Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-05 / 40. szám

mozgalmat szeressem és pártoljam, mert az egyház akarata oly kelyzetbe hozott engem, hogy egyházunk­nak és papjainknak anyagi viszonyát, különösen a ked­vezőtlen helyzetet senki jobban nem ismeri, mint én. Mert egy évtized óta évenként 3—4 száz segélyt kérő legszegényebb lelkész kérvénye jő kezembe. Végig ol­vasom őket, s ha sokat olvasok egyszerre, ki jön a könyem, pedig nem szoktam könnyen elérzékenyülni, De a mikor láttam, hogy 100 frton aluli papi fizetés is van, ha nem sok is, de van; ellenben két száz, há­romszáz frton alul álló százával van, 400 frtnál jobb fizetésű lelkész már nem is igen kérvényez; és ha ezt minden esztendőben végig olvasom, természetes, hogy minden olyan kezdeményezéssel rokonszervezek, mely e nagy baj megszüntelésére irányul. Örömmel látom, hogy sokan gondolkoznak úgy, mint én. Mert nem azok a lelkésztársaink vannak itt je­len, a kiknek szüksége oly égető, azok otthon maradtak. Azok vagyunk itt jelen, akik magunknak nem keresünk semmit; és épen ez az illendő, tisztességes és becsü­letes, hogy akiknek fehér kenyerünk van az asztalunkon, eljöttünk, hogy mások számára bár a feketét megsze­rezzük, mert azok nem voltak képesek ide jönni. Előre is visszautasíthatjuk hát azt az idétlen vádat, hogy itt proletárok gyülekezete van együtt. Ezt előre bocsátva tisztelt értekezlet, mindjárt rátérek a kérdés érdemleges tárgyalására. Azt mondja a memorandum, hogy a segítés módja a 48-iki XX. t. c. teljes végrehajtása, de mondatott itt az is, hogy ez tán nem is tehetséges. Én tisztelt értekezlet abban a nézetben vagyok, hogy ha egy törvény fenáll, annak végre is kell haj­tatni. Már ilyen vagy amolyan módozatok közt indul meg a végrehajtás, de meg keli történnie. Azonban ne feledjük, hogy 1848 nagyon régen volt, hogy a 48-iki törvények egy éjszaka alatt készültek, s egy bizonyos mennyiségű rajongást foglalnak magukban, a szabad­ságnak rajongását, így épen ezen kérdéses törvény is. Ennél fogva nem volna csuda, ha az már most épen szószerint nem is volna végrehajtható. Azonban hogy valaminő végrehajtását kivánni kell: az előttem egészen bizonyos. A magyar állam nem is volt idegen, hogy ezen törvényt valamely formában végrehajtsa, és válasz­totta azt a formát, melyet mi államsegélynek nevezünk. Mikor az államsegély először folyóvá tétetett, akkor azt a törvényhozás e törvény részleges végrehajtásának nevezte. Hallottam tisztelt értekezlet, hosszú időkkel ez­előtt, de közelebb is, hogy ennek a törvénynek végre­hajtását sokan úgy képzelik, hogy a ref. pap, mint az állam hivatalnoka, fizetését az adópénztárból venné fel. Én ismerem a magyarországi politikai körök felfogását a ref. egyházról és nem hiszem, hogy legyen olyan számbavehető politikai factor, mely a megoldás ily módozatába bele tudna menni, mert egy ily megoldási módozat, bármily értelmet adunk is neki, egyházunk autonómiájának összetörésére vezetne. Pedig Magyar­országnak hivatalt és értelmet képviselő körei — legye­nek bármiféle vallásúak, vagy pártbeliek, a ref. egyház autonómiáját szeretik és védik, mert ebben egy nagy nemze;i erőt látnak. A magyar nemzet története tanú­sítja, hogy a ref. egyház szervezete annyiszor szállott síkra a magyar nemzet érdekében, a mennyiszer arra szükség volt Bocskaytól kezdve a Thun pátenséig, s ebből méltán lehet következtetni, hogy jövőben is, ha arra szükség lesz, annyiszor fog a haza és nemzet ügye mellett sorompóba lépni, a mennyiszer arra a körül­mények alkalmat adnak. A