Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-15 / 11. szám

kormányt, hogy ezen intézetben jelenleg fennálló felvételi szabályzat oly irányú változást nyerjen, hogy az intézetbe való felvétel az intelligens iparosoknak jóval megkönnyíttessék. A kereskedelmi középiskolákat illetőleg a bizottság köszönetet szavazott a minister urnák azért, hogy a minister úr, a bizottság mult évben kifejezett óhajának megfelelőleg, revizio alá vétette ezen iskolák tanterveit. Másfelől pedig újból hangsúlyozni kívánja a bizottság mult évi jelentésében is felhozott azon elvet, hogy a szakiskolák is, a mennyiben egészen különleges viszonyok egyes esetekben más rendelkezést okvetlenül szükségessé nem tesznek, a közoktatásügyi mínisterium kormányzata alatt álljanak. A ministeri jelentésnek a művészeti szakoktatásra vonatkozó része tárgyalásánál a bizottság a mult évi jelentésében elmondottakat tartja fenn. S ez értelemben sajnálattal konstatálja, hogy még ma sem rendelkezünk a szép művészeleknek szánt megfelelő középületekkel. Hiszi és reméli azonban a bizottság, hogy a színi-iskola és a zeneakadémia jobb elhelyezése és egy hangversenyterem felállítása iránt a minister. úr által jelzett tárgyalások sikerre fognak vezetni, kivált ha a főváros ezen rá nézve is fontos ügy iránt az eddiginél nagyobb métvő érdeklődést fog tanúsítani. E helyütt egyúttal kivánatos intézkedésnek tartaná a bizottság, ha az államilag segélyezett színházak — nevezetesen a budapesti és kolozsvári nemzeti szinház, s a magyar kir. operaház — a belügyi tárcza keretéből kivétetvén, a nemzet szellemi és művelődési haladását vezérlő közoktatásügyi ministerium hatáskörébe helyeztetnének. Az emberbaráti és közművelődési intézetek körében a ministeri jelentésben foglaltakat a bizottság, bár e téren ugy a társadalomnak, mint az államnak még sok tenni-valója van, az adott helyzetben elismeréssel vette tudomásul. A legnagyobb elismeréssel győződött meg egyáltalában a bizottság arról, hogy a minister úr a bizottság mult évi jelentésében foglak megállapodásoknak és kilátásba helyezett reformintézkedéseknek az egész vonalon, s minden irányban a legnagyobb készséggel tett eleget, közelebb víve azokat a megoldáshoz. Nem is késik a bizottság egyhangú elismerésének a képviselőház előtt is örömmel kifejezést adni. Mindezek tiszleletteljes előterjesztése után, minthogy indítványok tételének szüksége fenn nem forog, azon kéréssel fordulunk a képviselőházhoz, méltóztatnék a bizottság ezen jelentését tudomásul venni. Budapesten, 1891. évi február hó 16-án. Firczák Gyula s. k., Fenyvessy Ferencz s. k., a közoktatásügyi biz. elnöke. a közoktatásügyi biz. jegyzője. T A R C A. Kikerülhető-e az antropomorphismus és antropopathia új énekeinkben ? Szokatlannak s talán feleslegesnek is tűnik fel bizonyára sokak előtt e kérdés felvetése. Szokatlannak, mert a kérdés tárgyai a szó szoros értelmében emberies istenfogalomra emlékeztetnek; feleslegesnek, mert ennek daczára is, a ki a költészet szimbolizáló természetéről, tropusos nyelvéről — a mi a vallásos költészetről is •áll — meg nem feledkezik : lehetetlen, hogy a feltett kérdésre nemmel ne feleljen, főkép ha az ember véges voltát elázattal beismeri s túlzott ideákban nem ringatja magát. Részemről őszintén megvallom, eszembe, se jutott volna e nem csekély fontosságú kérdés feltevése, ha e Lapnak már két cikkében is erős megbotránkozást kifejező nyilatkozatot nem olvasok az antropomorphismusról. Ebből kifolyólag csakis erről volt szándékom először véleményt mondani; de mivel a másik vele annyira összefügg, hogy tőle majdnem elmaradhatatlan, lehetetlen volt elhagynom, mert hiszen a ki az elsőt kárhoztatja, a másikkal sem tehet egyébként. Áz énekügyi előmunkálatok II—ik füzetének ismertetője ugyanis e lap 5—ik számában a már nyilvánosság elé jutott énekekből eme sort idézvén : ((Kérésemet vedd hát füledben, ezt Ízléstelenségnek mondja, mely boszantja a fejlett theol. érzéket, aesthetikai elvet, kigúnyolja egészen a költészetet is, s végül igy kiált fel : «Szent Isten hát még mindig fülei vannak neki !» Hasonló megütközést fejez ki S. Szabó József e Lap 10-dik számában. Megvallom, hogy mindkettejük eme csudálkozásán, kik tudtommal épen a költészettel is foglalkoznak, nagyon csudálkoztam, főleg pedig azért, hogy épen a költészetre hivatkoznak, melynek egyik legszebb tulajdonsága az, hogy a legelvontabb fogalmat is érzékelhető alakban állítja elénk. De hát hogy bebizonyítsam csudálkozásom helyes alapját, illetve méltó okát s az antropomorphismusnak és társának a vallásos költészetben kikerülhetetlen voltát : lássunk néhány gyönyörű példát a költészet mezejéről s mai egyházi irodalmunk területéről. Berzsenyi D. remek Fohászkodásában azt mondja, hogy «a láthatatlan férgek a te bölcs kezeid remekelt csudái; a te szemöldököd ronthat s teremthet száz világot)) ; Székács József Esti imádságában olvassuk : «Jobb valóm, ha érintesz kezeddel, újra ébred.» Hugó Viktornak Szász Károly által fordított Lelkiismeret cz. legendájában Kain egy nagy nyitott szemet láta a sötétben, (Jehova szemét). Madách Ember tragoediájában, hol az arkangyalok Istent erőnek, eszmének jóságnak nevezik, hozsannát zengnek neki, a ki egy szavával hiva létre mindent s pillantásától függ ismét a vég, e remek műben a végetlen szellem így szólítja a mindenséget : ((Gyönyörködjem még egyszer bennetek, a mint elzúgtok lábaim alatt.» A Milton Elveszett Paradicsomában található számtalan idevágó idézet közül legyen elég annyi, hogy a fiú így szól: «Váltottaim sokaságával belépek mennybe látni arezod (III. é.) s még ezt is találjuk Istenről : „vakító fény miatt setét ruhád szegélye látszik." Természetes, hogy ilyeneket olvasva, ellenfeleim álláspontján joggal lehetne igy is felkiáltani: szent Isten, hát még mindig arcza, keze, lába, sőt még ruhája is van neki! De menjünk tovább ! Révész Bálint imádságaiban számtalan ilyen helyekkel találkozunk: Vigyázzanak reánk mindeneket látó szemeid; keljen fel mellettünk a te jobb kezed; hatalmas karod távoztasson el tőlünk minden veszedelmet; végkép elvetettél-e minket orczád elől; sőt még ez is előfordul: Uram a mi beszédünket vedd füleidbe. Es én azt hiszem, hogy ezek épen nem sértik a fejlett theol. érzéket s aesthetikai elvet. Avagy talán csak nem teszszük fel Tompáról, hogy .szándéka volt kigúnyolni a költészetet, mikor egyházi beszédében így ír: Az Ürhoz tér meg saját szájának halhatatlan lehellete, melyet ő fuvallott belém ; vagy iííV : álmélkodással ismerünk Isten kezére minden tör-