Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-08 / 10. szám

Jan. 27-én reggel a reggeli isteni tiszteletet elvégezte, kevéssel ezután szélhűdés érte, összeesett, mély álomba szenderült, melyből nem ébred fel többé, délbe már a halottat siratták ő benne. Temetése jan. 30-án délelőtt ment végbe. A zord idő daczára megjelent a környékről minden lelkésztárs és tanító, többnyire családtagjaikkal; megjelent egy ág. ev. lelkész, két róm. kath. plébános és számos vidéki egyén. A parochia udvarán a tanitói kar szép összhangzatos éneklése után Vikár János szalafői lelkész szólt a megszomorodott szívekhez, a gyülekezethez, magvasan felelve meg az általa feltett kérdésre: kié a lelkipásztor? A zsúfolásig megtelt szép templomban Mezei János őriszent-péteri lelkész II. Kir. 23. 17. és Szűcs László senyeházi lelkész Péld. 1-0.7. alapján tartottak halotti egyházbeszédet, meghatóan, élénk sziliekkel ecsetelve az elhunyt érdemeit, munkaszeretetét. Innen a reform, és róm. kath. templom harangjainak zúgása között a gyászmenet a temetőbe vonult, hol a sírnál alólirott búcsúzott el elhunyttól a család, a gyülekezet s a palyatársak nevében. A gyászszertartás alatt a fájdalom könnyeit láttuk ragyogni nemcsak a család s a rokonok, de a gyülekezet számos tagjának szemeiben is, mire a fájdalom eme szomorú órájában mulandóságunk gondolata mellett egy másik gondolat támadt lelkünkben az, hogy van mégis jutalom, melylyel a szegény protestáns lelkész jól végzett munkálkodása után már e földön megjutalmaztatik, s e jutalom: az elismerésnek könnyei a koporsónál 1 Isten veled elfáradt szolgatársunk ! des pihenésed ! Az örök világosság kednek 1 Kercza, 1891. febr. 2.*) Legyen csenfényeskedjék lel-Rácz István, evang. reform, lelkész. IRODALOM. ** A Garző-féle Gyakorlati Bibliamagyarázatok f. évi január-februári füzetében F. Varga Lajos majtisi lelkész Pál apostolnak a Galáciabeliekhez irott levelét magyarázza. Tizenkét magyarázat van benne ily címekkel : Elöljáróul. Pál beköszöntője. Az egyetlen evangyélium. Pál evangyéliuma nem embertől vagyon. Pálban dicsőitik vala az Istent. Pal és az oszlopapostolok. Pál megfeddi Pétert. Hit által igazulunk meg. Élek többé nem én. Honnan vettétek a Szent Lelket ? Az igaz ember hitből él. Meddig kellett a törvény ? — E becses szakfolyóirat a folyó évben Xl-ik folyamába lépett. Megjelenik minden két hónapban egyszer, diszes borítékban, szép nyomással, csinos kiállításban. Előfizetési ára 4 frt, mely Gyomára Garzó Gyula szerkesztő-kiadóhoz küldendő. ** Nyilt levél dr. Schlauch Lőrincz püspökhöz cím a. dr. Níndlivich Károly ismert természettudósunk érdekes füzetet irt, mely a magyar orvosok és természettudósok mult évi Nagyváradon tartott gyűlése alkalmával a nevezett püspök által mondott elnöki megnyitót veszi éles bonckés alá. Nendtwich mindenek előtt ((megtagadja a képességet és jogosultságot a természettudományok ujabb vívmányai felett való itéletmondásra mindenkitől, a ki a természettel tudományosan nem fog*) Korábban nem közölhettük. Szerk. lalkozik»; maga azonban, mint nem szaktudós, hivatottnak érzi magát arra, hogy a nagyváradi püspököt megleckéztesse a vallástudományban. Nem vetjük szemére ez ellenmondást, mert azt tartjuk, hogy a tudomány közös kincse minden embernek, s a ki jártas bennök, bátran