Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-15 / 11. szám

lóleg minősített — pályázók ; s mindezek választás alá bocsátandók. Azért a 23. §-t igy szövegezném: «A beérkezett pályázatokat az esperes és a mellé kirendelt főjegyző megvizsgálván : a kellő minősitvény nélkül való kérvényeket visszaküldi, a kellőleg minősít ett kérvényezőket pedig választás alá bocsátottaknak jelenti ki.» Igy, a fejezet többi §-ára szükség nem volna, s nézetem szerint, nincsen is. (Vége. köv. ) Morvay Ferencz. A közalapról szóló törvényjavaslathoz. Az egyházi közalap nemes czélokat szolgál s érette különösen mi papok minden hehetőt szivesen elkövetünk ; de népünk egy része annyira közönyös a magasabb közérdek iránt s annyira bezárja előtte szivét, hogy a legnagyobb ékesszólás is alig talál hozzája kulcsot. Á közönyösség jegének megtörésére mennyit küzdünk s mégis sokszor alig tudunk valami eredményt elérni. Az még csak hagyján, ha a buzgólkodó lelkészt az osztályba sorozás helytelen és igazságtalan voltával utasítják el; de hallja meg csak véletlenül leplezetlen nyilatkozatukat, bizony-bizony sokszor azt sem tudja, szóljon-e vagy hallgason, zörgessen-e ott, ahol az ajtót úgy bezárták, hogy még a kulcsot is elrejtették egyúttal. Gondolkozom, mi lehet ennek az oka? hiszen ha saját egyházuk érdekeiiől van szó, akkor a közönyösség jege felolvad, még nagyobbmérvű áldozatra is készek. Honnan ez a megmagyarázhatatlan ellentét ? Mi az oka az áldozatkészség ez egyoldalú nyilvánulásának ? En ennek okát a következőkben vélem föltalálni : 1. A mi alföldi népünk sok helyen világi adóval erősen meg van terhelve. ízelítőül szabad legyen ide iktatni a következő adatokat : nálunk egy husz hold földes gazdának adója így néz ki: 48 forint állami adó. 12'22 frt községi adó. 576 frt hosszúfoki társulat. 2-99 frt legelőmentesitési adó. 9-32 frt Tisza Maros Kőrös nagy gát. 4 frt megyei közmunka. 3-26 frt borfogyasztás: summa summarum = 85-55 frt. Most máimi jövedelmet ad az a hold föld ? Én az hiszem : a konsekvenciát ebből levonni igen könnyű. 2. Mint minden uj teher, ugy a közalapi adó ellen is, az izgatók gomba módra nőttek. 3. Az osztályba sorozás igazságosan alig volt keresztül vihető. 4. A járandóságot, távolabbi érdekek támogatásáról levén szó, rendesen magasnak tartották. Ezen okoknak tulajdonitható, hogy igen sok egyházban az osztályba sorozást keresztül vinni egyáltalában nem, vagy csak a törvény megkerülésével lehetett ; mindazonáltal szeretem hinni, hogy aránylag kevés egyház akadt, mely a közalap támogatását kereken megtagadta és valami, habár nagyon mérsékelt összeggel is ahhoz ne járult volna. Mi ebből a tanulság ? Szerintem az, hogy a közalapi adót mérsékelni kell; és az osztályba sorozást el kell ejteni, különösen a törvényjavaslat által proponált alakjában. Mert Kiss Péter uram, ha szükséges, igen szépen ki tudja mutatni, hogy az ő háztartása évenként nem kerül többe 400 frtnál, arról pedig bizonyosan bölcsen hallgatni fog, hogy évi jövedelme 1000 forinton is felül megy; igy aztán Nagy Pállal egyenlő osztályba jut, a ki szintén 400 forintot ád ugyan ki évenként, de jövedelme talán egy krajczárral sem megy többre, vagy megeshetik, hogy hébekorba még adósságra is kénytelen dolgozni. Nem képzelek olyan