk a püspökökkel, melyek máskép is igen könnyen, az egyház kára nélkül elvégezhetők. Jelenleg a püspöki iroda nem egyéb, mint másolója, mechanikus sokszorositója a legkülönbözőbb miniszteri iratoknak. Szeretném tudni, miért kell ezen iratokat mind a püspöki hivatalnak másoltatnia s nem gondoskodhatnának-e az egyházkerületek arról, hogy bizonyos meghatározott iratokat mások vegyenek át s gondoskodjanak az azokban foglaltaknak kellő elintézéséről? A tiszai kerületben most már javulás van e tekintetben, mert a sokféle min. irat s rendelet nyomtatásban adatik ki; de a megboldogult Czékus püspöknél bizony körmölnie kellett a káplánnak, sőt nem egyszer maga a püspök is másolt miniszteri iratokat. Próbáljuk meghonosítani a munkafelosztás elvét. Mondjuk ki, hogy a ker. egyházi főjegyzők, kiknek a jegyzőkönyvek szerkesztésén kívül egyéb tisztök alig van: átveszik a népiskolák s nyugdíjintézetek ügyét; a középiskolákat valamely tanár; a törvényszékekben való elnökölést a legidősebb főesperes, s csak az ezek felett való őrködést s felülvizsgálatot teszszük a püspök kötelességévé, megengedve, hogy ezen átadott ügyekről is bármikor közvetlenül szerezhessen tapasztalást. Minthogy a püspökök rendesen a főjegyzők s főesperesek sorából választatnak, ugy azt is nyerné ezzel az egyház, hogy oly férfiak- kerülnének a püspöki székbe, kik a kerületben bizonyos határozott irányban kiváló tapasztalatokat szereztek, s a püspöki felügyeletet annál biztosabban s határozottabban gyakorolhatnák mindjárt kezdettől fogva. Egyházunkban ez ide épen ellenkező szokás uralkodik, a menynyiben püspökeinket minden hová szeretjük küldeni s alig van fontosb ügyben összeállított bizottság, melyben nem a püspök lenne az elnök. Ily körülmények között természetesen nem lehet ideje még arra is, hogy saját egyháza ügyeit is gondozza ! Azt hiszem, hogy a fent megemlítetteknek vagy tán más mostani kötelességeknek elvétele által nagyon könnyítetnék a püspökök terhén s elég maradna nekik állásuk tekintélye s befolyása illuzoriussá nem válnék, mert még mindig kezökben maradna az egyházak belső élete s a felette fontos missziói ügy felett való gondoskodás. A kanonika vizitációt minden esetre egyszerűsíteni kellene egyrészt az ünnepélyek megszorítása, másrészt czélszerübb beosztása által, hogy ne legyen kénytelen egy helyen 14 álló napig vizitálni, mint az pl. Eperjesen is történt. A protestamismusnak Zs. által oly szépen körvonalozott világtörténeti jelentősége szabad szelleme s lényege azt kívánja, hogy a püspök ápolja, nevelje s fejleszsze ezen szellemet, s tényleg éljen ezek lényegének ; de mivel a lelkészi functióknak hivatalbeli gyülekezeti végzése a leglényegesebb követelmény a püspöknél is s könnyen kieszközölhető, hogy a lelkész-püspökök valóban a haladás zászlóvivői legyenek s mivel lelkészkedésök folytán «benne élnek és mozognak azon eszmék áramlatában, melyek az egyházi, a társadalmi, a politikai, a művészeti és tudományos világot mozgatják®, annálfogva én a püspöki teendőknek a lelkésziektől való elválasztását nemcsak hogy szükségesnek nem, hanem feleslegesnek s károsnak tekintem. A műnkaíelosztás elve alapján a püspöki teendők decentralizálása szükséges a mi egyházunkban s nem más; igy kikerültetik az örökös dilemma s lelkiismeretesen elvégezheti a püspök minden teendőjét. Ezekben kívántam hozzá szólani én is a kérdéshez őszintén, remélvén, hogy használok felszólalásommal; ha nem, dixi et salvavi animam meam. Ládái. A dunántúli egyházkerület misszióiról. Nagy lelki örömmel olvastam Szivacz lelkes papjának, Poór József urnák a dunamelléki beskai misszióról szóló érdekes tudósítását e Lap 5-ik számában.*) Még most is visszhangzanak lelkemben e felejthetetlen szavak : ((Anyagilag a mi misszionáriusaink, itt. a Dunamelléken, hála a kegyelem Istenének, tűrhető szegénységben élhetnek, miben különösen Szász Károly püspök urnák van nagy érdeme !» Ezt olvasva s a dunántúli missziók helyzetére gondolva, önkénytelenül is e kegyes óhajtás jő ajkaimra : Miatyánk, jöjjön .el a te országod Dunántúlra is! Igen Dunántúlra is, a hol szintén 3 misszionáriusunk van, kik háromszor akkora diasporán majd három annyi lelket gondoznak, mint a dunamellékiek, és nyomorognak a szó szórós értelmében. Amazok hárman 1550 frt közalapi segélyt húznak és harmadrészannyi diasporájukon még öt rendes lelkész dolgozik az Úr szőllőjében, míg emezek háromszor akkora területen 900 frt közalapi segélyben részesülnek s a kegyelem Istenén kívül nincs más segitségük. A dunántúli 3 misszionárius ha össze jön és a tanító is negyediknek csatlakozik, csak a nyomorról beszélhetnek, a nyomorról, mely egyiknél nagyobb, mint a másiknál. Szent és nemes ügyet, hazait és egyházit szolgálnak, s nem akad — fájdalom — egy Poór Dunántúl, ki mellettük és a szent ügy mellett szavának állásának egész erejével a cselekvés terére lépni merne, nem akad egy lélek ki a rácz viskókban szétszórt szent csontokat felkeresné, a ki a szomszéd ,r. kath. horvát paphoz ballagó szegény palástos apostol nyomorát észlelné ; nem akad egy jólelkű protector, a ki mindeneket megfontolva, minden nehézséget számbavéve szivet morczangolólag — facsarólag mondaná el a konvent asztalánál, hogy a horvát apostolok ne mindig a Lázároknak maradni szokott morzsát, hanem igenis annyit legalább kapjanak, hogy tisztességesen — összes idejüket, nyugodt sziveiket-lelkeiket a szent ügynek szentelhetve — élhessenek. Ez az első kellék, hogy a misszionárius boldog s munkája eredményteljes lehessen. Mi ma a dunántúli misszionáriusoknak a fizetésük ? Daruvárnak 320 frt, Brekinszkának 500—600 frt, Fiumének 500 frt.... s punctum. Ehhez azután van akkora diaspora, hogy a pénz alig elég — ha a misszionáriusnak lelkén van a misszió — fuvarra, költségre, kis gyermekek és lányok krajczáros adományára. Mert hát itt nincs ám sem főispán, sem alispán, sem földes úr, sem gróf, sem herczeg; de sőt még maga a dunántúli kerület is oly mostoha ezen apostolok iránt, hogy a *) Éz érdekes reflexciót mindjárt akkor kaptuk, de sürgősebb tárgyak miatt csak most közölhetjük. Szerk.