Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-19 / 42. szám

csak egy fokú felebbezési jog lenne megadva a felsőbb biróság elnökségéhez, hanem meg kellene adni a jogot, hogy a magát ártatlannak tartott fél — ha ezen határozattal nem lenne megelégedve — maga ellen rendes fegyelmi eljárást kérhessen. Kálosi József. ISKOLAÜGY. A franczia középiskolák múltja és jelene. A franczia középiskolák múltja és jelene. Irta dr. Fínáczy Ernő magyar kir. gimn. igazgató. Budapest 1890. Lampel R. (Wodiner F. és tiai) kiadása. IV-f-275 Ára 1

ff

t

80 kr. (Folytatás és vége.) A VII. fejezet az «UniversÍté»-vel foglalkozik. A napoleoni mindenhatóság, mely még a szellem felett is absolut hatalommal kiván uralkodni, teremti meg az Universitét. Eev zsarnoknak titáni gondolata nyer kifejezést az 1868-iki decretumban, a mely az oktatás összes tényezőit egyenlőkké kivánja tenni. Franciaország egész területén levő minden rendű iskolák tanítókkal és tiszti személyzetükkel egy állami corporatiót képeznek — ez az Université. A közoktatás, mint az igazságszolgáltatás és hadügy, az állam monopoliuma. Az Université tagjának senki más szolgálatába állani nem szabad s a corporatio hű és engedelmes tagja és az Université minden iskolájának tanítása alapul veszi a r. kath. vallást, a császár, a császári monarchia és a napoleoni dynastia iránt való törhetetlen hűséget. Szerző ez alko -tást igen helyesen itéli meg; de óhajtottuk volna itt a részletesebb ismertetést, mert ez, bármint Ítéljük is különben meg, a maga conceptiójában hatalmas mű és a fejlődés történet sok apró vonásai elmaradhatnak, ha egy-egy kimagasló, nagy alkotás eléggé ki van domborítva. így, a ki nem ismeri közelebbről az Universitét, nem kap róla elég világos képet. Az a két aljegyzet, a mely a 92. lapon van, ad ugyan valamit a részletekből is ; de ez még nem kielégítő. Pl. igen érdekes lett volna szólania ez intézetek rendtartásáról és a tanárképzésről, mint a melyekben a legközvetlenebbül nyilvánulhattak az általa elérni akart célok eszközei. «Az intézmények 1815-től)) (VIII.) cimű fejezet élénk bizonyságát nyújtja annak a bizonytalanságnak, a mely szerint a kormány 1815 után félve a tömör szervezésű corporatiok erkölcsi súlyától és ellenálló képességétől folytonosan gyengítni iparkodik az Universitét és mégis később, mikor meglátja, hogy destructiv törekvéseivel mennyire erősíti a hatalomra vágyó klerikális pártot, mind jobban védelmezi az Universitét és annak intézményeit. A mai lycée beosztásának alapját az 1821. szept. 4-dikén kiadott statutumban találja meg szerző. A kormányt kíjátsza a klérus, zászlajára írja a feltétlen tanítási szabadság eszméjét, hogy az Universitét alapjában megingassa. «Finis sanctificat media» — ezt Róma mindég szem előtt tartotta. A IX. fejezetben a tanulmányok története van 1815-től. E fejezet élénk képe annak a tömérdek kísérletezésnek, a melylyel az exact tudományokat a humán tárgyakkal összekötetésbe akarják hozni. Még politikai eszköznek is fel akarták az iskolát használni, mintha bizony tantervekkel lehetne akármiféle pártnak embereket nevelni. A sok experimentálás eredménye aztán a túlterhelés lett, úgy hogy ez Francziaországban nem üres szó csak, hanem szomorú valóság (116. 