Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-21 / 38. szám

még csak koldusfillérrel elégített ki. Legyen már egyszer ez a közanya mindnyájunknak édes anyja: kívánjuk, sürgessük, az 1848-dik 20. t. c. életbeléptetését! Nagy fát mozgatnak, Uraim, barátaim! Sokat akarnak egyszerre, meg sem gondolva, vájjon a mostani nemzetközi és országos viszonyok és állapotok közt ily merész kívánság valósulását alaposan remélni, várni lehet-e ? A ki sokat markol, keveset szorít. Én részemről azt, hogy mindennemű egyházi és iskolai szükségleteink az állam pénztárából fedeztessenek, ez idő szerint sem kivihetőnek, sem kívánatosnak nem tartom. Én részemről azokhoz csatlakozom, a kik — teljes joggal — az államtól az aránylagos javadalmaztatást, vagyis az u. n. s igazán parányi államsegélynek tetemesen magasabbra emelését kérik és hangoztatják, habár meglehet, hogy ezek kívánsága is csak pium desiderium marad. De hát jól van : kérjük, sürgessük, követeljük az államtól, hogy a dúsgazdag és folyvást a közédesanya kebelén táplálkozó testvéregyházak mellett, részesítse már egy kissé jobb anyagi sorsban szegény, s a terhek alatt mármár roskadozó prot. egyházunkat is. Ez a törekvés is jogosult, s ha az összeülendő lelkészi értekezlet ily irányban és szellemben emeli lel szavát a hivatalos egyház fóruma, a konvent és zsinat előtt: akkor a megindult egyháztársadalmi mozgalomhoz magam is, mások is szívesen csatlakozunk. Ámde soha se feledjük azt, hogy ((nemcsak kenyérrel él az ember!» Pedig, úgy látszik, a mozgalom intézői a kenyér-kérdés mellett minden egyébről megfeledkeztek. Megfeledkeztek nevezetesen arról, a mit a debreczeni országos lelkészi értekezlet 1881 -ben annyira hangsúlyozott, hogy t. i. «a prot. lelkészi karnak első sorban tiszte: önművelődéséről egy pillanatra sem feledkezni meg, közművelődési tényezőit egyesült erővel létesíteni, a gyakorlati lelkészet kaleidoskopszerú kérdéseinek megoldása elől ki nem térni, s általában egyházi, mint társadalmi hivatása nagy fontosságának tudatára emelkedvén, annak megvalósítására vállvetett erővel egybe működni.» Az első országos lelkészi értekezlet tehát ily érdekből és szempontokból hívta fel a ref. lelkészi kart, hogy ((alakítson hazaszerte lelkészi köröket.)) A lelkészi körök ugyan csak szórványosan alakultak meg még idáig, egyházmegyei s kerületi értekezletekről pedig alig hallani: de íme az országos lelkészi értekezlet — hamarább is mint gondoltuk — 9 év múlva már ismét összejön ... talán, hogy egy lökéssel nagyobb lendületet adjon a lelkészi értekezletek lanyhán haladó hajójának ? .. . Nem egészen ! Előttem magyar prot. lelkész-egylet alapszabályaiCélja ez egyesületnek igen nemes : a testületi szellem ápolása, a szegény sorsú lelkésztársak s hozzátartozóik sorsán segíteni, s általában a prot. lelkészi kar erkölcsi, anyagi és társadalmi tekintélyét minél magasabb színvonalra emelni. Csak egy, a legfontosabb, az egy szükséges dolog ment sajnálatos feledésbe: «a prot lelkészi karnak első sorban tiszte önművelődéséről egy pillanatra sem feledkezni meg.» Ez az, a mi engem elszomorít, a miért eleitől fogva nem tudtam oly igazán, mint szerettem volna, rokonszenvezni a tervezett országos lelkészi értekezlettel. Mert, meggyőződésem szerint, a lelkészi értekezletek főcélja: a folytonos tanulásra, önművelődésre buzdítani, értelmiségünk magasabb színvonalra emelését, hitéletünk ápolása és fokozását munkálni és elősegíteni. Mind erre oly nagy szükségünk volna, mint a mindennapi kenyérre ... s mégis a «prot. lelkész-egylet)) tervezői épen csak erről az egyről tudtak megfeledkezni. De még nem késő a hibát jóvá tenni. S én hiszem is, hogy az előértekezlet ily irányban és szellemben fogja módosítani az alapszabály-tervezetet. Mert csakugyan furcsa volna, ha a lelkészi értekezletek eltereltetnének legsajátosabb, legfontosabb céljoktól, rendeltetésöktől, s az eszményiek terjesztésére hivatott prot. lelkészi kar nem tudna magasztosabb célokért hevülni, mint csupán az anyagiakért, a mindennapi kenyérért. Az alapszabály-tervezet többi pontjaira nincs különösebb észrevételem. De még sem hagyhatom szó nélkül, hogy ha már az egyesületből a hafmadik prot. felekezet híveit kizárjuk, miért nem maradunk egészen a saját portánkon ? Az összes magyarországi református papság magában is elég tekintélyes testület, s nagyon valószínű, hogy ágostai testvéreink (ad normám: irodalmi társaság) nem is igen vesznek részt majd az országos értekezleten; ha pedig az egyesület főtörekvése — a mint legalább én óhajtom — oda fog irányulni, hogy létre hozza az annyira szükséges lelkészi köröket, egyházmegyénként s kerületenként: akkor célszerűbb is lesz, ha közös címert nem használva, már most kimondjuk, hogy az egyesület — a mint a debreceni értekezlet is kontemplálta — református jellegű lesz. Ez különben nem zárná ki, hogy evangélikus testvéreink akár a vidéki, akár az országos lelkészi értekezleteken, mint rendes tagok, részt ne vehessenek ; épen úgy, mint az alap-