ref. egyház autonómiájában minden politikai párt a nemzeti erőnek egy erős oszlopát látja, melyet nem fog megingatni semmiféle okért, s ha talán vala­kinek eszébe jutna, hogy megsértse, azt csak félreértés­ből teheti, de megtámadását azon esetben sem tudja keresztül vinni. Ez az egyik ok, amely miatt hibás poli­tika volna az országgyűléstől azt kérni, hogy belőlünk államhivatalnokot csináljon, mert maga az országgyűlés azt mondaná, hogy ezt nem teszi, ezt a nemzeti erőt meghagyja a jövő számára; mert Magyarország helyzete olyan, hogy erre még szüksége lehet. A másik ok, amelyért ily alakban ezt a törvényt az országgyűlésen keresztül vinni nem lehet, a pénzügyi ok. Ezt hosszasan nem fejtem ki, csak megemlítem, hogy Kossuth 48-ban azt mondta, hogy egy felületes és futólagos számítást csinált, miszerint évenként mint­egy 40 millió frtot kellene e czélra fordítani. Az ország nincs oly helyzetben, hogy ezt tehetné. De mint mon­dám, ezzel nem foglalkozom tovább, hanem átmegyek a harmadik okra, melyért én egy ily kivételt nem akar­nék még akkor se, ha az az országgyűlésen keresztül vihető volna. Magyarország nemzetiségi helyzete ez. Magyarországon számos vallás, számos nemzetiség van. Tudjuk, hogy a kath. papság jól el van látva, de utánna ellátás tekintetében a ref. papság következik, bár nagy a távolság a kettő között, de a többiek e tekintetben még távolabb állnak. Magyarországon körülbelül 2000 ref. pap van, körülbelül 2 millió frt fizetéssel, ha most már az állam az ezer forintot fogadja el átlagos közép­nek, tehát akkor a 3—4 ezer oláh pap is 3—4 ezer frt javadalmat kapna, s ki fizetné meg ekkor az oláh pap kongruáját ? Mi kálvinisták. És akkor az a magyar faj jutna abba a helyzetbe, hogy ezeket megerősítse. Én t. értekezlet e megoldáshoz a szavamat nem adom, .én az ellenségemet megerősíteni nem szándékozom. Ez az oka, hogy nem vagyok abban nézetben, hogy a 48-iki XX. t. c. 3. §-a így keresztül vitessék, hogy államhivatal­nokká tétessék a ref. papság, és az állampénztárból vegye fel fizetését. Fenmarad hát a másik kiviteli mód, mely az állam­segély alapján áll. Ennek felemelését méltán kérhetjük, mert : *az erdélyi szász lutheránus egyház 160,000 lélek, 16,000 frt államsegélyt kap, s így egy lélekre esik 10 kr, így az unitáriusok is; míg az oláhok államsegélyéből 7 kr esik egy lélekre. Ezzel szemben a 2\'i millió re­formátus 60,000 frt dotatiójából egy lélekre 2l /s krajcár esik. Látható ezekből, hogy egyenlőség és viszonosság csak a papiroson van, de nincs a valóságban, és nem is volt soha sehol, s nem is lesz soha, nemcsak Ma­gyarországon, de eddig sehol a föld kerekségén. Hanem ezen egyenlőtlenség mellett méltán meg­kérdezheti az ember, hogy miért áll a ref. egyház leg­hátul, s miért nem elől? Tisztelt értekezlet! Két magyar vallás van Ma­gyarországon : a katholikus, melyet lehetetlen magyar­nak nem nevezni és a református, melyet méltán ma­gyarnak neveznek. Amaz el van látva jövedelemmel gazdagon, a régi viszonyok, a régi idők hozták jó hely­zetbe. Nem kétlem, hogy teljesíti kulturális misszióját, s bizonyosan tudom, hogy nemzetiségi misszióját ered­ményesen végzi. Mi nem hirdetjük, hogy az ő vagyo­nában osztozni akarunk; de nemzetünk figyelmét fel akarjuk hívni arra a körülményre, hogy a mi feleke­zetünk a magyar faj specificus képviselője, a mi egy­házunk a nemzeti művelődés hű és erős oszlopa, tehát az állam és a magyar faj érdeke kívánja azt, hogy a saját fajának ezen leghívebb képviselőjét megerősítse,

Next

/
Oldalképek
Tartalom