Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-02 / 5. szám

Harmincharmadik évfolyam, 5. sz. Budapest, 1890. február 2. PROTESTÁNS ÉS OLAI LAP. SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL: VIII, ker. Szentkirályi-utca 39, szám, Előíizetési ára: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdíj külön 30 kr. TARTALOM : Ve zérci kk. Geduly Lajos haláláról. Dr. Masznyik Endre. — A Protestáns Szemle. Dr. Kovács Ödön. — Iskolaügy. A liazai református tanítók törekvései. Ben Mikrosz. — Tárca. Gerok Károly. Szabó Aladár. — Jobb nektek így. (Költemény) Gerok után Vojík'o Fái. — Könyvismertetés. Zsilinszky Mihály: A linczi békekötés. Szeremley Sámuel. — Belföld, ügyházi és iskolaügyi tárgyalások az országgyűlésen, r. t. — Gyakorlati lelkészet: Bersier liturgiája, Feleki József. — Külföld: A zsidók közötti misszióról. Láng Adolf. — Irodalom. — Különfélék. — Adakozás. — Hivatalos közlemények. — Hirdetés. WA GEDULY LAJOS 1815. inárc. 17. 1890. jan. 29. Oszlopemberünk volt! Társelnök az evang. egyház-egyetemen. Püspök a dunáninneni evang. egyházkerületben. Elnök a theol. akadémiai kis-bizottságban. Kidőlt! Kiszenvedett! A kit mindenek fölött szeretett, ki öröme, boldogsága, reménye, üdve volt, az szerette meg. Az Úr hivta, vette magához — a hív szolgát. Rég el- kivágyakozott már romlatag földi sátorházából. Most már leomlott s felölté rá ama dicsőséges hajlékot, mely örökkévaló a mennyekben. Az élet elnyelte a halált! O örül, mi sírunk, jajgatunk utána. Siratjuk fejünk koronáját, a Vezért, ki jó-és balsorsban bizton kormányozta Egyházunk hajóját. Nem ismerte, ki csak távolból szemlélte harcát, s inkább védő, mint alkotó munkáját. Kik körötte voltak, azok láttak erőt az erőtelenben. A Krisztus dolgában jutott a halál közelébe — Phil. 2. 30. Oh hányszor ütődött az az őhajója, a dunáninneni egyházkerület, zord sziklafalakba! Oh hányszor vetődött az az ő hajója, a dunáninneni egyházkerület, sívó homok zátonyra ! Megsérült, megfeneklett. Vihar cibálta, ár elöntötte. S ő mindannyiszor partra szállt vele. Egy eszmének élt, egy cél emészté fel minden erejét: Krisztus rábízott nyáját meg- és összetartani. Nehéz feladat volt, majd összeroskadt alatta, de megoldotta. Pedig magának a nyájnak egyik, s nagyobb része ütött pártot ellene. Kővel, sárral dobálták s ő békén tűrt s vitt, mert nem adta fel a reményt utolsó lehelletéig, hogy megéri még a nagy öröm napot, melyen az áldatlan belviszály, a gyűlöletes nemzetiségi, harc megszűnik s a küzdő felek Krisztusban testvérekként egymás keblére borulnak. Ábránd volt-e ez a remény? ki mondhatja meg! O nem érte meg valóságát — az bizonyos. Megérjük-e mi!? Borul az ég felettünk. Bal sejtelmek közt, fájó kebellel, aggódó lélekkel álljuk körül Gedulynk koporsóját. Erezzük, hogy vele a szeretet és békesség szellemét zárjuk sírba, hogy midőn tőle, akkor egymástól is válunk. Mert ő az egyetlen és. utolsó kapocs volt a harcoló felek között. Elszakadt. Utána — az özönvíz. Mit vet felszínre? Imádkozzunk a hajóért s népéért! Uram! ki elvetted a pásztort, te tartsd meg magad a nyájat! Jöjj hajónkba s csillapítsd le a háborgó hullámokat. Segíts, mert elveszünk! A megfáradt és megterhelt vezér lelkének add meg ott fent a magasban az örök üdvösséget, teste pedig nyugodjék békében idelent. Emléke áldott legyen mindenkoron. Pozsony, 1890. jan. 30. Dr. Masznyik Endre.