1.). Ismerteti Fortul miniszter tanügyi reformját, a mely szerint az elemi és grammatikai szakasz érintetlenül hagyatnak ; de a division supérieure két tanfolyamra szakad : az egyik gymnasiumi, a másik pedig reálgynm. képzést ad, de nem függetlenül egymástól, hanem úgy, hogy délelőtt külön voltak választva, a délutáni órákban pedig már együtt tanultak stb. Jules Simon a lassú, de folytonos haladás elvét állítja fel s arra utal, hogy a tanügyi intézményeknek egymásból kell fejlődniök, hogy szilárd alappal bírjanak. Majd szól a baccalaureatus (érettségi v.) reformjáról és az 1880. évi tantervről, melyben határozott túlsúlyban van az anyanyelvi tanítás és nagyobb tért foglalnak el a történelem, a földrajz és a természettudományok. A jelenlegi tanterv 1885-ben készült s ennek újítása csak óra-reductiokból áll (123. 1.). De 1 még e tanterv sem fejezte ki az utolsó mozzanatot a fejlődésben és szerző szerint miután Francziaország volt az, melynek tanügyében oldattak meg mindég legelőször az elvi kérdések, most is ő lógja a középiskolák körül felmerült nemzetközi vitákat először végleges megoldásukhoz eljuttatni. Valószínű, hogy nem az egységes, hanem a többféle typosukat feltüntető középiskolai oktatás lesz az, mely a közel jövőben megvalósulásának néz eléje ; mert mint Marion kifejezé : «Nem a különböző hivatásokra való tekintetekből kell eltérni a nevelési eljárásoknak, hanem magát az általános műveltséget kell különböző irányúvá tenni.» Szerző a mult fejlődését egészen a jelenig kisérvén műve második részében a jelenlegi középiskolákkal foglalkozik, szólva a középiskolák jellegéről és kormányzatáról (I. f.), a franczia internatusokról (II.), a tanulmányi és fegyelmi rendtartásról (III.), az elemi szakaszban (IV.) és a középső és felső osztályokban való tanításról (V.), az Enseignement spécialról (VI.) a testi nevelésről (VII.) és a reformok iskoláiról (VIII.). Az I—III. fejezet az általános intézményeket ismerteti a legnagyobb részletességgel. Ez ismertetésből csak egy-két sajátságot akarunk kiemelni. Bizonyára elég jellemző a franczia közszellemre, hogy az állami intézetekben vallást csak az tanul, a ki akar (129. 1.). Szinte hihetetlen e felületesség ! Már kedvezőbb színben tünteti fel a franczia szabad felfogást az, hogy az iskola náluk csak elősegíti a czél elérését, de magi nem önczél s a concursusok és vizsgálatok bizottságainak tökéletesen mindegy akár járt iskolába az illető, akár nem, a fődolog az, hogy tudjon. (142. 1.). Meglepő az, a mit szerző a franczia iskolázásnak a növendékekre tett hatásáról ír. Fínáczy nem azt látta, hogy a franczia nem szereti iskoláját és csak kellemetlen benyomásokkal távozik abból s hiányzik nála az a kegyelet, melylyel pl. az angol csügg mindég a már elhagyott alma materen ; sőt ő ellenkezőleg igen rokonszenvesen ír a franczia internátusok «Association Amicale»-jairól és azt mondja, hogy «a franczia ember általában még évek multán is szívesen emlékszik meg tanuló éveiről, tiszteli azt a helyet, hol annyi évet töltött s nyíltan is kifejezi ragaszkodását)) (176. 1.) E baráti következetek czélja a tagok collegiumbeli emlékeire támaszkodva közös érintkezési pontot teremteni s a lycée-nek segítségére szoruló volt tanítványait, nemkülönben ezek özvegyeit és gyermekeit is ápolni, jutalmakat kitűzni, ösztöndijakat alapítani s végül az intézet volt növendékeit erkölcsileg is támogatni stb. A szeretet erősebb a halálnál is — mondja az írás. Valóban úgy van! Mert hogy oly bánásmód mel-