Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-07 / 49. szám

merem ama szorgalmat, mit Thury az egyháztörténetirás terén kifejt, de sikertől — a felmutatott tévedés után — még szó nem lehet. A tér, melyen munkálkodik — mélységre törekvést, lankadatlan szorgalom mellett komoly tanulmányt követel. Ezek fogják biztosítani a sikert Óhajtom én is, hogy a «Szemle» az egyháztörténeti tanulmányokból, az egyháztörténet fontos időszakai köréből hozzon minél többet és minél többször; de hozzon oly közleményeket, melyek nemcsak irály, de a tudomány tekintetében is színvonalon állanak. A tudomány színvonalát keresi s követeli az ügyértő olvasó közönség; s ezért Thury Siboltijáról ki kell mondani, hogy annak, a benmaradt és neheztelt történeti tévedés meghagyásával, a ((Szemlében® megjelenni nem lehetett volna. Effélék a «Szemle» értékét csökkentik, s élettartamát rövidítik. És ha e cikk mégis — ugy a hogy van — megjelenhetett, mikép történhetett ez? Azt hiszem azért, mert a tiszteletreméltó szerkesztő oly sok oldalról oly sokképen van elfoglalva, működése, testi, és lelki ereje annyira igénybe van véve, hogy az igen fontos szerkesztői feladat teljesítésére s megoldására alig van, vagy ha van, csak nagyon kevés ideje van. Pedig e nagy reménynyel megindított, bizalommal fogadott s a szellemi hódítás igényével föllépett folyóirat szerkesztése egy egész ember lelki erejét és teljes szellemi képességét igényli. Sőt szerintem — s ezt kérem komoly figyelemre méltatni — ily folyó irathoz nem szerkesztőt, de szerkesztőséget kellene szervezni, oly collegiális szerkesztőséget, melyben a tudomány minden szaka ugy képviselve legyen, hogy szigorú és illetékes bírálat nélkül egyetlen cikk is a füzet lapjain meg ne jelenhessen — és a mi ily művelet alkalmazása mellett a tudományos bírálat rostájában megmaradt vala, csak az juthasson el a vágyó, váró — reménynyel váró — olvasó közönség szine eleibe. Ily eljárás biztositana életet a Szemlének. Ily elbánás teremtene minden tekintetben beváló czikkeket és serkentene a források komoly keresésére és azok helyes, birálatos felhasználására. Záradékul, czélzatomhoz alkalmazva,- idézem Sibolti «Lelki harczá»-nak Az kegyes olvasóhoz intézett élőbeszéde ezen szavait : «Mi azért ne legyunc batrac, hanem vigyazoc, nagy szorgalmatossagval tmulvan» stb. Makó, 1890. nov, 24. Szőllősy Antal, reform, lelkész. KÜLFÖLD. Külföldi apróságok. Sehol sincs olyan elfogultság, lenézés, megvetés az asszonyi nem iránt, mint Indiában; a mit bizonyit a következő történet: > Pundit Ramabai indus nő a protestáns vallásra tért ; bejárta Angliát, Amerikát s azzal a nemes elhatározással tért vissza hazájába, hogy honfiait minden szép és jó dolgokra fogja tanítani. De neki, mint asszonynak, el sem képzelhető sokféle akadályokkal kelle küzdenie. Egyszer Bombayban néhány indus előkelőség azt a nagy vétket követte el, hogy résztvett olyan ebéden, melyen két nő is jelen volt. Az egyik egy angol nő volt, a másik Pundit Ramabai. Mivel pedig az indus orthodoxia szerint egy asztalhoz ülni nővel, bepiszkolódás; a papok kötelességüknek tartották szigorúan fellépni ezen törvénysértés ellen. Feljelentették tehát a vétkeseket a törvényszéknek, mely — magas állásuk dacára —• egy nevetséges és sanyargató purgatoriumi ceremóniának való alávetésre kötelezte őket. # * * P. Ramabai egy leány-iskolát állított Bombayban, azon szerencsétlen fiatal özvegyek számára, kik még kisded korukban eljegyeztettek, de a kiknek jegyeseik csak hamar elhaltak ; azaz özvegyekké lőnek, mielőtt férjük lett volna. Az ilyenek soha férjhez nem mehetnek. Ez az özvegyek iskolája iszonynyal tölté el az indusokat, s pedig nem csupán a tudatlan népet, a mit bizonyit Ramabai asszony levelének im e részlete: «Egyszer meglátogatott keleti Indiának egyik művelt fejedelme; nem jött be az iskolába, hanem erősen a szememre hányta, hogy mért hagytam el őseim hitét, s mért alapítottam az özvegyek iskoláját? Mit akar — mondá — ezzel az iskolával ? Mi szükség van arra ? Mely jogon álmodozhat egy özvegy nevelés és jólét után ? Azok a nők, kiknek nincs se férjük, se gyermekük, nem érnek többet az utcán kóválygó kutyáknál s a hollóknál, s ugy kell élniök, mint ezeknek. Itt-ott találhatnak egy rizsszemet vagy egy darab kenyeret s ezzel meg kell elégedniök.» íme ő felsége az özvegy vagy gyermektelen nőt nem becsüli többre a kutyánál és a hollónál, melyeket az indusok olyan hazátlan állatoknak tartanak, melyeknek érintése is piszok. * * * De azért Indiában is kezd pislogni a művelődés és ker. szeretet mécse. Még csak a kath. egyházban van a statusquo ; már a zsidóságnál is jelentkezik a haladás egy-egy újításban. Múltkoriban emiitettem, hogy Amerikában néhány rabbi szombatról vasárnapra kívánta áttenni az Isten tiszteletet; most meg egy new-yorki rabbi kívánja, hogy a zsinagógában nők is fungálhassaaz istentiszteletnél. Sőt Oroszország is megmozdult. Értem a papi fizetések rendezését. Mert eddig nem volt rendes fizetése a papságnak; egyházi birtokokból s mellék jövedelemből éltek. Jövőre a pap fizetése lesz 600 rubel; a diákonusé 300, a kántoré 200; Mivel itt papír rubel értendő, tehát körülbelül egy frtnak felel meg egy rubel; s így a fizetés elég kedvező lesz az ottani viszonyokhoz képest. Levén pedig 1428 főpap; 34,000 közpap; 6800 diakónus és 42,000 kántor: az évi fizetés 32 millió rubelre megy, mely összeg egy része, mint rendes adó, az orthodox hívekre lesz kivetve. * * * Olaszországban a Mont-Orfanoi 150 lélekből álló község áttért a protestáns vallásra. Az Isztrai ev. pap nagy ünnepélyességgel át is vette az egész egyházat; s a tagok megfogadtak, hogy hívek lesznek új hitükhöz. Megfigyelésre méltó. A Washingtoni tanács a jezsuita iskolák segélyezését szavazta meg, a Nyugoti Indiákon, egyedül abból az okból, mert tapasztalat szerint a jezsuiták nagyobb eredményt tudtak felmutatni a tanításban, mint a protestánsok.