Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-15 / 7. szám

«Nem űtödött-e meg egész Francziaország az előkelő Cadiére Katharina és számos ifjú barátnőjének vádiratán, melyet gyóntató atyjok, a jezsuita Girard János ellen kibocsátottak? Azon gazság, melyet ez a szent (?) atya és segédei véghezvittek szép bűnbánóikon, részleteiben olyan jellegű, hogy nincs keresztyén, aki azt újra leírja, és nincs keresztyén, aki megtűrné, hogy olvasás végett szemei elé tegyék. «Ha ez a fejezet már különben is nem volna elég hosszú, elmondanám, hogy Achazius atya, egy apácazárda felügyelője Durenban, hogyan szokta megszentelni a fiatal és öreg nőket, kik neki meggyóntak. Áldozatainak száma oly nagy volt, és azok társadalmi állása oly kiváló, hogy Napoleon kötelességének tartotta kezébe venni a botrányos ügyet. «Hogy milyen mon szokta vezetni ez a szent (?) gyóntató atya az Aix-la-Chapelie környékbeli előkelő leányokat, férjezett nőket és apácákat, egy fiatal apáca által jött napvilágra, a ki elszökött a pap hálójából és Francziaország császári hadseregének egyik főtisztjéhez ment nőül. Férje pedig ugy gondolk-^ott, hogy neki kötelessége Nnpoleon figyelmét fohívni azon visszaélésekre, mit ezen pap a gyóntatószék utján elkövet. De a nyomozás, oly sok papot és oly sok magas rangú nőt kompromittált, hogy a császár teljesen elcsüggedt és félt, hogy azoknak megszégyenitése Francziaország előtt újra fölidézné az 1792. és 1793-iki mészárlást, midőn harmincezer papot, baratot és apácát könyörtelenül felakasztottak, agyonlőttek, mint a közerkölcsiségnek és szabadságnak engesztelhetetlen ellenségeit. Úgyde épen ekkor szüksége volt ezen nagyravágyó embernek a papokra, hogy általok szekerének kerekeihez lebilincselje Francziaország népét. «Hirtelen beszüntette tehát a törvényszéki nyomozást azon ürügy alatt, hogy sok család becsületét megmentse, melyeknek férjezetlen és férjezett nő tagjait a gyóntatok elcsábították. Elégnek tartotta élethossziglani börtönre vettetni Achaziust és paptársait. «De ha szemeinket az egyszerű gyóntató papokról arra a szörnyre fordítjuk, kit a róm. kath. egyház a Jézus Krisztus helytartójaként tisztel, a legfőbb áldozó papra, a pápára, nem látunk-e oly borzalmat, utálatot, botrányt, gyalázatot, mely felülmúlja mindazt, a mit a közönséges papok a gyóntatószék tisztátalan függönyei mögött véghez visznek ? «Nem maga Baronius bibornok mondja-e nekünk, hogy a pápák jó nagy számának tisztátalanságához és kimondhatlan bűneihez hasonlót a világ soha nem látott ?» Ezek után röviden megemliti III. Sergius pápát, ki nyilvános ágyasságban élt Maroziával; III. Anastasiust, kit szeretője Theodora ültetett a pápai székbe; X. Jánost, kit Marozia megzsinegeltetett; VI. Leót, kit Marozia orozva gyilkolt meg, mert az még aljasabb nőnek adta szivét ; XII. Jánost, kit azon pillanatban ölt meg egy férj, midőn nejével házasságtörésen érte; XIV. Jánost, kinek a római nép mezitelen testét húzgálta az utcákon; XXIII. Jánost, kiről a zsinat előtt, harminckét tanú, nagyobb részben püspökök és papok, bizonyította, hogy paráznaságban, házasságtörésben, vérfertőzésben sodomitaságban, orgazdaságban, és gyilkosságban bűnös. Azt is egy egész sereg tanú bizonyította, hogy 300 apácát elcsábított és megszeplősített. Saját titkára Niem mondta, hogy Bolognában háremet tartott, hol nem kevesebb mint 200 leány lett