Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-22 / 8. szám

Ezt kell a hitéletnek megadni, ezt az egészséges, nyugodt felfogást keli híveinknek lelkébe oltani ! A keresztyén világnézlet a maga mélysége mellett is távol áll a pessimismustól, akár bölcsészeti, akár dogmatikai pessimismus legyen is ez. Az istenfiuság eszméje már magában, minden mástól eltekintve, a legoptimistikusabb gondolatokat és világnézletet tartalmazza. Azzal a merev rigorismussal, melyet némelyek a keresztyénségbe belevittek, nem lehet építeni és nem lehet megnyugtatni. A vallás feladata megnemesiteni és megszépíteni az életet — ezt azokkal az örökös önkinzó gondolatokkal és érzésekkei bizony nem éri el. Luther csak addig marczangolja lelkét, míg meg nem érti, hogy ccaz igaz ember hitből él.» Mikor ez megvilágosodik előtte, megszépül, megnemesül élete is és jól érzi magát e földön. A reformátio egyenesen abból a szellemi mozgalomból is nőtt ki és táplálkozott, a mely a renaissanceban visszahatásképen támadott a középkor szomorú pessimismusa ellen. Az emberi lélek a menny mellett földet is követelt, érezte, hogy az örökkévaló hajlékok elérhetéseig neki e mulandó testben is van hivatása és belátta, hogy «szép az élet s jó minékünk szemeinkkel nézni a napot», mert felismerte, hogy minő tiszta kristálytömbből fakad fel a biblia eszméinek forrása. Nem egy vezeklésre szánt nagy klastrom ez az élet, hanem ama nagy erkölcsi és vallási küzdelmek szintere, hol elhintetvén az égi magvak, ennek talajában kell teremniök 30, 60 vagy százannyit. Ebben kell a mustármagnak megnövekednie. Ezt az emberiséget kell a kovásznak megposhasztania. Itt menend végbe a nagy világ átalakulás s lészen «egy akol és egy pásztor.)) Ez a földi existentia tehát nem lehet oly nyomorult, hogy e felett örökké csak bánkódjunk és ezt mindég csak sirassuk. A bölcsész lehet pessimista, ha egyéni hajlamai, Ízlése, eltévedő gondolatai azzá teszik ; de nem lehet, nem szabad azzá lennie, a kálvinista lelkész, az evangelinm szolgája. Pedig igen sokan lesznek azza. Holott a kálvinismusból, annak mély bűntudatából még nem szükségképen következik ez, mert a mély bűntudat érzetét megnyugtatja, felemeli az a kegyelemben való hit, a melyet meg egyetlen egyház sem hangsúlyoz oly feltétlen erővel, mint épen ez. Csécsi imáiban is világért sem kifogásolom annak a mély bűntudatnak kifejezését, mely minden sorukban nyilvánul, hanem az ad e könyörgéseknek bizonyos rigoristikus jelleget, hogy a kegyelem gondolatából és hitéből sem tudnak érzései mintegy újjászületni s nem tudja soha igazi lelkesedéssel hirdetni, hogy «az Istennek pedig legyen hála, a ki adott nekünk diadalmat, a mi Urunk Jézus Krisztus által» s e diadalérzetben derült, vidám, megnjugvó hangulattal tudna a templomból kimenni. Érzik imáin, a mit többször maga is kifejez : ((könyörgünk mindazokért, a kikért könyörögni tartozunk.)) E tartozás tudata nem szokott a léleknek magasabb szárnyalást és ihletet adni. Többször mondja ezt is : «azért jöttünk fel házadba, hogy könyörgésünket bemutassuk előtted esteli (reggeli) aldozat gyanánt!)) Én ugy képzelem, hogy a jeruzsálemi templom papjai ez áldozatokat reggel és este nem valami mély megilletődéssel végezték, hanem ceremoniaképen, mert kellett, hát megtartották. A párhuzam ilyetén való tovább folytatása azonban mindenesetre méltatlan lenne a buzgó szerzőhöz; de nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül az áldozat kifejezést. Az ima bibliai álláspontunkon nem áldozat, a szónak sem etymologiai, sem közhasználati jelentésében. Az imádkozhatás egy felséges előjog, melynek