Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-05 / 40. szám

házi főhatóság keressék föl. Varga Lajos majtisi lelkésznek szintén pártoló felszólalása után Szabó Károly bihari esperes indítványára, miután senki nem szólt az uj petició ellen s miután Szőts Farkas előadó is hozzá járult a javaslat módosításokhoz, az értekezlet egyhangúlag, lelkes éljen kiáltások kíséretében elfogadta az uj peticiót. A részletes tárgyalásnál előadó formulázásában bevették a Kiss Albert, majd Begedy István és Gergely Károly módosításait s ezzel a peticio részleteiben is elfogadtatott. A kérvény megállapított szövege a következő : Főtiszteletű és Méltóságos Konvent .' Alólirottak az Országos református lelkészi értekezletnek Budapesten 1890. szept. 30-án számos világi férfiak részvéteiével tartott gyűlése határozatából azon alázatos kérelemmel járulunk a Főt. és Mélt. Konvent elé, hogy alábbi petitiónkat magáévá tenni és nagybecsű támogatásával erősítve az országos törvényhozás elé terjeszteni méltóztassék. Kérelmünk tartalma röviden ez : Kérjük az 1848-ik évi XX. t. c. végrehajtását, következő indokok alapján. Köztudomású, hogy lelkészeink igen nagy része oly csekély fizetéssel bír, melyből művelt és családos j embernek a lelkészi álláshoz méltólag megélni lehetetlenség. A hivatalos felszámítások elszomoritólag mutatják, hogy százakra megy azon lelkészi állomások száma, melyeken a lelkészi fizetés 400 és 300 frton alúl.marad, j sőt olyanok is vannak, hol az úgynevezett lelkészi javadalom a 100 frtot alig haladja meg. Nélkülözés, nyomor és könyhullatás ily helyeken szegény lelkésztársaink kenyere éjjel és nappal, anyaszentházunk, hazánk, és magyar fajunk kimondhatatlan kárára. A nyomor évről-évre növekedik az által, hogy e csekély díjazású lelkészeink legnagyobb része az ország szegényebb részein, folyton szegényedő és idegen nemzetiségek által lakott vidékeken tengődik, hol a református önfentartási erő tovább nem feszíthető, hol a református gyülekezetek pusztulása egy jelentőségű a magyar faj gyengülésével és pusztulásával, pedig e magyar véghelyek megtartása és megerősítése nemcsak fontos egyházi, hanem első rendű nemzeti illetőleg állami érdek is. Jól tudjuk és hálával ismerjük el, hogy egyházi főhatóságaink a közelebbi években a rendelkezésükre álló eszközökkel, országos közalappal, Baldácsy-alapítvánnyal számos Ínséges egyházon segíteni és több lelkészi állomást megerősíteni teljes jóindulattal igyekeztek ; de azt is szomorúan kell tapasztalnunk, hogy saját erőnk és eszközeink nem elégségesek a még meglevő nagy nyomor enyhítésére, annál kevésbbé annak gyökeres megszüntetésére. Ennél fogva azon meggyőződésben vagyunk, itt az ideje, hogy e nyomasztó helyzet megszüntetésére az állam erősebb támogatását is igénybe vegyük, azon magyar államét, melynek törvényhozása jól tudja, hogy a magyar református egyház az ő testéből való test, az ő véréből való vér; mely jól tudja, hogy autonomikus magyar egyházunk a zivataros mult válságos napjaiban nem egyszer volt a magyar nemzeti életnek, alkotmánynak és szabadságnak végső menedéke, s a mai békés jelenben is egyik legmegbízhatóbb támasza és erőssége; mely kétségkívül nem fog kitérni azon nemzeti tartozás lefizetése elől, melylyel egyházunknak erkölcsileg, sőt törvény értelmében is tartozik. Mi azt hiszszük, itt az ideje, kérnünk a Főt. és Mélt. Konventet, hogy addig is-míg az 1848. XX. t. c. egészen végrehajtható lenne, méltóztassék a nemzet törvényhozásánál minden erejével oda hatni, hogy e törvény elvi rendelkezéseinek teljes fentartása mellett és református közegyházunk autonómiájának legkisebb sérelme nélkül — távolról sem gondolva arra, hogy lelkészeink az állam kincstárból fizettessenek — a nevezett törvénycikk alapján református egyetemes egyházunkat oly anyagi támogatásban részesítse, hogy gyülekezeteink és lelkészeink mind vallás-erkölcsi hivatásuknak, mind magyar nemzeti és kulturális missziójuknak teljes sikerrel megfelelni képesek legyenek; hogy a «magyar vallás)) nevet méltán viselő református közegyház szegény gyülekezetei és sinylődő lelkészei a nemzettest ép és erős tagjaiul megtarthatók legyenek. Mély tisztelettel és teljes bizalommal kérjük a Főt. és Mélt. Konventet, hogy a közanyaszentegyház igaz szeretétől és jól felfogott érdekétől sugalmazott ez alázatos kérelmünket hathatós támogatásával erősítve sürgősen a nemzet törvényhozása elé juttatni méltóztassék. Az ((Országos református lelkészi értekezlet»-nek Budapesten, 1890. szeptember 30-iki üléséből. Az elaboratum benyújtására s az ügyek további vezetésére végrehajtó bizottságot alakítottak Kovács •Albert elnöklete alatt következő tagokból: Asztalos György, Baksay László, Balogh Ferenc, Balogh György, V. Balogh Lajos, Begedy István, Biki Károly, Fráter Sándor, Gergely Károly, Izsák Dezső, Katona Péter, Kenessey Béla, Kiss Albert, Lévay Lajos, Miklóssy Márton, Osváth Imre, Papp Károly (Budapest), Peterdy Károly, Péntek Ferencz, Segesváry József, Szabó Károly (Csökmő), Szini Pál, Szőts Farkas, Waller József. Ezután Péntek Ferencz indítványát tárgyalták, egy lelkészi egyesület alakítása tárgyában, mely mellett többek közt Lévay Lajos is melegen felszólalt. A lelkészegyesület ügyét, alapszabályainak kidolgozását Kovács Albert indítványára az idő előhaladottsága miatt a végrehajtó bizottsághoz tették át. Több aprólékos ügyek elintézése után köszönetet mondva a templom, a díszterem átengedéseért, az értekezlet az elnökök éltetésével bezáratott. A résztvevők a jól végzett munka tudatával oszlottak szét. r. t. GYAKORLATI LELKÉSZET. Főpásztori beszédek. (Visszaemlékezésül Szász K. püspök úr vértesaljai egyházlátogatására.) (Folytatás.) XIII. A Sárkeresztúron, május hó 11-én tartott főpásztori beszéd: «Üram, mint a délután alkonyatra hajló nap, mindinkább siet vége felé ; de mint a piros alkony, szebbé teszi a napot, ha felhőit megaranyozva áldozik le, úgy az én utam is, mely már a harminckettedik gyülekezetbe hoz, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangeliomáról, mintha utolsó óráira tartotta volna legszebb pontjait, a melyekben fényét és melegét összepontosítja. S mint a fáradságát már-már érezni kezdő vándor, új szépségeket keres a tájban, melyek lelkét felüdítsék, hogy teste fáradságát ne érezze, úgy keresem s örömmel találom meg én is ezeket a minden fáradságot felejtető tüneteket; s mintha azoktól, a kik velem vannak s utamnak részint kisérő társai, részint szíves vendéglátóim, e szavakat hallanám, melyeket az Emmausba menő tanítványok, az előttük ínég