Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-12 / 41. szám

kötött parokhiális teendők alól és hogy a kormánynak az elkereszteléseket betiltó ez évi február 26-án kelt kultuszminiszteri rendeletért bizalmat szavazzon a ke­rületi közgyűlés. Az első indítványról ez alkalommal nem szólok, a kerület is bővebb tanulmányozás és zsinati intézke­dés tárgyává tette; én is külön akarom nézetemet e fontos tárgyról elmondani. De az elkeresztelések kér­dése felett támadott vita lefolyását röviden leirom. Miután Hándel Vilmos, kerületi főjegyző a kér­déses kultuszminiszteri rendeletet felolvasta volt, Zsi­linszky előadja indítványát s aztán annak indokolására megy át. Kiemeli mindenek előtt, hogy ezen rendelet ugyan nem ad új jogokat a magyarhoni mindkét pro­testáns vallásfelekezetnek, hanem csak a fenálló 1868-ik évi törvény foganatosítását követeli. Azért feltűnő, hogy a róm. kath. papok nyilvános összejövetelekben a tör­vény elleti izgatnak s panaszkodnak, hogy üldöztetik vallásuk, holott tőlük semmi uj dolog nem kívántatik. Hs a kormány ugyanazt a protestánsoktól is követeli. Szükséges tehát, hogy az ág. ev. vallásfelekezet is nyi­latkozzék ezen agitatiokkal szemben s kijelentse, hogy a kérdéses miniszteri rendeletet örömmel üdvözli, mert az a törvénynek tiszteletet és foganatot akar szerezni. Ajánlja, hogy indítványa elfogadtassék s egyszersmind azt is, hogy indítványa elfogadás végett az egyetemes gyűlésre felterjesztessek. Thébusz János lelkész csatlakozik Zsilinszky indít­ványahoz s a zólyomi esperesség hasonló indítványát olvassa fel, ajánlván ezt is a kerület általi elfogadásra. A vita, illetve a hozzászólás mind nagyobb mér­vet ölt. Fiilszky Ágoston felhozza, hogy a kormány már régen szükségesnek tartotta az anyakönyvvezetés­nek rendezéséről gondoskodni, s azért kibocsátotta a kérdéses rendeletet, melylyel a kath. papság is az országos törvények megtartására köteleztetik. Elfogadja Zsilinszky indítványát s hasznosnak tartja annak hangsúlyozását, miszerint a kath. papság azon állítása, hogy a protes­tánsok mindig uj előjogokat kívánnak, alaptalan. Az evang. egyház legkevésbé sem támadta meg a kath. jogokat, hanem csak saját, az országos törvények által biztosított jogait védi, melyek nemcsak 1848 óta létez­nek, hanem 50 éves gyakorlat által igazolva vannak. A kath. papság hivatkozik természetes jogokra, de itt ki kell emelni, miszerint a kormány még nagyon kímé­letesen járt el, mert azon visszaélésekre, melyek a rever­salisok által elkövettetnek, tekintettel sem volt. A kor­mánynak nem azért szavaztatik köszönet és bizalom, mintha az ev. egyház valami előnyben részesült volna, hanem csak azért, hogy a fenálló jognak érvényt szerezni s további összeütközéseket elhárítani akar. Ivánka Imre szintén elfogadja Zsilinszky indít­ványát, ugy amint az előterjesztetett, de nem tartja kívánatosnak egy törvénytelen agitáció ellen polemizálni, annál kevésbé, mert a kérdéses rendelet mellett van a jog és a hatalom. Szontágh Pál ellenkező véleményben Ivánkával. Ne polemizaltassék ! Jó ! úgymond. De ő azt hiszi, hogy a kerületi gyűlésen jelenlevők mind tizenhárom próbás lutheránusok és igy nagyon természetes dolog, ha azon jókora aleopathicus dosisokban a lutheránusok ellen szórt vádakra a kellő válasz is megadatik s azért Pulszky nyilatkozatát is helyeseli. Ezen nézetben van Ve/ess József is, ki