Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-28 / 52. szám

nyek tanyáival, mely dolgok nyugaton még teljesen ismeretlenek voltak. A keleti ipar magas fokon állott, a családi élet nemesebb, finomabb erkölcsű volt a nyugatinál. Látták a keresztesek, hogy a keleti népek milliói szintúgy ragaszkodnak vallásukhoz, mint a keresztyének a magukéhoz. Mind ez megingatta azon katholikus felfogást, hogy a pápa mindenható volna a menyben és a földön. E jelenségek miatt megdöbbent a pápai intézmény s önistenitése érdekében csakhamar szorgalmatosabban kezdett működni az inquisitio s megteremtette a középkor amaz iszonyú szakát, melynél borzasztóbbat a világtörténelem nem látott. De a pápai mindenhatóság meg volt mentve s akarata döntő maradott egészen a reformatióig. A főcél tehát el volt érve. Azonban a reformatió megteremtette a jogállamok keletkezésének és fejlődésének alapját az alattvalók szíveiben is és a hatalmasságok valláskülönbség nélkül mai napig azon vannak, hogy országaikban saját legfelsőbb akaratuk érvényesítését ne akadályozza külső befolyás. Ez által a' kath. Róma világfékező nimbusa, melynek ragyogása előtt porba borult király és koldus egyaránt, halaványulni kezdett s a népek legfőbb gondja az lett, hogy földi boldogulásukat helyes polgári intézkedések által előmozdítsák és kevesebbet törődnek azzal, szükséges-e üdvözülésükhöz a pápai áldás vagy 3em. Ezt a pápai intézmény nem nézhette nyu- j godt lélekkel. Dicső múltjának egész büszke tudata fellázadt ez ellen s megindult világszerte toborzani bajnokokat, hogy az élet-halálharcot megvívja. Egész buzgalma most is oda irányul, hogy a régi középkor mintájára egy uj középkort teremtsen meg, melyben a világ egyedüli ura ismét a pápa legyen. Láttuk ezt Németországban a kulturharc j alatt; látjuk ezt nálunk most, midőn az elkeresztelési viszálkodás észszerű és keresztyén türelmességről tanúskodó megoldásra találni nem tud. Nem tagadjuk, a kath. Róma érzékeny csorbákat szenvedett az emberi haladás következtében és az elfogulatlan szemlélő érti a megfeszített törekvést, mely manapság egy uj középkort teremteni iparkodik. Bámulni kell, mily különféle eszközök használtatnak fel, mily óriási áldozatok hozatnak lankadatlan szívóssággal egyedül ezen anachronistikus cél elérése érdekében. Ezen törekvés eredményeket is mutat fel, de azok semmiesetre sem áldásosak. Vagy tudási korlátoltságról, vagy vallási rajongásról és türelmetlenségről tanúskodnak. Avvagy nem szánalomra méltó például egy zárdában felnevelt fővárosi uri hölgy, ki a társaságban szomszédnéját, ki beszéd közben protestánsnak vallja magát, azon felkiáltással lepi meg : «Jézus, hát maga nem keresztény ?» És nem erkölcsi aberratio tünetei mutatkoznák azon hírhedt főúr lelki állapotján, ki kath. türelmetlenségében oly értelmű rendeletet ad ki, hogy uradalmaiban prot. cselédek föl nem fogadhatók, a meglevők elő nem léptethetők, s ha valamely kath. cseléd prot. feleséget vesz, a szolgálatból azonnal elbocsáttassék ? Különben ily eredményekre nem nagy számban tehet szert a római egyház, s ez által egy uj középkort, olyat, mint a régi középkor volt, megteremteni nem képes. Az 1053-ban Rómától elvált gör. keleti egyház 80 millió lélekkel nem hajol meg a pápa előtt; a közel 140 millió protestáns híven fáradozik, hogy Isten kegyelme és saját törekvése által üdvözüljön és 600 millió pogányra és 160 millió mohamedánra még várni kell, mely keresztyén vallásra tér majd át. Addig a jogállamok bizonyosan gondoskodni fognak ideje korán, hogy kebleikben ne nyerjen helyet semmiféle uj középkor. Mi, protestánsok pedig híven támogatni akarjuk az államkormányt mindenütt, a hol a vallásszabadság érdekében ugy intézkedik, hogy a viszonosság és egyenlőség elve megvalósittassék. Hiszen ez reánk nézve amaz újkor, mely után régóta áhítozunk, mert csak ez szabadíthat meg minket minden sérelm éktől, melyekkel a róm. kath. egyház középkori intentióival a protestantismust lealacsonyítani törekszik. Bierbranner Gusztáv. Rampolla pápai államtitkár levelei Simor esztergomi érsekhez. 17.076. sz. I. Fő magasságit és Főtisztelendő Ur ! Leghivségesebb Uram ! Értesültünk Főmagasságodnak ez év május hó 20-án kelt leveléből, hogy a magyar püspöki kar Budapesten összegyűlvén, tanácskozott, vájjon a vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletének közzététele után minő eljárást kövessen, mily utasításokat adjon ki és Eminenciádat bizta meg, hogy ez ügyben az Apostoli Széktől a szükséges utasítást kikérje. Ez okból Eminenciád ugyanezen levelében a magyar püspöki kar nevében két kérdést terjesztett elő : I. Vájjon tűrni lehet-e, hogy a katholikus plébá-