Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-16 / 46. szám

Ott a IX. Az ily textusok, mint Jel: III : 11. minden további kutatgatás nélkül egyenesen megadják az anya­got. De szerző jónak látta nem a közvetlenül kínálkozó eszmékről, hanem valami egyébbről beszélni s aztán adott ilyen felosztást: «Az igaz keresztyén életnek van jutalma, jutalma a menny boldogsága; de előbb lássuk: mi az igaz keresztyén élet, ki az igaz keresztvén ?» Alig tudja formába önteni mondandóját. A II. részben kezdi érezni, hogy tulajdoDképen miről kell beszélni és e rész első kikezdésében az a textus magyarázat egészen helyes.­Látja, hogy a «menny boldogságáról)) nem tudna egy egész részen át beszélni, hát nem is erről tárgyal, hanem arról, hogy a ki megtartja azt, a mi nála vagyon: a Krisztus tudományát, az koronáját megleli a családi, a társadalmi és az egyházi életben. íme a gondolatoknak mennyi tétovázásán át tudott csak a helyes mederbe jutni és tudta azokat a sekély folyó-ágyban lecsörge­deztetni. Azután ott a XI. beszéd. A Gal. V : 13 —14 felett arról kellett volna szólania, hogy szabadságra hivattunk, de e szabadsággal vissza élni nem szabad, hanem szere­tetből kell egymásnak szolgálnunk. Az alkalomhoz (ref. ünnep) igen jól választott alapige; de aztán az a nagy baj, hogy nem a textusról és nem is adott felosztásáról beszél. Nem elég fegyelmezett az alkotásnál. A protes­tantismus főbb jellemvonásairól igér prédikációt (93. 1.) s azt mondja, hogy e jellemvonások : r-ször független­ség a hitben és 2-szor egység a szeretetben. Ez még megfelel részben textusának is és így nem kifogásolnánk ; de e helyett Jézus függetlenségéről és Pál bátorságáról, tanai emelkedettségéről beszél, melyek igaz, hogy alapját képezik a protestantismusnak; de nem a protestantismus főbb jellemvonásai. Csak az I. rész végén és a II. elején tér némileg Ígéretére (97. 1.). Egyébként tárgyalása igen meleg hangú és igen jól alkalmazza fejtegetéseit a 99. lapon. Es végül ott van a XIII. számú prédikáció. Textusa Gal: Y : 24—25. Ebben egy árva szó sincs jutalomról, tehát nem szabad egy egész rész tárgyalásának a felett folyni, a mi nincs az alapigében (109. L). Textusához való hűtlensége miatt ment bele merő általánosságokba s különösen a II. rész teljes össze-visszaság. A mi a többi beszédeket illeti, kétségtelenül a leg­tartalmasabbak a Schwarz Károly után átdolgozottak (XIV—XVII. sz. beszédek) ; de ezek között is a leg­kiemelkedőbb a XV. számú. Egy felséges jellemkép Jé­zusról. Minden vonása mester kezére vall. Tele esz­mékkel, mély gondolatokkal. Mily szép pl. az a pár­huzamos fejtegetés benne, hogy «minden nemes küz­delem ima és minden igaz ima kiizdelem» (122—123. 1.) Az átdolgozás is egészen jó. Legkevésbé sikerült a XVII., mely bizonyos töredékesség benyomását teszi; talán több részletet kihagyott beiőle a fordító ? A szerző eredeti beszédei között pedig határo­zottan a VI., a XVIIL, és a XXL a legszebbek. A Vl.-ban, ha főtétele az, a mi beszéd czíme (Mit tanulhatunk Jézus halálra itéltetésének történeté­ből), akkor a felosztás kifogástalan; de nem az, ha főtételül ezt kívánná tekintetni: «Itt tanuljuk meg, hogy az igazság, bár pillanatra elnyomható a gonosz­ság és ármány által, de a gonosz diadala nem lehet tartósa (49. 1). Egyébbként emelkedett, magas színvo­nalon álló beszéd. Erőteljes jellemzések és meleg érzé­sek. A stylus és a felfogás egyaránt nemes. Az evan­gélium ereje lüktet benne. Kiváló szép részlete pl. a mint az 57. lapon mondja : «Ime az a nádszál, melyet Jézus kezébe adtak a gonosztevők, az egész világot igazgató királyi pálczává változék ; a gyalázatot hozó keresztfa egy mennyei hatalomnak czímjévé lőn» stb. A XVIII.-nak különösen bevezetése sikerült. Igen eleven szemléltető kép és jellemzés. Mintha csakugyan sokat tanult volna Sclnvartztól, a kinek beszédére e most nevezett prédikáció a gyűjteményben következik, így kell prédikálni! így kell az evangeliumi jeleneteket megeleveníteni 1 így van közvetlen építő hatásuk 1 Sem­mit nem kell hozzájuk adni; csak ki kell fejteni. Csak egy megjegyzésem van. Kicsinység; de bizonyos fokig kizökkenti a hallgatót e felkel'ett magas hangulatból az az átmenet, midőn azt mondja : «és most tegyünk egy nagy ugrás t» stb (142. 1.). Más, sokkal jobbal lehe­tett volna ezt helyettesíteni. A XXI.-ben pedig nagyon kellemesen hat az olvasóra és hatott bizonyára a hallgatókra is az a nemes életfelfogás, mely az egészben érvényesül. Oly helyesen és életkedvvel, szeretettel mutat rá az életnek apró jelenségeire, örömeire, mindennapi, kicsiny szükségeire és oly igazán figyelmeztet, hogy ezekben kell megta­lálni az embernek az élet báját és a megelégedést. (161. 1.) Nem kell mindég a legnagyobb kérdésekkel és a legnagyobb dolgokkal foglalkozni. Perezekből és kicsiny dolgokból áll az élet. Jó ezekre minél többször ráutalni hallgatóinkat. Egy oly kerek, egységes dolgo­zat az egész beszéd, hogy e tekintetben felette áll mindeniknek. Elvezettel és épüléssel olvastuk. Már bevezetése is igen szép s különösen jó az átmenet benne az I. részről a Il.-ikra. A jobb alkotású beszédek közé tartozik a X., melyben igen sikerült a pünkösti történet magyaráza­tánál textusának (Róm: XII. 11) a Szentlélek kitölte­tésére való alkalmazása (83. 1.). Sok lelkesedéssel van irva. Jó homilia a XII., bár stylusa több helyütt igen laza. Tökéletesen idegen mondatfűzés pl.: «de ma még csak tervezve van egytől vagy mástól» stb. (104. 1.) A Il.-nak főtétele egészen, textusszerű. Tárgyalása egyszerű, természetes. Szépek a bevezetésben festésűi használt ellentétek. A III.-ban jól vezet rá főtételére és jó a felosztás; de a ((rendeltetésnek)) itt nincs helye, a minthogy a tárgyalásban nem is szól róla. Az I. rész­ben mélyebb lélektani alapokon kellett volna feltüntetnie a test és lélek harczát s rá kellett volna mutatnia, hogy a Krisztusban miként nyerjük meg e harczban a békes­séget, mert erről szól textusa Ján : XVI. 33 is. A II. rész igen helyes fejtegetés és jó a befejezés. A IV.-nek bevezetése van sok melegséggel irva. Az egész különben erősen realisztikus festés, melyhez rikító, de nem finom színeket használ. Bír ugyan az igazságnak is egy részével; de épitő elemmel kevéssel. Felosztásának roppant általánossága az oka, hogy aztán általánosságokban vész el a tartalom. Az meg már ha­tározottan elitélendő frivolitás, mikor templomi szószék­ből a fiatal asszonyokról így nyilatkozik : amint kinek semmi sem jó, senki sem elég okos és kedves, csupán a férj, ha őt udvarlóinak engedi át» (32. 1.). Hát sza­bad-e ilyet mondanunk kathedrán?! Az V. bevezetése igen jó, mert teljesen igaz. A be­fejezés közvetlen. Az egész minden magasabb irodalmi igény nélkül igen tisztességes beszéd. A VIII. mint hús­véti homilia egészen tárgya körében marad és azt vilá­gosan fejtegeti. A tárgyalás folyamán lassanként maga is felmelegszik és így melegít is. Kivált a vége felé már bizonyos emelkedett hangulatba megy át. A XIX. helyes, de száraz elmélkedés a nevelésről, inkább csak illusztrá­lása textusának, mint sem annak fejtegetése; mig a XX.

Next

/
Oldalképek
Tartalom