Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-21 / 38. szám

sürgetőbben, minél messzebb távozunk a természet egyszerű útjairól. Az emberiség mindig megértette a hívó szózatot, midőn értelmi és erkölcsi hanyatlásának tudatára ébredt; megérti a jelenben is mindannyiszor, ha a törekvések egyoldalúsága alól egyéniségét függetleníteni akarja. A termékeny síkság az anyagi jólét hazája; a földnek itt áldása, az embernek szorgalma, a munkának sikere van. De ha a fárasztó gondok közt üdülésre vágyunk, az utak porától, a gyárak füstjétől megválva, hegyek közé megyünk, hogy az erdők tiszta levegőjében gyönyörködjünk újabb küzdelmekre új erőt szerezzünk. Szeretjük a magányt, felkeressük a magasabb régiókat, hogy onnan lássuk, milyen kicsiny az ember. S ha leszállunk, ismét visszakívánkozunk oda, hol a természet fenségeinél is magasabban áll az ember. Ilyen az ó-kor klasszikus világa, hova üdülni, magába térni, friss erőket szerezni jár az elfáradt emberiség. Hadd tanulja meg, hogy fáradtsága sok jót és hasznosat teremhet; de alapjában sikertelen marad ; mint az alchymista munkája, mindaddig, míg legfőbb célját és érdemeit nem az emberben keresi. Itt látjuk azt a népet, mely az ember egyéniségét eddig legtisztábban érvényesítette, s egész műveltsége középpontjává tette ; mely először irta zászlójára a jogegyenlőséget s aegise alatt önálló, minden előítélettől mentes társadalmi életet fejlesztett. Itt látjuk azt a népet, azt a néhány ezer embert, mely örök ifjúságot tud szerezni magának; mert nagy célok iránt való lelkesedés, a természeti és eszmei szépnek kultusza, szeretetteljes vidámság, a melynek kinövései is az emberi természet egyegy igazi tartozékát képezik : ezek alkotják történetét. Itt látjuk azt a népet, mely eleddig legszerencsésebben oldotta meg a nevelés feladatát, midőn az embert testben és lélekben, mindennemű képességében harmonikusan fejlesztvén, egész embert akart juttatni a társadalomnak. Itt látjuk azt a népet is, mely szabadságon fejlett akarat erejében s a kötelességérzet mélységében már a Tiberis-parti szántóföldeken a nagyság csiráit hordozza ; majd kiszáll a szűk határok közül s intézményeit a fél világra terjesztvén a klasszicismust az emberiség birtokába helyezi. Kétezer esztendő óta tanulmányozzuk ezt a szellemet, megértjük és méltányoljuk, ösztönszerűleg lelkesedünk értté akkor, midőn az ember egyéniségét, természetes jogait, az ész függetlenségei veszélyeztetve látjuk; látszólag elhanyagoljuk akkor, mikor ezen eszmék bennünk győzelemre, tartás állapotra egyéniségünkkel öszszeforrnak : de el nem enyészik többé, az idő kipróbálta életképességét. A történelem nem lehet sírja a természet jogainak ; ellenkezőleg : folyton megújuló, mindig élő tanúbizonysága. Ezen szellemben kell a csiráit keresnünk mindazon mozgalmaknak, melyek a XVI. és XVIII. század reformátoraiban az ember értelmét korlátai közül kiszabadítva a szabad gondolkodás önállóságára emelték, jogait megismertették és, hogy a törekvés érdemével méltó legyen hozzájuk, hogy védelmükre szálljon, lelkesedésre buzdították. És ne mondjuk azt, hogy a felvilágosítás századja nem szorul többé ilyen lelkesedő, lelkesítő századokra. A multak tanúsága szerint, közönkint föl-fölébredt a hatalmaskodás daemona, mely aztán akár anyagi, akár erkölcsi erejével, akár egyes tetszetős