Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-05 / 40. szám

nemes mozgalmat, melynek vezetését és tovább fejleszté­sét most az országos értekezlet kezébe teszszük le.» Beszédje után javaslatba hozza, hogy az értekezlet forma szerint megalakuljon, korelnököt válaszszon, mire a gyűlés az ősz Ozsváth Imre sarkadi lelkészt, nagy­szalontai kiérdemült esperest kiáltotta ki korelnöknek. E 83 éves aggastyán friss szellemi erőben, elegáns és rokonszenves előadással következő beszédet tartott: Szeretve tisztelt pályatársaim és testvéreim ! Istennek érette a dicsőség, azúrnak nagy kegyel­méből magas életkort értem el s elértem ezzel együtt azt a ritka szerencsét is, miszerint ezen országos lel­készértekezletnek kor-elnökéül jelöltettem ki ez alka­lommal. E kijelölésben épen nem az én paranyiságom és igénytelenségem, hanem az idő van megtisztelve és az idő Urának nagy neve megszentelve és dicsőítve. Szívem teljességéből üdvözlöm a nagyérdemű lelkész­értekezletet, üdvözölvén annak minden tagját, mert nagybecsű megjelenésűkkel fényesen bebizonyították azt, miszerint egyházunk és szomorú anyagi körülmények közt élő pályatársaink ügye iránt különösen érdeklődnek. Az idők igen szomorúak, az elégedetlenség nagy a hazában bent, nagy kívül és világszerte, de a melyről különösen nem akarok szólni. Ennek következménye az, hogy mozgalmak indultak meg minden irányban, moz­galom a szerény közpapok körében is, mert érezték azt a súlyt, mely nyomja vállukat a sok nélkülzések és nyomor alakjában. Ezek a szegény, csekélyebb jövedelmű egyházak­ban élő pályatársaink nagyon megérdemlik azt, hogy sorsukon javítva legyen ; megérdemlik, hogy tisztességes megélhetés biztosíttassék számukra és családjuk számára, mert igen régen lépdelnek a nyomorúság egyik zsom­bék.járói a másikra, énekelve a babiloni siralmas éneket: «A nagy búnak és bánatnak miatta, hegedűnket füg­gesztettük fűzfákra». Hogy a baj igen nagy és komoly, mutatja az, hogy társadalmi uton is kényszerülve va­gyunk megtenni minden lehetőt, hogy megvigasztalód­janak sok aggodalmak közt élő pályatársaink és pedig elodázhatlanul, egyenesen, mert : periculum in mora, baj van a késedelemben. Az a kérdés tehát, hogy hon­nan teremtsük elő a szükségeseket, hol keressük fel a kútforrást, mely annyi sok szomjat eloltson, annyi sok éhező és szomjúhozó lelket kielégítsen. Én felmutatom az eszközt, melyet ki is mondtak az 1848. évi XX. t. c. 3. §-ban. Arra kell törekednünk, hogy ez a törvénycikk életbe léptettessék és pedig az egy­házi fokozatos felsőbb hatóság közreműködését, támogatá­sát is igénybe véve, sőt tisztelettel kérve. Igenis, ennek a törvénycikknek életbeléptetéseért fogunk mi kérvényezni, zörgetni egyházi főhatóságunk utján az országgyűlés előtt, a honatyáknak lelkes és díszes körében, sőt ké­relmezünk és zörgetünk a haza színe előtt, mert mi a hazának gyermekei vagyunk, és a közanya rólunk is tartozik gondoskodni, ügyünket felkarolni és pártolni. Mert mi mind alkalmas, mind alkalmatlan időben a mi missziónkat teljesítjük, kötelességünket végezzük és min­denkor híven szolgáljuk Istenünket, hazánkat és kirá­lyunkat. Tehát igen jogos a mi kívánságunk, hogy a közanya terjeszsze ki karjait, pártoljon bennünket és fogja fel ügyünket, mert már nagyon eljött az ideje annak, hogy valahára a papságra is fordítsa szemét az ország, fordítsák szemöket az ország nagyjai. Mélyen tisztelt országos értekezlet, jogos a remény, hiszem és látom, hogy ezen mi mostani értekezletünk letörölhetetlen határvonalat fo.g vonni a mult és jövő között. Novus ab integro seculorum nascitur ordo, egy uj világ jön, ború után derű jő, éljen a haza ! A tetszéssel fogadott beszéd után az értekezlet felkiáltás után elnökökké megválasztotta Asztalos Györ­gyöt és Kovács Albertet, jegyzőkké Biky Károlyt és Miklóssy Mártont, háznagygyá Szini Pált. Kovács Albert elnök a választást röviden megkö­szönve, tanácskozási tárgyul a n.