Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-30 / 48. szám

tok nem adhatók, hogy az csak megőriztetik azon esetre, ha az első példány elvész és hogy végre a kivonatokat ezentúl is az illető lelkészek fogják adni. A mi ezen paragrafusokat illeti, azért idézték, hogy kimutassák, miszerint azokban meg van mondva, ki az illetékes vagy jogosított személy a kivonatok kiadására. No már t. ház. ez nevezetes momentum. Hiszen épen abban áll a controversia, hogy a vegyes házasságokból született gyermekekre vonatkozólag melyik lelkész az illetékes és melyik jogosított az anyakönyv szerkesztésére és a kivonat kiszolgáltatására ? Miután pedig controversia merült fel e kérdésben, az anyakönyvi rend érdekében a miniszter másképen nem határozhatott, minthogy tekintettel az 1868. LIII. t. cz. 12. §-ára azt mondja, hogy csak az jogosított és csak az illetékes e tekintetben, a kinek a vallásához az illető a törvén}' értelmében tartozik. Mindezek alapján miután ugy gondolom, kimutattam azt, hogy a rendelet logikus és természetes folyománya a törvénynek, miután ráutaltam, hogy annak kibocsátására nagy szükség volt és miután kifejtettem, azt is, hogy törvényen alapszik és törvényes eredetű, azt gondolom, igen természetes, ha kijelentem, hogy a rendeletet lényegében fentartom s végrehajtani kívánom mindaddig, míg nem áll be szüksége annak, hogy e tárgyban törvényjavaslat terjesztessék a t. ház elé. És evvel a dolog érdemére nézve végeztem volna. De van ez ügynek még egy másik oldala is. Ha szabad magamat ugy kifejezni, majdnem személyi oldala, a melyet érintetlenül nem hagyhatok. A rendelet kibocsátását megelőző eljárásom oly sok mindenféle roszakaratú kritikának, ráfogásnak stb. volt kitéve, hogy önmagamnak, de állásomnál fogva is tartozom a t. háznak is azzal, hogy ezen eljárásommal megvilágosítsam. Nem tagadom, mikor e rendelet kibocsátásának eszméjével foglalkoztam, nemcsak azon oldalról mérlegeltem a kérdést, hogy quid juris, hanem azon oldalról is, hogy quid consilii. A történelemből tudtam, hogy e kérdések rendszerint nagyfontosságuaknak tekintetnek, sok más mindenfélével összefüggésbe hozatnak és kényes természetűek és ezért előre is biztosítani akartam magamat az iránt, hogy rendelkezésem nem fog-e nagy akadályokba ütközni, nem fog-e esetleg majd kellemetlenségeket szülni? És ez eljárásomban t. ház, mit konstatálhattam? Konstatáltam legelőször azt, hogy 1868-ban, mikor a szóban forgó törvény hozatott, az úgy szólván lényegtelen ellenvetések mellett ment keresztül s fogadtatott el a törvényhozás által. Akkor tehát nem találták meg annak végrehajtásában azt az akadályt, a melyet most találnak. 1868-ik év óta 22 évig állt fenn a törvény s azóta most van először alkalom arra, hogy a törvénynyel szemben, mondjuk ki a dolgot, egy hitelvet állítsanak fel s azt mondják, hogy nem lehet a törvényt keresztülvinni, mert hitelvbe ütközik. Konstatálhatom, hogy 1868. óta minden egyes concret esetben, mely elintézés végett egészen íel a miniszterig ért, minden miniszter, ki e széket betöltötte, consequensen — mert másképen nem is lehet — az 1868. LIII. t. cz. 12. §-a értelmében határozott. Konstatáltam és ez talán a legnevezetesebb, hogy 1868. óta azon eljárási módozat, melyet én a rendeletben általánosítani kívánok, igen sok helyütt, majdnem egész egyházmegyékre kiterjedőleg tényleg fennáll, tényleg gyakoroltatik és hogy az eljárásban nem találtatott hitelvbe ütköző dolog. És konstatálom, hogy midőn a legfőbb ítélőszék egyes elkeresztelési esetekben végérvényesen ítéletet hozott és az illetőket felmentette, az indokolásban mindig azt mondván ki, hogy a keresztelés által a vádolt lelkész még nem vette fel az illetőket a katholikus egyházba, hanem az általános keresztyénségbe; a bíróság ez indokolása ellen sehol semmi ellenmondás nem hallatszott. Fel kellett tételezni, hogy ennek alapján minden akadály nélkül lehet a kivonatokat is egyik lelkésztől a másikhoz elküldeni. És végre iparkodtam az illetékes közegekkel, nemcsak katholikusokkal, hanem más keresztyén felekezetbeliekkel is a kérdést előre is tisztába hozni. Nem tagadom, nem találkozott köztük egy se, a ki engem buzdított volna. De erre nem is volt szükség. Ugy is tudtam, mit szándékozom elérni. Volt közöttük egyik és másiknak skrupulusa, kifogása is volt, de határozottan ellenezni csak egyetlen egy ellenezte és dogmabeli akadályt egyetlen egy sem, még az sem hozott lel, a ki ellenezte sem szóval, sem Írásban. És különösen mondom, sem írásban, tekintettel azon szerintem nagyon jellemző indiskréczióra, mely bizonyos levelekkel történt, melyek a hírlapokban megjelentek, mert még azon levelekben is, hol említés történt hitelvról, nem az anyakönyvvezetés körüli eljárással szemben állíttatik az oda; hanem a vegyes házasságok kötésével általában, a mi egészen más. De, t. ház mindezeken kívül még egy sokkal jelentékenyebb tanura is hivatkozhatom. Oly tanura, kinek súlyát, azt gondolom, senki sem fogja kétségbe vonni ez ügyben. Az egész kath. püspöki kar, miután a rendelet ki volt bocsátva, konferencziába ülve össze a rendeletet ideiglenesen elfogadhatónak, elfogadandónak és végrehajtandónak találta, mint tényleg végrehajtási utsítással ki is adta az alpapságnak. Már most t. ház, ha a priori hitelvi akadaly létezett volna, képzelhető-e, hogy ez megtörténik ? Én azt hiszem, hogy nem. Igaz t. ház, hogy ugyanezen püspöki értekezlet bizonyos kérdések felvilágosítása végett Rómához fordult, mely eljárás sok oldalról helyteleníttetik is. Egyenesen bevallom, hogy ez eljárásban semmiféle helyteleníteni valót nem látok. A katholikus egyház szervezete szerint igen természetes, indokolt, sőt szükséges, hogy egyes kérdések eldöntését Rómában keressék. Pülonyi Géza : Dogmatikus kérdésekben ! Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi minisz) ter! Ugy dogmatikus, mint vallás-erkölcsi szempontból. Már most az a körülmény, t. ház, hogy a kérdés Rómához intéztetett, bizonyítja, hogy a priori hitelvi akadály sem existált, mert ha lett volna akadály, nem kellett volna ily kérdést intézni. Egyébiránt meg kell jegyeznem mindjárt azt is, hogy akármi határoztatik e tekintetben az egyházi téren, az miben sem alterálhatja sem az állam törvényének tekintélyét, sem a felelős miniszter rendeletének érvényét. Széles ez orszagban mindenkinek kötelessége az ország törvényeinek és a felelős miniszter rendeleteinek magát alávetni és evvel szemben csak egy joga van : a törvény ellen kérvénynyel, a rendelet ellen panaszszal fordulni a törvényhozáshoz. A törvényhozás van ezután hivatva véglegesen határozni s határozata ellen semmiféle felebbezésnek helye nincs, mert ő az egyedüli és utolsó fórum, mely ily ügyekben határoz. Ezzel szemben t. ház, a kulturharcz rémét festik elénk. Ihaly Kálmán : Nem kell tőle félni 1 Csáky Albin gr. közoktatásügyi miniszter : Nézzünk ennek szemébe. Szerintem a kulturharcz semmi egyéb, mint az állami hatalom összeütközése az illetékes egy-