Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-01 / 9. szám

2-szor, hogy az egyházközségek legnagyobb részében az adó vegyesen terményekben, szolgálmányokban és csak legkisebb részben készpénzben van megállapítva. Csak is egyes nagyobb városi községekben fordul eló az kivételképpen, hogy az összes adó készpénzben rovatik ki; és 3-szor, hogy az egyházi adónak alapja mindenütt bizonyos megszorításokkal a lélekszám, illetőleg a család, s hogy az egyházi adó kiválóan személyes természetű, vagy is a fejadó jellegével bír, neveztessék ez párbérnek, lukmának, vagy kepének, melyet az egyháznak bizonyos kort elért tagjai az egyház által nekik nyújtott előnyök és jogok fejében teljesíteni tartoznak. E mellett azonban egyes, különösen nagyobb városokban levő, s rendesen felsőbb tanintézeteket is fenntartó egyház községekben a tetemesebb szükséglet fedezésére s vagyonosabb egyház tagoknak bizonyos osztályokba sorozása s ezen osztályok szerint fokozatosan magasabb megadóztatása is gyakorlatba vétetett. Mindezek folytán a bizottság arra a meggyőződésre jutott : 1-ször, hogy minden egyház-községre egyformán alkalmazható adókulcsot és adózási rendszert megállapítani ma sem lehet, mert míg ugyanaz a kulcs az egyik egyházban esetleg azt eredményezné, hogy szükségletét jóval meghaladó összegek folynának be, addig a másik egyház ugyanazon adókulcs szerint a legszükségesebbnek fedezetét sem találná meg; 2-szor, hogy azon gyakorlatot, a mely szerint az adó terményekben, szolgálmányokban és készpénzben vegyest róható le, megváltoztatni czélszerűtlen, sőt az egyház-községek legnagyobb részében kivihetetlen volna, mert ugyanazon adóérték, a melyet az egyház tagjai ezen fizetési mód mellett, nagyobb megerőltetésök nélkül képesek leróvni, kivált egyes falusi községekben elviselhetetlenné válnék, ha azt készpénzül kellene befizetniük. 3-szor, hogy azon elv, mely szerint az egyházi adó az egyház altal az egyes egyháztag részére nyújtott előnyök és jogok fejében fizetendő személyes adó, tovább is fenntartandó ugyan, azon egyházközségeknek azonban, a melyek szükségleteiket a minden egyháztagra vagyonossági különbség nélkül egyforma magasságban kivethető adóból fedezni nem képesek, meg kell, hogy a törvény adja azt a jogot, hogy a vagyonosabb egyháztagokat, habár több jogélvezetet nekik sem nyújt, mint a legszegényebbnek, még is magasabb egyházi adóval róvhassa meg. E tervezetben az 18881 — iki zsinati törvények rendelkezéseitől elvi eltérések tulajdonkép nem foglaltatnak, az albizottság a fősúlyt arra fektette, hogy a fennálló gyakorlat alapján, amennyiben azt megfelelőnek tartja, bizonyos intézkedéseket vegyen fel a törvénybe s ez altal azoknak adassék meg a positiv törvény ereje, továbbá hogy az egyházi vagyon nyilvántartása, valamint az évi költségvetések szabatos elkészítése, biztosittassék vagy legalább könnyittessék meg a törvénybe előirt eljárás altal; és végül a törvényben mondassék ki határozottan, hogy az egyháztagok hol, mily természetű egyházi kiadások fedezete czéljából és mily mérvben róvhatók meg egyházi adóval. Ezen elvekből kiindulva készítette el az albizottság a fenntebbi törvényjavaslat tervezetet. Ezeknek előre bocsátása után a javaslat egyes szakaszait a következőkben van szerencsénk indokolni. Az 1. §-t illetőleg szabatosan meg kell határozni, hogy mi értetik az egyházi adó alatt. Az egyházmegyei és egyházkerületi központi kormányzat, valamint a convent és zsinat költségei az egyes egyházak által fedezendők. Ezek eddig is kivettettek az egyházakra, és beszedettek tőlük, törvényben azonban ezen adó világosan felemlítve sehol sincsen. A 2. §. felveszi a törvénybe az eddig is gyakorlatban volt és továbbra is fenntartandó különböző fizetési módozatokat. A 3. §. megfelel a törvény jelenlegi 230. §-áuak. A 4. 5. 6. 7—ik §§-ban elrendeli a javaslat egyfelől a vagyonkönyv készítését, mely intézkedés szüksége bővebb indokolásra nem szorul, valamint azt, hogy az egyháznak évenkénti változás alá nem kerülő, kötelezett kiadásai egy állandó kimutatásba foglaltassanak össze. A fennevezett vagyonkönyv és e kimutatás egyszer elkészíttetvén, és az abban foglalt tételek a felsőbb hatóság által is megállapittatván, nagyon meg lesz könnyítve az egyházközségeknek az évi költségelőirányzatnak ugy a szükségletet, mint a fedezetet illetőleg, elkészítése. A 8. 9. és 10. §§-ban nyeri kifejezését azon fennebb emiitett és protestáns egyházunk szellemével és szervezetével összhangzásban áíló elv, hogy egyházunk terheinek viselésében ugyanazon egyházközségben, annak minden keresetképes tagja lehetőleg egyenlő mértékben vegyen részt, és továbbá, hogy a mennyiben, a kivált magasabb tenintézeteket fenntartó egyes egyházak évi rendes szükségletei oly magasak, högy a szegényebb egyház tagokra való tekintettel megállapított személyes adó azok fedezetére nem elégséges, az egyházközségek, az osztályadót alkalmazhassák. A 11. §. intézkedik az iránt, hogy ha az egyház valamely tagja, nem nyugodnék meg a presbyterium által reá nézve m&gállapitott osztályozásban, mily elvek szerint biráhassék el az ő felszólamlása. E tekintetben eddig miután a törvényben átaljában az osztályba sorozásról szó sem volt, semmi támpont nem nyújtatott. A 12. §. intézkedik az iránt, hogy rendkívüli költekezéseket az egyházközségek könyelműen ne határozhassanak. A 13. § szerint meghatároztatik, hogy az ilyen csak nagyobb időközökben előfordulható rendkívüli kidások fedezéséhez járuljanak hozzá az oly birtokosok is, kik az egyház szolgálatait abban a községben nem veszik igénybe és éppen azért az évi rendes költségek fedezetéhez semmivel sem járulnak. A 14—21. §§. rendelkezései az 1881 -iki zsinati törvényben is benfoglaltatnak, s csak is annyiban térnek azoktól el, amennyiben a 15. §. szerinti esetben birtokon kívül és a 17. §-ban meghatározott esetben, birtokon belül megadatik az egyházmegye határozatában meg nem nyugvó egyháztagnak az a jog, hogy az egyházkerülethez felebbezhessen. Az így felebbezett ügyekben aztán az egyházkerület végérvényesen döntvén. Ezt szükségesnek tartja az albizottság, mert bármennyire oszsza is azon nézetet, hogy a felebbezési forumok lehetőleg ne szaporittassanak, a jelzett esetekben nem látja azt kizártnak, hogy bizonyos körülmények között az egyházmegye . határozata is sérelmes lehet, nem tartja tehát az egyház tagjai elől elzárhatónak az utat arra, hogy oly fórum elé vihessék végeldöntésre az ügyet, mely már az érdekeltség minden lehetőségén kívül áll.