kéjvágyának áldozatává.)) «És mit nem mondhatnánk még VI. Sándorról, a ki nyilvános vérfertőzésben élt két nővérével, és saját leányával\ Lucretiáival, kitől egy gyermeke is volt ?» «De nem folytatam tovább. Pirulnom kell ily dolgoknak még felsorolásától is, nem is emiitettem volna föl ezeket, ha nem volna szükséges egy felől véget vetni a róm. kath. papok szemérmetlenségének és nagyralátásának, másfelől pedig» stb. ((Olvasóim azonban rá ne engedjék magukut szedetni azon gondolat által, hogy a papok ma sokkal jobbak, mint voltak a 9. ro. 11. 12-ik században. Ok teljesen ugyanazok, a különbség csak az, hogy ma jobban vigyáznak. Mert jól tudják, hogy a Biblia világossága által áthatott nemzetek nem tűrnék; hogy elődeik tjyiít gyalázatosságait folytassák, s hogy csakhamar a Tibetbe tolnák őket, ha nyilvánosan ismételni merészelnék azon jeleneteket, melyeknek a Sándorok, Istvánok, Jánosok stb. voltak hősei.» «Ha elmégysz Olaszországba, maguk a római katholikusok fogják mutogatni azt a két szép leányt, kit a legutóbbi pápának IX. Piusnak két szeretőjétől valók. Pap és piispok korabeli más öt szeretőjének nevét is meg fogják mondani, kik közül három apáca volt; közülök némelyik még most is él.» ((Reméljünk és könyörögjünk, hogy mentől előbb jöjjön el az idő, midőn Isten kegyelmesen letekint az elveszendő félben levő világra, a midőn az ostya-istennek papjai hazug nőtlenségükkel, lélekölő fülbegyónásukkal és bálványaikkal el fognak sepertetni.» Apák, anyák, férjek; törvényhozók, hazafiak, kerészevének gondolkozzatok és cselekedjetek, Ámen!)) XII. Fejezet. Ajánlva a törvényhozók férjek és atyák figyelmébe. Néhány tárgy, ?}lüm[l Róma papja bűnbánóit vallatni tartozik. Hogy a XIX. század gyermeke mennyire kényes a nők becsületére; mennyire tisztán kívánja azt tartani; bizonyítják a gyakori párbajok, melyre elég oknak találnak néha egy tréfás megjegyzést; egy gyanús mosolyt; egy bizalmas megszóllitást stb.; és hogy ugyanezen XIX. század katholikus gyermeke mennyire ismeretlen saját egyháza dogmáival; s azzal a veszedelemmel, melyet a klérus e dogmák által Demokles kardjaként tart családi szentélye, kedveseinek erkölcse felett, ha semmit egyebet nem emiitünk is, kétségbevonhatlanul igazolja a fülbegyónás dogmája. Ha e társadalomban van érzék a morál iránt; az atyának leánya, a férjének felesége, az ifjúnak jegyese tisztasága iránt; akkor az elmondottak után, még csak gondolkozni sem lehet a katholikus embernek azon, hogy mit cselekedjék. Mert ha csak század része volna is igaz annak, a mit Chiniquy atya a XI. fejezetben elbeszélt, pedig egy 80 évet túl haladt öreg mért mondana nem igazat; de meg minden áilitását tényekkel igazolja : még akkor is untig elég arra, hogy ha másként nem lehetne, hatóságilag töröltessék el örökre a fülbegyónás intézménye; hat ha még azt vesszük lel, hogy egy kicsiny könyvben, ezred részét se lehet felvenni a történeteknek ! Talán mondják némelyek, hogy Magyarországon nem olyanok a gyóntatok (!) mint más államokban?! Bár ugy volna! De félek, hogy itt is épen ugy emberek azok, húsból és vérből állók, mint másutt; az pedig mindenesetre bizonyos, hogy azokat a minden képzeletet leiül haladó erkölcsrontó kérdéseket itt is épen ugy joguk van a nőkhöz intézni, mint másutt. E szerint a leányok és nők biztonsága csupán attól függ, hogy véletlenül minó hajlamú a gyóntató.