-károlyi memorandumot tűzte ki, melyet annak idéjében Lapunk is közölt. Az általános vitában szót emelt először Pcterdy Károly beregi esperes. Meleg rokonszenvét fejezi ki a mozgalom iránt, azért jött el a Kárpátok aljáról, hogy bizonyságot tegyen a felvidéki lelkészek iszonyú nyomoráról, az ottani gyülekezetek tűrhetlen szegénységéről. Helyesli a n.-károlyi memorandum in­tentióját, de petitumában és indoklásában nem egészen osztozik. Indítványozza, hogy a memorandum alapján készíttessék egy új petitio az országgyűléshez, mely a kon­vent, eshetőleg a zsinat utján terjesztessék a nemzet törvényhozásához. Gergely Károly n.-bányai lelkész rokonszenves rövid felszólalásban megindítólag ecseteli az ország keleti részében élő lelkészek megdöbbentő szegénységét, me­lyen az eddigiekknél nagyobb és hathatósabb eszközök­kel kell sürgősen segíteni. Pártolja a n.-károlyi memo­randumot. Vasadi Balogh Lajos (Gyuró-Kuldó) őszinte ba­rátja azon törekvésnek, hogy sínylődő lelkészeinken az államtól nyerendő anyagi támogatással is minél előbb segítsünk. De azt tartja, hogy nemcsak lelkészeink kol­dusok, hanem jó formán az egész református egyház., Nem elég a sínylődő lelkészeket kiemelni a nyomor­ból, hanem meg kell erősíteni a sínylődő egyházakat is. A n.-károlyi memorandum csak a lelkészek nyomo­rán kivan segíteni. Általánosságban sem fogadja el a memorandumot, hanem indítványozza, hogy bizottságot küldjön ki az értekezlet uj memorandum készítésére. Péntek Ferencz érszentkirályi lelkész és szerkesztő előre bocsátva, hogy bár sajtó útján és az előértekezle­ten az 1848. XX. t. c. teljes végrehajtását sürgette, de most a kérdés minden oldalát átgondolva és a fővárosi s más vidéki elvbarátokkal érintkezve azon jobb meg­győződésre tért, hogy az államtól az 1848. évi XX. t. c. alapján oly mérvű anyagi támogatást kell kérnünk, mely Ínséges gyülekezeteink és szűkölködő lelkészeink existentiáját egyházi autonomiánk sérelme nélkül bizto­sítsa. Mely kijelentést az értekezlet többsége helyeslés­sel, a kisebbség némi elégedetlenséggel fogadott. Nagy Lajos mikepércsi lelkész az egyház állami javadalmazásának sürgetését különösen kulturális indo­kokkal támogatja ; felsorolja és részletes statisztikai ada­tokkal illusztrálja, hogy ref. egyházunk milliókra menő áldozatot hoz évenként közoktatási célokra, melyeknek előmozdítása nem csupán egyházi, hanem egyszersmind első rendű állami érdek és feladat. Erre való tekintet­ből is kérnünk kell egyházunk állami javadalmazását, mert híveink nem birják a terheket s nem képesek lelkészeik fizetését megjavítani. Elfogadja a memoran­dumot. Ezek után felszólalt Kovács Albert, következő be­szédet tartva : Tisztelt értekezlet! Amikor ez a mozgalom meg­indult, azok között, akik a saját egyéni sorsuk miatt talán nem kénytelenek panaszkodni, bizonyosan én voltam a legelső, aki a mozgalomhoz pártolólag csat­lakoztam. Meg is követelhette tőlem a ref. papság, hogy e

Next

/
Oldalképek
Tartalom