Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-07 / 49. szám

Midőn Uram a földre húz a vétek, Reánk tekint világa fény orczádnak; Mi napjaink, mint a beszéd elszállnak. Hetven, ha több, no nyolczvan év az élet! Még ennek is jórésze bú, nyomor: Ha megszűnik a földbe tér a por. De hát te szent haragodban ki érthet? — Tudasd velünk számát kevés napunknak ; Bölcs elme sziv könnyítse meg bajunkat. A vétkező bocsánatot remélhet! Jóvoltodat mutasd, ha fölkelünk, — Hogy mindenütt öröm legyen velünk ! Ha napjaink, miként a hab letűnnek, A fájdalom után Ayánk vigasztalj; Ne nézz reánk tovább sötét haraggal, Sőt fiaink meghaljanak a bűnnek : Kezünk művét hát ugy vezesd Atyánk : Hogy fennt legyen örök, dicső hazánk ! CXXXVIII. Saját dallam Szent háladalt mondok neked, En Istenem, teljes szivemből! Oh mert örök dicső neved, Kegyelmed áld és ez emel föl. Szent templomod imára hí, A hol neved buzgón dicsérem. Szivem mindig kész áldani : Jó Istenem, kegyes vezérem ! Egész világ hódol neked, Magasztalon beszél az Ige. A mely napon hivtam neved Gyógyirt adál ez árva szívre. A gőgös itt a porba hull ! Zengik neved dicső királyok. Alázatost szeret az Úr, — Kegyelmesen tekint le rájok ! Bú, baj között nem félek én, Erőd segít, ha nyom az inség. Ha tör gonosz ellen felém, Bús lelkemet megmented ismét. Végezd is el kegyelmedet, A mit kezdtél, hivő szolgádon ; Irgalmadat munkád felett. Hogy téged igy mindenki áldjon ! E.~Barczika. Szuhay Benedek. Adventben. (lítiek, a XLVI-ik zsoltár dallamára.) Örvendezünk Uram, te benned, Dicsekedvén, áldjuk kegyelmed ; Hogy igéd prófétáitatád, S mint a hegyet, megállatád. Hogy adsz szivet a csüggedőnek, Reményt a bűnben szenvedőnek. Es a mi éjszakánk felett: Meghajnalítod az eget. Szállj, szállj szivünkre szent reménység, Mert nem vagyunk elvetve végkép. Semmik vagyunk, — porok, rögök : De Istenünk erős, örök ; Küld csillagot naptámadatról, S napoknak napja támad abból. Jézus, te lész e mi napunk, Bűnből megváltó hajnalunk. Árvák, szegények, elhagyottak, Közéig lejárta gyászatoknak. Emeljétek fel arczotok: Az a nap, a ti napotok Jézus , ki jött az Úr nevébe' Oh szállj be mindnyájunk szivébe ; Hadd légyen az, míg csak dobog : Örökre a te templomod. Örvendezünk Uram, te benned, Dicséretet mondunk nevednek, Hogy a reményre adsz valót, — Egy örök-életre valót. Jövel hamar, kit várva várunk, Hajnalodó fényes világunk, Mi menybe-vezető utunk, Hozsánna néked: Jézusunk! Genf, 1890. Szabolcska Mihály. BELFÖLD. A szűkölködő papság ügye a képviselőház előtt. ' A szűkölködő papság ügye egy fontos lépéssel ismét előre haladt. Az őszszel tartott budapesti lelkészi értekezlet által elhintett magok kicsiráztak. Előbb a hazafias társadalom öntözgette, most a törvényhozás méltányossági érzete és fajszerető ösztöne ápolgatta rokonszenve és szeretete melegével ez egyház- és nemzet-erősitő törekvéseinket. A képviselőházi felszólalások is igazat adtak ama, legelőbb Lapunk által sürgetett s az őszi értekezlet által elfogadott irány-eszmének, hogy a szűkölködő papság fölsegélésének az állam szempontjából egyik legelfogadhatóbb s egyik legkivihetőbb, de egyházunk szervezetének is legmegfelelőbb módja az államsegély fölemelése és autonom kezelésben való felhasználása. Nagy erkölcsi nyereség már maga az a körülmény, hogy közegyházunk állami támogatása érdekében nem csupán protestáns hitsorsosaink — Irányi, Bartha, Kovács A., b. Kaas, Tisza K. Thaly K. — éreznek a szűkölködőkkel; hanem oly par excellence kath. államférfi is, mint gróf Apponyi A., hévvel fölemeli hatalmas pártoló szavát s a kérdéses ügyben nem csupán egyházi, hanem «igen nagy országos és nemzeti érdek»-et látva aminden módon támogatni)) Ígérkezik «azt a törekvést, hogy a protestánsok állandó forrást találjanak egyházi szükségleteik ellátására.)) Ily erkölcsi támogatás s az illetékes miniszter azon Ígérete, hogy