Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-23 / 47. szám

nevében kérte a magyar társaságot, hogy az országos közegészségügyi egyesület tagjai közé iktathassa, illetőleg ez egyesület «Trefort» alapja részére a 20 frt alapítványt lefizethesse. Guggenberger alesperes, Sántha Károly az ismert egyházi költő, Támer János némedi lelkész, Pap Henrik festő szintén küldtek üdvözlő levelet. Torkos László, ki a magyar tarsaságnak az 50-es években legmunkásabb tagja volt s jelenleg irodalmunk egyik kiváló alakja, szép költeményben emlékezett meg s tarsaságról. Ez adatok fényes bizonyságot lesznek arról, hogy a Lyczeum ünnepe nem egy kis kör ünnepe volt, hanem egyesítette érzelemben a nemzet nagy részét. Az emlékünnep a kaszinó nagy termében folyt le, s zsoltár énekléssel kezdődött. Poszvék Sándor lyczeumi igazgató magvas emlékbeszédben méltatá az ünnep jelentőségét. Rajzolta a magyar történet legszomorúbb korszakát, midőn a nemzeti nyelv üldözött volt a hazában s a nemzetiség érzete még fel nem ébredt. Kisnek lelkesedését, mely az ország határszélén, az idegen kultura tőszomszédságában a magyar nyelvnek s irodalomnak menedéket teremtett. Feltüntette Kist, mint nemzeti költőt, kinek czélja az volt, hogy (chazánk boldogságának előbbvitelében minél hathatósabban munkálkodkassék.» Beszéde végén lehullott a lepel Kis János képéről, melyet Papp Henrik, Benczúr tanítványa festett. Csengey Miklós VIII. o. tanuló, az ünnepelt költőnek «Sopron tájékához)) cimű költeményét szávalta. Az egyesített énekkarok Kis J. hajós énekét adtak elő, melyet Kapi Gyula zenesített meg. Kovács Sándor theologus a magyar társaság történetének vázlatát olvasta fel. Aschetidorf József theol. alkalmi költeményét szavalta el. Az ünnepet Kölcsey Himnusza fejezte be, Király Béla vezetése alatt. Az ünnep reggelén megjelent a magyar társaság története nyolcz íven, melynek függelékében nyilvárosságra kerültek a magyar társaság levéltárában őrzött irodalomtörténeti fontosságú levelek. Kisnek 8, Kazinczynak 2, Döbrenteinek 2, Vörösmartynak 1, Székácsnak 1, Kultsárnak 1, eddig ismeretlen levele jelent meg a füzetben. A munka szerzője Kovács Sándor III. éves theologus. Az ifjúság pártfogói gondoskodtak arról, hogy az ifjúságra e napot emlékezetessé tegvék. Dr. Haubner Rezső 50, Rupprechr Kálmán 25, Gebhard József 20 forintot, Lenek Gyula 80 liter bort adott az alumneum megvendégelésére. Ajkay Gyula, sávári főszolgabiró 20, Andaházy László országos képviselő 10, Tóth Sándor, szilsárkányi lelkész 2 frtot ajándékozott a magyar társaság céljaira. Az elhunyt költő képe a lyczeum nagy termét ékesíti már, a kegyelet dicső ünnepe lezajlott, de a kötelesség munkája nincs elvégezve még. Kis János tetemei a soproni ó-temetőben, a lelkészek közös sírboltjában nyugosznak. A kik végtisztességén jelen voltak s testét az örök küzdelem hónából az örök nyugvás hónába kisérték, még megismerik a koporsót, de a jövendő rejtett útjait nem ismeri senki, s a nemzetéért annyit fáradt iró talán jeltelen sirban fog elporladni. Kegyelet szent tüze ! ne aludjék még ki hevitő lángod, gyújtsd még egyszer lelkesedésre az emberi szíveket, emelj külön sirdombot Kisnek, állíts föléje emlékoszlopot. Az egyháznak, melyet Kis éltefogytáig híven szolgált, a nemzetnek, melynek irodalmát