minimalis­nak nevezi a rendelet intézkedését, mert az 1868. r. c. alapján az elbérmálások és a jogtalan eltemetése!; elten is rendeletet kellene kérni, de azt különösen követe­lendőnek tartja, hogy rendelet adatnék ki, mely szerint a kath. papok mind azon gyermekek keresztleveleit, kiket 1868 óta elkereszteltek, az evang. lelkészeknek kiadni köteleztetnének. Végre a kerület Zsilinszky indítványát elfogadta és az egyetemes gyűlés elé is felterjesztetni határozta. Ezek voltak ez idén a bányakerületi közgyűlésnek legfontosabb tárgyai. A zsinati kérdés simán intéztetett el, s a többi intézkedések többnyire kisebb fontosságú belügyekre vonatkoztak. Bierbrunner Gusztáv. GYAKORLATI LELKÉSZET. Főpásztori beszédek. (Visszaemlékezésül Szász K. püspök úr vértesaljai egyházlátogatására.) (Folytatás és vége.) XIV. A Sárbogárdon, május 12-én tartott főpász­tori beszéd : «Vége felé jár utam, mint az alkonyatra hajló nap s minden nap közelebb-közelebb a végső ál­lomáshoz. S minden nap növelte régi vágyamat, hogy e községet, ennek népét, titeket k. Atyámfiai ! színről­szinre láthassalak. Nem egy oka volt e ma célját ért vágyakozásomnak. Mert nem is említve számos — részint itt élő, részint innen származott barátim és rokonaim szülő - és eredő helyéhez való vonzódást, sem azt, hogy ez egyesült községek egyikében született Tinódi Sebes­tyén, s itt szolgált Tompa Mihály : e nagy és népes község és annak túlnyomóan református lakossága, múltjában és jelenében, nem mindennapi, sőt másokétól sokban eltérő, képet tár elénk. Hogy a régi m ultról, a ti atyáitoknak egyház életéről s viszontagságairól is szóljak valamit, olvastam a régi Írásokból, hogy az itt ma is virágzó közbirtokos családok elei, nem ugyan a reformatio első idejében, sőt a mult század elején beállt üldözési korszakban, 1736-ban kezdettek itt először imaházat állítani s ren­des lelkész hívása meg nem engedtetvén, abban levita szolgálatával élni; de kis imaházuk hat év múlva, 1742-ben, bezáratott s bepecsételtetett. Három évig nem tarthattak nyilvános isteni tiszteleteket; 1745-ben, Huszár János közbirtokos úr udvari imaházába kezdet­tek istenitiszteletre járni ; de ezen úr 1757-ben meg­halván, másutt kellett lelki vigasztalást keresniök s majd egyik, majd másik közbirtokos úri család lakásán gyűltek össze. C sak 1783-ban, József császár türelmi parancsára, engedtetett meg végre templomot építeniök. Ez az a templom, mely azonban 1827-ben, a gyüleke­zet szaporodásával elégtelen levén, megnagyobbíttatott, s elébe — mi addig nem volt — torony is építtetett. Ilyen volt a mult század: az üldözés, elnyomás, bosszantások, de azokkal szemben a lángoló buzgóság és szívós kitartás százada ; mint a fecske, pajkos gyer­mekek vagy rossz szívű suhancok által leszúrt fészkét újra rakja, türelemmel, jó reménynyel, úgy prot. eleink, XVII. és XVIII. században nemcsak itt, hanem száz meg száz helyen az országban. Es e mostani XIX. század, a szabadság és haladás, a felvilágosodás és türelem e szá­zada : a mit tagadni nem lehet, a vallási közönynek, hogy ne mondjam, az elvallástalanodásnak, de bizonyára az egyháziatlanodásunk e százada egyszersmind. S ki csu­dáíkoznék ezen ? Míg falvainkat ellenség ostromolja, éjjel nappal résen vagyunk, fegyverben állunk, ki-ki is csap­nak néha, hogy az ostromlókat szétriaszszuk. Ha meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom