Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-08 / 10. szám
uj zsoltárokba, ha azt akarjuk (pedig azt akarjuk !), hogy az újraalkotás és reform ne múló, rövid ideig tartó értékű legyen, hanem századokra szóljon. Igazán kár ezzel bilincset rakni a lélekre, mely szabadon szeret járni a poesis paradicsomkertjében. Nem is hagyják ezáltal magukat nyűgöztetni a szent poéták közül a legtöbben, s igy áll — úgyszólván — szemben egymással a radicalis és conservativ elv. Az előbbinek gyümölcse az Előmunkálatok I. füzetének majd mindenik darabja, meg és kiváltképen a lapokban szórványosan megjelent mutatványok, az utóbbié pedig — nem tagadom egészen figyelemreméltó kisérletképen — az Előmunkálatok II-dik füzete. Amazért az ifjak, egy Szabolcska, Szuhay stb. lelkesülnek, ez a lehiggadt idősbeknek elve. Már most mi következik ebből ! ? Úgy gondolom — mert a bizottság is annak a híve, aztán sokan, még Nagyt. Szerkesztő úr is — a conservatismusnak győzelme a kritikában, a radikálisok megfélemlése és lehangoltsága, s ezzel együtt talán az egész ügynek ismételt megfeneklése. Ne legyen ez Kassandra jóslata! de én tartok tőle, s alig várom az énekügyi bizottság bírálatát. És a mint állunk a szövegnél, úgy állunk a dallamnál is. Azt mondja a Program: «A mi pedig a zsoltároknak eddig fölvett, vagy ezentúl felveendő dallam lit illeti, azokra nézve az mondatott ki, hogy azoknak olyan rythmizálása, a mely megszokott, istenitiszteletünk komolyságához teljesen illő alakjokból kivetkőztetné, egyáltalában nem céloztatik, s a dallamoknak mosuni khorálméretei fognak megtartatni. Az ének-versek szerzőit e szerint a dallamokkal szemben nem korlátozhatja más, mint a választott versmérték rythmikai szabályai.» Hajói emlékszem, a mi ének-buvárunk, Kálmán Farkas, már eleintén nem épen igy gondolkozott. Több magyaros szint óhajtott lehelni a dallamokra, mit persze a derék Goudimel nem adhatott. Óhajtotta feltámasztani a buzgó Sztárayt, meg mas énekes'reformátorokat, kölcsönözni valamit a népdalokból, szóval határozott nemzeti jelleget nyomni az uj zsoltárokra. Tán abbeli akaratát is olvastam valahol, hogy előbb a dallamokat kell elkészíteni, s a már kész dallamokra irni szöveget, mert hát ő a dallamot nem akarta a szöveg alá rendelni s úgy gondolkozott, hogy a poéták írhatnak ugyan szép költeményeket, de mégsem lehet azokat elénekelni. Miután pedig látta, hogv erre nem vállalkoznak, hanem kényelmesebbnek tartják a szerzők a régi dallamra irni a darabokat, szent felhevülésében kezdte toborzani a költőket, először is a szegény Kolosy Elvirát, aztán másokat, ugy, hogy csaknem monopoliumot csinált az énekügyből, de hiába, nern tudta sikerre vezetni, mivelhogy akkor a bizottság hallgatott. Ugyan mit szól ő ez újabb és erősebb fellendüléshez, meg a Programúihoz!?*) Általában sokan szeretnénk tudni: hogyan gondolkoznak zeneszerzőink? Én nekem úgy tetszik, s örülök, hogy a Sárospataki Lapok szerkesztője is ebben a nézetben van, a ki pedig egyik bíráló bizottsági tag, hogy a zsoltár átdol gozoknak, ugy szöveg, mint dallam tekintetében nagyon sokat kell eltanulni és elsajátítani népdalainktól. Sajnos, eddig még nem lehet ezt kellő mértékben tapasztalni. Még a radikálisak is inkább csak arra törekszenek, hogy szép költeményt nyújtsanak, mint arra, hogy elénekelhető, minden izében zengzetes éneket, a a conservativok közt meg még most is vannak olyanok, a kiknél —• Uram bocsá, profán kifejezéssel — az Istennek még mindig fülei vannak, miket szent Dávid és utánna a jó Szenczi-Molnár Albert is tetszés szerint ide-oda hajtogatnak. Ezt teszi e b. lapok 3 - ik számában Fülöp József is. Ez az Ízetlen és vastag anthropomorphismus manapság már igazán bossz.mtó.*) A zengzetesség mellett igen óhajtanám még, hogy az átdolgozott zsoltárok rövidek legyenek, 4 legföljebb ) versszak. A hosszú ének csak az elmét terheli s legtöbb strófájának eléneklésére sohasem jut idő, mert nálunk egy alkalommal elég 2 — 3 versszak. A franciák nem igy tesznek, ők az egész éneket végig éneklik. De minek nálunk ? Kleist örökszép, magas szárnyalású ódái (66, 67, 68. dics.) gyönyörű olvasmányok, de nálunk meddő énekek. Három-négy versszakjuk ismerős és éneklett templomainkban. Ezt a kívánalmat sem látom kielégítve az eddig átirt zsoltárokban. Sok közülök 8 —10 versszakban nyújtja el ahelyett, hogy tömöritené a gondolatokat. Épugy nem vagyok barátja a 8 —10 vagy többsorú versszakoknak, s kiküszöbölendőknek tartom az ily szövegekre készített hosszadalmas, hogy ne mondjam, unalmas dallamokat. Legszebb a 4 sorból álló, ez is a szövegben gyakran ismétlődő refrainekkel, mint ezt róm. kath. atyánkfiainál látjuk, s a mint ezt a 162-ik dicséretnél elég ügyesen alkalmazza is az Előmunkálatok II—ik füzetének ismeretlen szerzője. Az oly hosszú versszakokra irt dallamokat, minők a bizottság által megmaradandóknak ítélt 79, 99, 122. zsoltárdallamok, szeretném elejteni, ellenben szívesen felvenném a kih.igyandóknak Ítéltek közül is a 74, 96, 100, 125, 130. 132, 143, 146. zsoltárdallamokat, ezek rövidek is, csinosak is, s a mi vidékünkön gyakran énekeltetnek is. Most pedig én is felfogom a kobzot, s megpengetem zsoltárokra fölajzott húrjait úgy, a mint tudom és akarom. CXXXVII, Z s o 11 á r **) *) E cikket még a Kálmán Farka; «Nyiltlevele» előtt kaptuk Szerk-Maga dallamára, — Okt. 6-án. — A Marosnak vize mellett e nemzet, A mikoron siralomban kesergett; Szent szabadság emlékével telve, Gyötrelemben elborult a lelke. Vérnek, könnynek, a halálnak láttára Lantjainkat függesztettük fűzfára. Elnyomóink, megrontóink kértenek, Zengedeznénk víg húrokon éneket. Mosolyogni hogy tudna a bánat! ? A vidám dal szabad szívből támad, Rabok voltunk idebenn a hazában, Bujdosók kint az idegen országban. Nerrf feledlek soha téged szabadság! Szívemet bár kín és keserv szaggassák. Jobb kezemmel, életemmel védlek, Lelkemet is odaadom érted. Az ínyemhez ragadjon az én nyelvem, Ha valaha dicső neved felejtem! *) K/, tú'zás. Az anthropomorphismus szerepét a vallásos költészetben legközelebbről egy kü'öa cikkben világítja meg Lapunk egyik bará ja. Sz-rk. **) E zsoltárnak szövege — a Programmban — a kihagyandók, dallama a niegmaradandók közt van. En így gondoltam a szöveget az okt. 0 iki nemzeti gyászíinnepre átalakítani.