gazdagította, a magvartarsaságnak, melyet alapított s félszázadon át szellemének fényével vezérelt, adjon a mindenható boldog jövendőt! — r. GYAKORLATI LELKESZET. Beszéd, mely mondatott a budapesti ref. főgymnasium által tartott reformáliói ünnepélyen, 1890. okt. 31. (Folytatás és vége.) II. A calvinismuson is beteljeseJe:t, hogy a ki magát megalázza, felmagasztaltatik. A calvinismus megalázta magát az Isten nagysága előtt jobban, mint bármely más vallásos felfogás. Az Isten pedig felmagasztalta a calvinismust, ugy hogy ez a legeszesebb, legtisztább, legvilágosabb vallásos felfogás lett, mely valaha létezett. A calvinismusban csak az első lépés nehéz, Isten e kérelmének teljesítése : «Adjad szerelmes fiam a te szívedet én nekem, de adjad azt teljesen, tökéletesen!)) Ha e kérelemnek az ember eleget tett, ha a kálvinista rábizta magát utógondolat nélkül Istenére, akkor a calvinismusban nincs többé sötétség, nincs homály. Minden csupa fény, világosság ragyogás. Epen azért a kálvinista, míg a keresztyénség lényegéből semmit fel nem ad, alakjára nézve oly érthető, mint a számtani tételek csoportja. Nincs a keresztyénségnek mélységesebb tana, mint az urvacsoráról szóló és soha senki sem hangsúlyozta jobban a Krisztussal való egyesülést, mint a calvinismus s a calvinismusnak igazi dicsősége, hogy ennek dacára az urvacsoráról szóló tant világosabban terjeszti elő, mint bármely keresztyén felekezet. A tiszta látású cálvinista, mikor a bünbánattól megtörődve átengedi magát a Krisztus mennyei hatásainak, a kenyeret s a bort akkor is csak kenyérnek és bornak, de semmi eg}*ébbnek nem tekinti. Mindazáltal vigyáznunk kell. Az a világosság, a mit a calvinismus ád, nem esik össze azzal a felvilágosultsággal, a mi mostanában száll szájról-szájra, mint a zengő madár ágról-ágra, hanem kiegészíti ezt. Ez a felvilágosultság, ha nem épen üres, kétségkívül még ekkor is szép szó csupán, nem egyébb, mint az érzékelhető dolgokról szóló helyes ismeret, de egyúttal valljuk be őszintén, igen gyakran, bár hála Isfen nem mindig, a legsötétebb tudatlanság is az isteni dolgokban. Azért azt a felvilágosultságot, a mit a tudományok adnak, meg kell koronáznunk azzal a világossággal, a mit az Isten ad. A kálvinista, mint bárki más a természet egyes tényeit nem igyekszik a bibliából vagy a maga eszéből megtanulni, hanem fordul a természethez magához, de épen azért megköveteli, hogy a legnagyobbszerű felvilágosultságot, a legtökéletesebb, az isteni dolgokra vonatkozó világosságot merítse mindenki az Istentől, minden fény kútfejéből. «A jóravaló calvinismus, birtokában a legfenségesebb világosságnak, vezérszerepet igényel magának nemcsak a vallások, hanem általában a művelődés minden tényezői között.)) Es míg a jelenkorban is vannak még milliók, kik mindenben világosságot keresnek, de ha a vallásos kérdésekhez érnek, .nem is várnak egyebet, mint homályt, ingadozást, habozást, bizonytalanságot és emberi tekintély szükségességét : addig a calvinismus merészen kérdezi: «Hát a . . . rí legnagyobb, az isteni világosság ugyan hogy változhatnék sötétséggé ?» Csakhogy a mi legnagyobb büszkeségünk, az válhat s vált is igen sokszor legnagyobb hibánkká. A kálvinista világosság igen sokszor ridegséggé, a puritán egyszerűség nem egyszer Ízléstelenséggé változott. Epen