gyakorlására nekünk van szükségünk és nem Istennek ; az imádságnak minket kell megnyugtatni és nem Istent kiengesztelni. Az «áldozat» bemutatása igen-igen kevés változatossággal ugyanaz volt. Szerző imáinak tartalma is majdnem minden hét megfelelő napján ugyanaz. Hétfőn a jövő bizonytalansága, pénteken a Krisztus váltság halála és szombaton a mulandóság érzete az uralkodó gondolatok. Nagy változatosság nem kívánható ugyan, bár kiváló szellemeknél nem lehetetlen, de volna legalább a hangulatban vagy az irályban változatosság, azonban még a bibliai idézetek is alig-alig gyaraposznak újakkal. Igazi hangulatuk nincs ez imaknak, ezt érzi az ember míg végig olvassa. Alig van meg egy-kettőben az a közvetlenség, mely ellenállhatatlanul magával ragad, és pedig ennek nem a keresettség az oka, mert minden egyebet könnyebben elmondhatnánk az íróról, csak ezt nem lehetne ráfogni. Rendkívüli egyszerű, szinte puritán. Cziczomátlan, egy-egy ékül legfeljebb a bibliából vesz egy-egy drága gyöngyöt és mégis nem költ közvetlen hangulatot. Nem ! mert sokkal többet moralizál és vesződik a dogmatizálással, mintsen hogy inspiratiot várhatna és kaphatna. Már pedig csak az képes hangulatot kelteni, a mit hangulat szült. Lehet valamely mű ellen formai és tartalmi kifogásokat akármennyit emelni a kritikának, de ha van benne ((életnek lehellete,» akkor e kifogások mind csak tizedrendűekké törpülnek le. Az imában, épen ugy, mint a lyrai költeményben: «dalban, ódaban avagy hymnusban mindenekfelett az életnek e lehellete a hangulatban van, a hangulatban, melyben íratott és a melyet az olvasóban vagy hallgatóban felkelt. E műben azokban a kicsiny utófohászokban sokszor sokkal több hangulat van, mint magukban a hosszú imákban. A könyörgések közül még a leghangulatteljesebbek a 24., a 101., a 104., a 148., a 150. és 216. lapon levők. Különösen e legutóbbi egy egészen kerek egész, egységesen keresztülvitt gondolattal és egységes, közvetlen benyomással. E legjobbak közé sorozhatjuk a betegekért való könyörgéseket is, melyek mind egészen sikerült alkalmi imák, mély és igaz érzésekkel. Jól esik bennük a keresztyéni megnyugvásnak az a tiszta, nemes hangja. Szerző tud tehát igy is imádkozni s ez felemelőbb is, mint a lelki önsanyargatásnak és szinte életmegvetésnek hangja. Itt-ott, de csak nagyon elvétve egy-egy kikezdésben a könyörgések borujára is égi fényt vet az ezen megnyugvásból, származó derültebb felfogás, pl. a 147, a 171. (3 —; kikezdések) és a 178 (3. kik.) lapokon. A 99. lapon az életet Isten ((legdrágább ajándékának)) mondja sa 137-iken igy könyörög : «Adj oly bölcs értelmet uram, hogy az ideiglenesek eszközök, az örökkévalók, czél gyanánt legyenek előttünk.)) Ez az igazi egészséges keresztjéén felfogás ! A 156. lapon levő, szombat délutáni imának a bevezetése igen szép s itt egy ujabb gondolattal gya'rapitja a megszokott szombati elmélkedéseket; valamint ujabb gondolatkörben mozog a VII. hétre szánt hétfői éá szombati ima is; bizonyítékául annak, hogy bár mindég egy és ugyanaz az Istenhez való viszonyunk", ugyanazok szükségeink az élet rendes folyásában s a napok egyhangú egymásutánjában, mégis lehet az alanyi érzések és benyomások változatossága szerint más és más eszméket kifejezésre juttatni, csak ne ugy induljunk a templomba, hogy ((könyörögni tartozunk)), hanem hogy társalogjunk Istennel, vigyük eléje egész lelkünket. Ha egyéniségünk prismáján általános, egyetemes emberi gondolatokat és érzéseket csillogtatunk át s illetőleg, ha akkor, midőn tulajdonképen alanyi érzéseinket mondjuk el, egyetemes érzéseket juttatunk kifeje -