felveheti a kesztyűt bárki ellen, vagy oda dobhatja bárkinek, ha a tudós fegyvereivel kellőleg vértezve van. A protestantismusnak pedig épen abban áll egyik társadalmi ereje, hogy nem kiváltságolt papok vallása. A «Nyilt levél» írója fegyverzett harcos, bár, mint előre is feltehető, biztosabban forgatja a természet-, mint a vallás-tudományok fegyvereit. A katholicizmus elleni támadásaiban sok, bár jól ismert, de kedvező alkalommal mindig helyén levő, találó észrevételeket mond. A protestáns eszmék polemikus elemeit elég ügyesen hozza mozgásba. Élesen megtámadja a purgatoriumot, az ördögtant és poklot, majd a transsubstantiatiot, immaculata conceptiót, az infallibilitást, a coelibatust, a gyónást és a jezsuitákat. Viszont határozott vedelmébe veszi a reformációt, a Schlauch által megtámadott protestantismust, melynek szükségességét hittanilag a romanismus elfajulásával, ethikailag a pápaság és a curia ((véghetetlen romlottságával)) indokolja. Históriai fejtegetéseiben itt-ott kisebb tévedésekbe esik. A 85 lapra terjedő röpirat inkább polemikus, mint tudományos értékkel bir. Nem annyira protestánsoknak, mint inkább katholikusnak való olvasvány, kiket sok tévedésükből kijózaníthat. Irálya nehézkes és nagyon idegenszerű. Ára bérmentes küldéssel 65 Icr, megrendelhető Kókai Lajosnál Budapesten. Felhívjuk rá az érdeklődők figyelmét. ** A „Magyar Tanítóképző" közelebbi füzete Tanítóképzés czimű rovatában T. «Egy eszme» czím alatt «A társ intézetek (tanitóképezdék) folytonos és kölcsönös látogatását)) sürgeti. Dr. Barcs Samu «A tanítóképzőbe felvételről)) czikkezik. Helyesli, hogy a tanítóképző tanárok mult nyári gyűlése azt proponálta, hogy a férfi tanitóképezdékbe legalább a polgári iskola IV-ik osztályát, a felső népiskolát, vagy a középiskola (gymnázium és reáliskolák) IV-ik osztályát végzett s arról köteles bizonyítványt felmutató s magyarul tudó növendékek vétessenek fel. A felső népiskolát különben kevesli előkészítőnek/'W is); a korra nézve helytelennek tartja a törvényt, mely a belépőtől a 15-ik életév betöltését követeli ; mert igy a tanitóképezdék csak is az emiitett intézetek salakját kapják. Javallja a törvényt ugy módosítani, hogy a 15-ik életévbe lépők felvehetők. (Mi is.) — Velősy Lajos «Rajzoktatásunkról» ir. Kruze Ernő szintén «A tanítóképzőintézeti rajz- és szépírás oktatás kérdéséhez)) szól. Dániel Márton képviselő jelentéséből is van közölve a tanítóképzésről. Ajánlja ez a tanftliigyeletet illetőleg a tanterületek és a tanfelügyelők számának szaporítását. A tanítókról szólva az országos népoktatási törvény revízióját sürgeti. Tekintve azon körülményt, hogy a róm. kathol. tanítók magyar nyelvismereti arányaira hátrányos befolyást gyakorolnak a külföldi anyazárdákból hazánkba áthelyezett apácza-tanitónők a görögkeletieknél pedig a Horvátországból átvett s magyarul nem tudó tanítók, csak helyeselni lehet a miniszter azon kijelentését, hogy azon esetre, ha mindezen bevándorlott tanérők (tankárok inkább, vagyis nemzeti károk) bizonyos idő alatt a magyar nyelvi tanképesitést és nostrifikáltató vizsgálatot ki nem állanak, tőlük a tanítási jogot meg fogja vonni. (Csak is oly osztrák-magyarok lesznek azokból, mint püspökeik, vagy panszlávok mint Strossmayer !) Ajánlja, hogy az idegen ajkú praeparandisták az első év befe-