testületet, ha egyszer emberekből alkottatott, hogy az itt fölmerülő aránytalanságokat a törvény keretében a legnagyobb jóakarattal és a legnagyobb szigorúsággal is megszüntethesse. Ha önkéntes adakozás alakjában lehetne a közalapot eredménynyel fentartani, azt hiszem, mindnyájunk szerint ez volna a legjobb ; de fájdalom, ez még pium desideriumnak is sok! Nincs más mód, mint nyiltan kimondani, hogy ez adó s ha egyszer ide jutottunk, akkor egyházunk reputaciója érdekében, a magam részéről is megkívánom, hogy legyen az igazságos adó, olyan, amely mindenkire erejéhez mérten nehezedik s amely alól a kellő áldozat árán alul senki ki nem vonhatja magát. A törvényjavaslatnak 9. §-ában lefektetett elve : «A közalapi tartozás nem az egyes egyházközségekre, mint testületekre, hanem az egyes családfőkre nehezül s azok által is fizetendő» szerintem eléggé nem indokolható és nem is czélszerü. Ha az egyes egyházak érdekeit közvetlenebbül érintő ügyekben, mint egyházmegyei, egyházkerületi közigazgatás, tanítói s lelkészi nyűg- és gyámintézet, a megterheltetés nem az egyes egyháztagokat éri közvetlenül, hanem a hivők összegét, az egyházat; nem látom át: miért kellene a távolabb eső és inkább már az egyetemes egyházat érdeklő közalapi czélok megvalósításának terhét közvetlenül az egyes egyháztagok vállaira róni, s miért ne lehetne ezzel is a hivők összegét az egyházat terhelni? Úgyis csak az egyesek vállaira nehezednék az, de ellenszenvességén, meggyőződésem szerint, mégis sokat enyhíthetne az a körülmény, hogy igy minden egyház a kebelében divatozó adózási rendszer szerint s a mi fő, igazságosabban vethetné ki azt az egyes adófizetőkre, mint talán a bevallások alapján. Az 1887-diki közalapi számadásokban olvasom: «Nehány nagyobb egyház megszűnt a családfőre vetni az adót s e helyett egy kisebb átalány összeget kezdett fizetni, pl. H.-Vásárhely 1886 frt 60 kr helyett 1000 forintot.)) Lélekszám szerint ez 3 krt sem tesz ki, de bizonyos, hogy azon és más egyházak elöljáróságát legyőzhetlen akadályok kényszeritették az ilyen és ehhez hasonló eljárásra. Ezeknek alapján mérsékelten legfeljebb csak 3 krt vennék föl lélek szerint közalapi adóul: ezt összesítve kivetném az egyes egyházakra, kötelezvén azokat 1000 lélek után 30, 2000 után 60 forint fizetésére, s igy tovább. Mindenesetre megadnám az egyházaknak a jogot, hogy ezen összeget az adófizetőkre az egyházban divatozó adózási módszer szerint, a mi fő, igazságosan kiveth ess élí ; ha pedig a fennálló adózás mellett, minden egyébb szükségletek teljesitésével, az évi bevételből az igy kivetett közalapi járulék is fedezhető, megengedném, hogy az e feleslegből teljesíttessék. A felett azonban, az egyházak költségvetéseinek és számadásainak beterjesztése mellett szigorúan őrködtetnék az egyházmegye által, hogy specifikus czélu hagyományok, alapítványok, vagy pénzletétek kamatai s annyival kevésbé tőkéi, az egyház által oly köztermészetű szükségletek fedezésére, mint a közalap, ne fordíttassanak. Ily módon az egyházi közalap részére, igaz, hogy csak 65 — 66 ezer forintot lehetne évenként összehozni, ami az eddigi átlagos 80,000 forintnál, elismerem, hogy jóval kevesebb : de számolnunk kell az adózók erejével s különösen azon ténynyel, hogy az általam ajánlott