ideák, elvek, előítéletek hódításával nyűgözte le az emberi lelket. Az ilyen ideák, elvek uralma lehet veszélytelen, lehet hasznos, lehet szükséges; de ki mondja meg, hol lesz a határa terjeszkedésüknek, ha az ember a hatalmat az eszmétől magához ragadta? ki mondja meg, hogy az élet szükségei közt, napi munján verejtékező tömeg a maga szótlanságában nem eszköz, hanem egyenlő emberi jogok tulajdonosa, s minden elv, minden idea csak addig lehet életre való, a meddig ezen jogok szolgálatába szegődve az egyént felemeli, az élet terheinek elviselésére képesebbé teszi, fogékonyságát a szép és nemes iránt nem elfojtja, hanem fölébreszti, nemesíti ? A klasszikus szellemtől kell várnunk erre a feleletet, a melynek tehát ezen feladatában örök rendeltetése van. így tekintem én a görög és római élet szellemét: ilyen szempontok szerint akarom a két nép szellemi fejlődéséből a jellemző vonásokat összegyűjteni. Lázár István. TÁRCA. Apróságok. A biblia-fordító ünnepe alkalmából. Van hát Károli-szobrunk! Szerény s a világ szemei elől eldugott ugyan, de van. Hála Istennek, csakhogy ilyen is van 1 Á szerény kezdet után talán eljő majd az ideje annak is, hogy ne csak Károli emlékét, de a többi dicsőkét is megörökítsük. Ha tálán nem is oly monumentális alakban, mint a németek Luther és társaiét Wormsban, amaz emlékezetes birodalmi gyűlés helyén 1 Nem lesz talán alkalom-szerűtlen, ha kissé bővebben foglalkozunk ez emlékkel, mely úgy a német protestantizmushoz, mint az ügyhöz, melyet képvisel, igazán méltó. Worms úgynevezett Luther-terén áll e hatalmas, három oldalán bástyaszerű kerítésbe zárt, elől nyitott emlék, mely Luther alakján kívül a reformatio nevezetesebb személyeit s eseményeit is megörökíti s telve van történeti vonatkozásokkal. Központját természetesen Luther óriás méretű (ii láb 4 hüvelyk, a talapzattal együtt 28 láb magas) álló szobra képezi, mely azon pillanatban tünteti fel a nagy reformátort, a midőn eme határozott szavakat kimondá : Itt állok, másként nem tehetek. Isten legyen segítségemre! Amen. Mintegy lábainál csoportosulva, a talapzaton láthatók Wald Péter, Wicliffe, Huss és az olasz Savanarola ülő szobrai, mindegyik egyéniségét kifejező helyzetben. A főszobor díszéül szolgálnak még Állhatatos János, Nagylelkű Frigyes, szász választófejedelmek, Hutten Ulrik és Sickingen Ferencz, Justus Jónás és Bugenhagen, Kálvin és Zwingli kettőnként csoportosított domborművű mellképei, találó bibliai helyekkel s jeles mondásokkal; lentebb Luther életének nevezetesebb pontjai — domborművekben : a a wormsi birodalmi gyűlés; a 95 tétel kifüggesztése, Luther házasságkötése, a bibliafordítás nagy munkája s prédikálása; mind egy-egy remek s kifejezésteljes csoportozat. A bástyaszerűen épített kerítés négy sarkán, mint négy őrtorony állanak Bölcs Frigyes szász választó, Fülöp hesszeni őrgróf, Melanchton Fülöp és Reuchlin szobrai ; a három oldal mindegyikének közepén egy-egy allegoricus alak, ábrázolva a pálmahordó Augsburgot, a tűzhelyei elpusztítása felett kesergő Magdeburgot s a protestáló Speyert. A mellvéd kiemelkedő részeinek belső oldalán a reformatióért küzdött és szenvedett 24 város címere díszeleg. Az augsburgi confessiót aláirt négy fejedelem és három város emlékét a főszobor alsó kövébe keresztszerűen beillesztett címereik őrzik. A nagyszerű emlék felállítására a mozgalom