Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-07 / 49. szám

iparkodni fog ezen szerinte is nagyon méltánylandó okok alapján a költségvetés megfelelő tételét felemelni: szilárd alapot adnak azon reményünknek, hogy már a közel jövőben egy kis aratást élveznek azon magvetők, kik az eleinte viharral fenyegető aközpapok mozgalmát)) oly irányba terelték, mely nemcsak benn az egyházvezetőiben s a kivül álló közönségnél keltett meleg rokonszenvet, hanem mint a tények mutatják, a nemzet törvényehozóinak is kivívta sokat ígérő párfogását. Ezért csak sajnálni lehet, hogy a «Közpapok Lapjá»-nak némely rövidlátó cikkezői még most is csalódást hánytorgató üres recriminatiókkal dokumentálják azt, hogy saját legégetőbb .érdekeik iránt is mily kevés az érzékük és csekély a bölcseségük. Annál nagyobb elismeréssel kell kiemelnünk országgyűlési képviselőink bölcseségét, hogy a szűkölködő papság ügye iránt nem csupán rokonszenvet tudtak ébreszteni, hanem egyszersmind oly indokolással tárták tel ref. egyházunk sebeit, melylyel sikerült általánossá tenni azon meggyőződést, hogy a magyar reformátusság anyagi megerősítése egyértelmű a magyar államiság és mag) arság erősítésével s hogy itt «a felekezetiség, államiság és magyarság érdekei összetalálkoznak.)) E tekintejben különösen Kovács Albert adatai és motiválása tettek nagy hatást a képviselőházra, midőn részletesen felsorolta, hogy bár a közalap az egyházi mellett már eddig is nagy állami szolgálatot tett a magyar fajfentartás és nemzeterősités érdekének, de «a fenforgó szükség meghaladja az országos egyház erejét is.» E motivatio mind az állam, mind az egyház szempontjából szerencsésnek mondható, mert ha tényleg érvényesül, az állam is nagyot nyer saját leghívebb fiai megerősítésével, de egyszersmind a hazafias protestantizmus államsegély- mérlege is sokkal kedvezőbbé alakul, mint a többek által helytelenül ajánlott lélekszámarány mellett, mely csak az állam-ellenes nemzetiségi egyházak malmára hajtaná a vizet. Ily államsorvasztó politika árán szerzett előnyök a hazafias egyházak részéről sem volnának kívánatosak. Az egésznek morálja pedig az, hogy mozogjunk, tömörüljünk, zörgessünk. Ügyünk jó kezekben van, jó úton halad, a nemzet jobbjainak rokonszenve által kisérve. A képviselőház hangulata elő van készítve: most már az egyházi főhatóság is a siker biztos reményével nyújthatja be a papság petitióját a nemzet törvényhozóihoz. Különben a képviselőházban következőleg folyt le az ügytárgyalása. Irányi Dániel hozta szóba, ki az egyházi célok ciménél felszólalt és hévvel sürgette a reformátusoknak ugy egyházi, mint iskolai célokra nagyobb állami támogatását. Erre Bartha Miklós az erdélyi reformátusság egyházi és iskolai életéből vett szomorúan érdekes, mondhatni megdöbbentő adatokkal támogatta Irányi felszólalását. Erdélyben sok pap van, ki maga kapál, kaszál és csépel, mert fizetése 500 frton is alul marad; van olyan tanító, kinek fizetése 25— 50 frtra megy. Kívánja, hogy az állam ne nézze tovább tétlenül a magyar faj e sorvadását. Ekkor felállott Kovács Albert s Bartha adatait a közalap körül tett tapasztalataiból kiegészítve, részletes statisztikai adatokkal illusztrálta egyfelől a református papság nagy részének nyomorúságos anyagi helyzetét, más felől a református nép által I viselt óriási egyházi terheket, melyek helyenként az állami adónak két, három, sőt négyszeresét is elérik. Rámutatott egyszersmind a ref. egyháznak a közalap felállítása által a szegényebb egyházak és lelkészek szükségeit enyhítő, de megszüntetni nem elégséges erejére. «A fenforgó szükség — mondá Kovács — meghaladja az országos egyház erejét is. Ha ez a szükség tisztán felekezeti szükség volna, én, minthogy magam is református vagyok, tán hallgattam volna. De e szükséget sohasem tekintettem felekezetinek. A kálvinista egyház a magyar faj legjobb elemét teszi; száz meg száz négyszög mértföldön a mi kevés magyar van, az református, és más magyar, mint református ott nincsen. A magyar fajnak tehát saját érdeke, hogy ezt az elemet segélyezze és a magyarság fentartását oly vidékeken, mint az erdélyij mezőség vagy a felső-tiszai és az északmagyarországi felvidék, lehetővé tegye.» A szlavóniai és horvátországi magyarság is csak a kálviuista egyház keretében menthető meg a beolvadástól. Majd a mostani államsegély kirívó igazságtalanságait a felekezetközi számarány adataival is kimutatta, különösen azt emelve ki, hogy a református egyház társai közt a legcsekélyebb állami támogatásban részesül, holott határozottan a legnagyobb kullturális és nemzeti missziót teljesít. Ily körülmények között semmi ok sincs arra, hogy a legmagyarabb és egyedül nemzeti egyház, a kálvinista egyház, legyen e hazának legmostohább, legutolsó gyermeke, ellenben elég ok szól a mellett, hogy mint a magyar faj legeminensebb képviselője, ő legyen az első. Ennélfogva arra kéri a kultuszminisztert, hogy tekintettel ez egyház nagy nemzeti missziójára, ennek államsegélyét jövőre azon mértékig emelje fel, hogy nagy fontosságú kulturális és nemzeti missziójának jobban megfelelhessen. Kaas Ivór b. hasonló értelemben a magyarországi lutheránusok részére is sürgeti az állami dotatio javítását. Tisza Kálmán szintén támogatja az államsegély : fölemelésére irányzott törekvést, de két dolgot kíván kiemelni: egyik az, hogy az évről-évre változható, mert a költségvetésben meg- vagy meg nem szavazható államsegély mellett állandó alap szerzésére is kell törekedni, mely a bajok egy részén nem esetleg, nem mulandókig, hanem állandóan segitsen ; másik az, hogy az államsegély különösen ott emeltessék és ott állandósít -tassék, a hol a javítást sürgető szempontok nem csupán felekezetiek, hanem egyszersmind államiak és nemzetiek is, ahol tehát a felekezetiség, államiság és magyarság I érdekei találkoznak. A képviselőház rokonszenvét annyira megnyerte ez ügy, hogy Horváth Gy. és Thaly Kálmán után gróf Apponyi Albert is melegen felszólalt a protestánsokanyagi támogatása érdekében. «Én — mondá Apponyi — a legnagyobb rokonszenvvel fogom kisérni, s ha kell, minden módon támogatni azt a törekvést, hogy a protestánsok állandó forrást találjanak egyházi szükségleteik ellátására. Ez nem egyedül az illető felekezetek érdeke, hanem igen nagy országos és nemzeti érdek ; nemcsak azon nagy misszió folytán, melyet ezek az egyházak sok exponált helyen és néha nagy nehézségekkel küzdve, teljesítenek; de azon szempontból is, hogy ez a méltányosságnak és az ország minden fele-